Új szponzort kell keresnie a Man Booker-díjnak

Új szponzort kell keresnie a Man Booker-díjnak

.konyvesblog. | 2019. január 28. |

milkman_1.jpg

Kép forrása

Új szponzort keres a Man Booker-díj, miután az eddigi befektető, a Man Group bejelentette, hogy 18 év után befejezné együttműködését a legnagyobb brit irodalmi díj alapítványával.  A Booker Prize Foundation azt nyilatkozta, a megbízottjai már tárgyalnak egy új szponzorral és biztosak benne, hogy 2020-ra már meglesz az új finanszírozó. Megnyugtatásképp pedig azt is hozzátették, hogy a két díjat a megszokott módon át fogják adni ebben az évben is. 

A Man Group 2002 óta szponzorálta a Booker-díjat, és 2005 óta a nemzetközi Man Bookert. A cég vezérigazgatója, Luke Ellis azt mondta, kiváltság volt számukra, hogy közel két évtizedig a díjak szponzorai lehettek, de most alapos megfontolást követően úgy döntöttek, hogy az irodalmi díj helyett inkább más ügyeket szeretnének támogatni.

Anna Burns nyerte a Man Booker-díjat

Kép forrásaAnna Burns kapta a 2018-as Man Booker-díjat Milkman című regényéért. Bizonyos értelemben történelmet írt, mert ő az első észak-ír szerző, aki átvehette az 50 ezer font jutalommal járó elismerést. A Milkman a harmadik megjelent könyve. Egy tizennyolc éves lányról szól, akit szexuálisan...

A Man Group döntésével kapcsolatban Helena Kennedy, a Booker Prize Foundation elnöke azt nyilatkozta, hogy a cég kiváló és nagylelkű szponzor volt elmúlt 18 évben, és hogy az ő támogatásuknak is köszönhető, hogy a világ egyik legjelentősebb irodalmi díjává válhatott a Man Booker. Szerinte minden jó dolog véget ér egyszer, viszont a díjak történetében most új fejezet kezdődhet egy új támogatóval.

Forrás: The Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Hol találkozik a foci és a gaming az irodalommal? Interjú Tonio Schachinger osztrák sztárszerzővel

Mi a közös a számítógépes játékokban, a fociban és a könyvekben? Tonio Schachinger elárulja.

...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.