A Booker-díj szervezői cáfolták a hírt, ami szerint Atwood az idei győztes

.konyvesblog. | 2019. szeptember 18. |

atwood_3.jpg

Miután megjelent egy Twitter-poszt arról, hogy egy könyvesbolti matrica alapján Margaret Atwood új regénye kapta idén a Booker-díjat, a szervezők közleményben tették világossá, hogy a zsűri még nem döntötte el, ki lesz a nyertes.

Matthew Sperling író és akadémikus hétfőn egy megnevezetlen könyvesbolt polcáról posztolt fotót a Twitter-oldalán, amellyel meglehetősen nagy botrányt kavart. A képen Lucy Elmann regénye szerepelt, rajta egy matricával, amely azt hirdette, hogy a könyv felkerült a Booker-díj rövidlistájára, mellette pedig a Testamentumok volt látható. A bökkenő csak az volt, hogy A Szolgálólány meséjének folytatására viszont egy olyan matricát tettek, amely azt hirdette, hogy az a 2019-es Booker-díj győztese. „Ne gondoljátok, hogy már feltehetitek a matricát, srácok…” – kommentálta a fotót Sperling.

booker_hir.png

Bár a Testamentumokat sokan egyértelműen az 50000 font jutalommal járó elismerés esélyesének tartják, a verseny még közel sem zárult le, hiszen a zsűri még nem hozta meg a döntését. A szervezők éppen ezért hangsúlyozták, hogy nem szabad hinni a képnek, hiszen csak október 14-én fog kiderülni a győztes neve, így ez a könyvesbolti incidens nem a valóságot tükrözi. Szerintük csak annyi történt, hogy a kiküldött matricákból véletlenül rosszat ragasztottak Atwood könyvére. Hogy pontosan melyik könyvesboltban történt az eset, még nem derült ki, de az ígérik, levetetik majd a téves címkét.

Szeptember elején derült ki, hogy kik szerepelnek idén a rövidlistán. A Testamentumok mellett még öt könyv van versenyben a díjért, köztük Salman Rushdie Don Quijote-parafrázisa és Elif Shafak isztambuli szexmunkásokról szóló könyve is. Atwood új regényének első fejezetét egyébként ITT tudjátok elolvasni. 

Forrás: The Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.