Csaknem kétszáz évig értelmezték félre az óangol irodalom legjelentősebb nyelvi emlékének, a Beowulfnak nyitósorát. A legújabb kutatások szerint a fordítások tévesen használtak felkiáltójelet, és ahol indulatszónak kellene lennie, ott egészen más van.
"Hwæt! We Gar-Dena in gear-dagum, þeod-cyninga, þrym gefrunon, hu ða æþelingas ellen fremedon!" Ez az egyik legfontosabb mondat az angol nyelv történetében, mégis két évszázadon át gondolták úgy, hogy a „hwæt” egy figyelemfelkeltő kifejezés (ha úgy tetszik, a „Yo!” őse), ami arra szolgált, hogy rávegye a közönséget, hogy hallgassa végig figyelmesen a hősi szörnygyilkos, Beowulf történetét. A manchesteri egyetem kutatója szerint azonban az eposz nyitósora - beleértve az augusztusban elhunyt Nobel-díjas költő, Seamus Heaney legújabb keletű fordítását is – kicsit célt tévesztett.
Seamus Heaney-nél So! lett a Hwæt!-ből
Remek akció-kaland sztori, ha szereted a sárkányokat, tengeri szörnyeket, királyokat, vagy a letépett karú embereket, vallja Dr. Walkden, akinek következtetése nem egyezik a hagyományos felfogással, melyet a Beowulf fordításával kapcsolatban vallanak. Egy új tanulmányban ugyanis azt állítja, hogy a „hwæt” névmás használata nem azt jelenti, hogy az első sor egy önálló parancs lenne, hanem általánosabb jellegű felkiáltás jelez. Szerinte ahelyett, hogy “Listen! We have heard of the might of the kings"-nek (Figyelj! Hallottunk a királyok erejéről) fordítjuk az első sort, inkább valami olyasmivel kellene próbálkoznunk, hogy “How we have heard of the might of the kings.” (Miképpen hallottunk a királyok hatalmáról).
Az új felfedezés viszont azokat is más megvilágításba helyezi, akik ősi tábortüzek pislákoló fényénél hallgatták a történetet. Walkden szerint az angolszász közönség talán sokkal jobban viselkedett, mint gondolták, és nem kellett ráparancsolni, hogy hé, te, figyel csak oda erre egy kicsit. A nyelvész szerint a Beowulfnak és nyelvezetének megértése azért rendkívül fontos, mert arról mesél az angoloknak, hogy honnan jöttek és mennyit változtak.
A Beowulfot eredetileg a kereszténység előtti germán törzsek hozták Angliába, de csak 1815-ben fordult felé nagyobb figyelem. Az 1200 és 1300 között élő és alkotó ismeretlen költő által írt költeményt ekkor jelentette meg először egy Grímur Jónsson Thorkelin nevű skandináv tudós. A félreértelmezés valószínűleg Jakob Grimmig nyúlik vissza, aki 1837-ben állította azt, hogy a “hwæt” egy indulatszó.
A fordítók eddig is alaposan megizzadtak, hogy hűek maradjanak az alliteráló formulához, miközben azon voltak, hogy az eredeti szöveg drámaiságát és szépségét is megtartsák. Walkden reméli, hogy a jövőbeni fordítások figyelembe veszik majd felfedezését.
A Beowulf nyitósora Szegő György fordításában így hangzik:
„Ím, halljátok hát sok hajdani hős,
dárdás dán király dicső dolgait,
nemes nemzetségének neves tetteit.”
Forrás: Independent
