Indítsuk a hetet a költészet napja előtt néhány remek magyar verseskötettel. A Könyvesblokkban ezúttal Turi Tímea, Kürti László, Háy János, Schein Gábor és Zilahi Anna. Éljenek a versek!
Turi Tímea: Anna visszafordul
Turi Tímea: Anna visszafordul
Magvető, 2017, 88 oldal, 1990 HUF
Turi Tímeát nem lehet azzal vádolni, hogy nem foglalkozna nőügyekkel, Karinthy viszont hatalmasat tévedett, amikor a férfi-nő konfliktusok gyújtópontjaként az ellentétes irányú vágyódást jelölte meg. „Nem egymást akarják:/a férfi férfi, a nő nő akar lenni”, ebből pedig egyenesen következik, hogy nemcsak a boldogságot, a mosogatás helyes metódusát és a téli fákat kell tanulni, hanem a lelki munkamegosztást is. Kimondhatatlan, visszanyelt vágyak materializálódnak a kötetben, ami megmutatja, hogyan festi teljesen más árnyalatúra ugyanazt a döntést, csöndet és életeseményt néhány év vagy évtized. A felismeréshez olyan irodalmi és mitológiai nőalakok állnak sorfalat, mint a peronról visszaforduló Anna Karenina, a túl sokat agyaló Tatjana, vagy épp Delila, aki szólt előre. És közvetlenül mögöttük ott vannak a teljesen hétköznapi nők, akik keresztként hordják a táskájukat, amibe belefér egy fél élet, és tudják, hogy „vannak fontosabb dolgok, mint a szerelem.” (RE)
A nők naplói
„A nők nem írnak naplót, miközben a férfiak
kétségbeesetten próbálnak szavakat találni
önmagukra. A nők inkább önmagukkal
próbálnak azonosak lenni pár papírlap helyett.
A papírlap zavar! Az én lépéselőnye behozhatatlan,
és a nőknek nincs idejük arra, hogy a túlélés eszközei,
az önszeretet és az önsajnálat, formát kapjanak.
Ők csak szimplán túlélnek.”
Kürti László: A csalásról
Kürti László: A csalásról
Kalligram, 2017, 96 oldal, 2000 HUF
Csalni nemcsak szerelmet lehet, hanem anyát, apát és akár múltat is. A memóriánk persze közben minket csal, mégis könyékig vájkálunk a vér- és könnyáztatta emlékek között. Kürti László új kötetében szerelmi bosszúk bábjai vagyunk, és kisfiúk „a nyolcvanas évek vöröslő padlószőnyegén”. Vagy férjek, akiktől rákos feleségük úgy búcsúzik, hogy „részletesen újramagyarázza a mosógép, kávéfőző, itthoni készülékek működését”. Valami kimondatlan marad, valami mégis mindig ott feszül. A szavak nem ott és nem akkor jönnek, amikor kellene. Talán ezért is van, hogy emberi kapcsolatainkban a bűntudat üli torát, a megbocsátás pedig sokszor elmarad. De baj nincs, hiszen ahogy Kürti is aláhúzza, „vannak kapcsolatok, erőterek, melyeket nem írnak le szavak, képletek”. (RO)
születésnapjára
kegyes sorsot ígért magának,
csillárt és perzsaszőnyeget.
szeretkezést, hetente hármat:
ha már az Istent nem lehet.
nincsen neki fia, se lánya,
gubbaszt harminckét évesen.
kisvárosi szobák magánya
gyötri, a kompakt értelem.
Háy János: Az öregtó felé
Háy János: Az öregtó felé
Európa, 2017, 200 oldal, 3490 HUF
Muszáj igazat adni: az ember mást sem tesz, csak várja, hogy véget érjen az a rohadt kis élet, és néha a lélek is csak hálni jár belé. Háy János legújabb verseskötete gyomorszorító, elgondolkodtató, versei befurakodnak a bőr alá, a lélekbe, berágják magukat az agyba, hogy ott kattogjanak, rezonáljanak egész nap. Sehova nem futó sorsok, széteső individuumok, búcsúölelésből fogant „nem szerelemgyerekek”, és szeretők, akiket csak azért tartanak, hogy éjjel, részegen legyen kinek sms-t írni. Szánni valók is lehetnének akár, ha nem lennének fájdalmasan ismerősek, olyanok, mint mi mindannyian, akik egyszer régen, valaha tényleg azt hittük, hogy nekünk „más lesz az, hogy élet”. (RO)
Az nevet, aki a végén
Felesküdött ellened,
mondod, a világ,
holott csak született
egy gyerek, akit te nem,
de volt, aki nagyon is várt,
csak meguntad, ahogy éltél,
s nincs erőd csinálni
valami mást,
csak napi szinten
növekszik benned
a káros anyag,
és senki nem bír
már elviselni,
s te sem bírod
elviselni magad.
Schein Gábor: Üdvözlet a kontinens belsejéből
Schein Gábor: Üdvözlet a kontinens belsejéből
Jelenkor, 2017, 101 oldal, 2499 HUF
„Aludni kell megint vagy/harminc évet, mire fájó szemét/a kor újra fölnyitja?” – kérdi Ragyogni fog című versében Schein Gábor. Tízedik verseskötete társadalmi, közéleti és metafizikai déjà vu, melyben nemcsak a korról, a múltból táplálkozó, múlt felé tartó, múltat teljesen félreértő és a félreértést legitimizáló kortárs jelenről, hanem az emberi mulandóságról is gondolkodik. Közéleti versei, melyeket akár lírai nyílt leveleknek is tekinthetnénk rémország és kísértethaza lakóihoz (vagyis magához a közhöz), az Esernyők a Kossuth téren (Jelenkor, 2014) esszéit idézik, formába kényszerítik az évtizedes mozdulatlanságot, és éles ellenpontul szolgálnak a Kórházi reggelek című ciklushoz, melyben a költő betegszobájának intim teréből figyelhetjük a halálos betegséggel való viaskodás. Borzongatóan éleslátó, és ebből fakadóan rendkívül nyomasztó könyv lett az Üdvözlet a kontinens belsejéből, melynek legfontosabb kérdése, hogy ha az embernek sikerült, vajon az ország le tudja-e győzni a feje fölött köröző démonjait. (RE)
Hó nélkül
Minden a régi. A tarkón meggyűlő
ráncok, a vezércikkek, a gyűlölet,
a vakolat réseiből kiömlő sötét.
Aki hosszú távollét után látogat haza,
mégsem talál semmit a helyén.
És az sem, aki minden nap itt ébred.
A jövő nyomait úgy kerülgetik,
mint a kutyák ürülékét. Menekülnek
mindannyian, beteljesül rajtuk a jóslat.
Sóhajuk a múlni képtelen idő.
A szív dobozba zárva kívül pihen,
már nem makacs gyermekököl.
Zilahi Anna: A bálna nem motívum
Zilahi Anna: A bálna nem motívum
Magvető, 2017, 56 oldal, 1990 HUF
A jó és a rossz verseskötet könnyű megkülönböztetni. A jó képes egy olyan nyelvi világot teremteni, amiben hosszú időre el lehet veszni, hogy szóról szóra haladva felfedjük a nyomokat, és megmutassa magát az addig ismeretlen univerzum. Zilahi Anna verseivel különböző folyóiratokban már találkozhattak a figyelmesek, első verseskötete ennek ellenére kellemes meglepetés, annyira színes és összetett.
"Minden látszat ellenére, ez itt csak a felkavarodott/ mély, nem átjáróház, remélem, megértik a piranhák,/ és amikor lerágják rólam a bálnát,/ hozzám érve megtorpannak, és beérik ennyivel.” Pontosan ilyen Zilahi Anna első verseskötete: nem átjáróház; folyamatos reflexió és a korai Kispál és a Borz dalaszövegek hatása is tetten érhető benne. A bálna nem motívum borzasztó jó cím, Zilahi pedig szuperérdekes költői világot épít nagyon sok vízzel, köddel, testtel és bálnával, de ezek mind csak arra szolgálnak, hogy a nyelvről gondolkodjon: “A nyelvben, ebben a szomorú véredényben,/ nem utazhatunk tovább./ (...) A vérem még én vagyok, a nyelvemen átfolyik,/ a test fosszília". A nagyon erős és hangulatos képek között játékosan csúszik be a filozofálgatás is, de ez ne ijesszen el senkit, mert a költő ügyes házigazda a nyelvi univerzumában. (vl)
Irtás
Mint aki még nem látott embert kérget kaparva
önmagát keresni egy fában.
Kettő óra nulla nulla, kinézek az ablakon, a ganggal
keverem az eget. Nyilakat rajzolok a karomra,
pragmatikusan tanulom kezelni a nem-öleléseket.
Épp új alkut kötök, még nem értem, kivel.
Mert a sötétben ugyanaz a szőke, a vörös és a barna is.
Sötétben akár te is lehetnék, de nem vagyok.
Ahogy szénbe fordul minden szűkölés,
kórházban a csend és a nappalok.
Láttam már valahol, jutna eszembe, ha
szembejönnék magammal az utcán, de nem
jövök. Heg van minden tenyérközépen,
kézfejen. A szorongás hol kezdődik el.
