(Forrás: JFK Library)

Ernest Hemingway középiskolás évei épp olyan átlagosak voltak, mint bármely sablonos amerikai tinifilm. A Tabula nevű iskolai újságnál dolgozott, ahol megakadt a szeme a zenei szerkesztőn. A lányt Frances Elizabeth Coatesnak hívták, és bár eljutottak a randevúig, nem vele képzelte el az életét; talált egy komoly fiút, akivel el is jegyezték egymást. Hemingway bevonult a seregbe, és világhírű író lett, a lány Amerikában maradt, és ismert operaénekes.

A beteljesületlen románcból azonnal édesbús vasárnap délutáni matiné lesz, ha hozzátesszük, hogy Coates unokája, a 67 éves Betsy Fermano egy nap gyanútlanul sétálgatott a JFK Könyvtár és Múzeum Ernest Hemingway: Between Two Wars című kiállításán, amikor egy kéziratom meglátta a Coates nevet. Egy érzékeny lelkű rendező a múzeumi nyitójelenet után valószínűleg flashbackekben mutatná be a nagymama és Hemingway bimbózó barátságát a középiskolába, ám Fermano nem találta túl váratlannak a felfedezést, ugyanis hosszú idege őrizgetett néhány 99 éves levelet, amit Hemingway írt a nagymamájának. És amiről eddig a családján kívül senki nem tudott, Coates ugyanis nagyon diszkréten kezelte az ügyet, és nem akarta tovább dagasztani az író köré kanyarított mítoszt.

1918-ban, nem sokkal az érettségi után Hemingway Olaszországban szolgált. Amikor megsérült, egy milánói kórházból megírta a testvérének, Marcelline-nek, hogy keresse meg Coates-ot, és mondja meg neki, hogy haldoklik, hátha ezzel ráveszi, hogy a lány írjon neki valami szépet. Coates írt is, de a levele elkeveredett. Megmaradt viszont két, korábban ismeretlen levél abból az időből, amikor Hemingway még csak alig néhány novellát jegyez.

Az író, aki a levelek előbb még bőven előtte állt a megromlott házasságoknak, megcsalásoknak és komplikált párkapcsolatoknak, a szerelmes kamasz hangján szólal meg bennük, flörtöl, henceg, és kicsit féltékennyé is akarja tenni a lányt. 1918. október 15-én kelt levelében azt írja, megtanult olaszul olvasni, beszélni, de még szerelmes levelet írni is, már csak olyasvalaki kellene, akin gyakorolhatja a tudását. (A levelekről képeket a Paris Review-n találtok - a szerk.)

Hemingway később sem felejtette el a nőt, és több karakter is formázott róla. Először 1923-ban, az Up in Michigan című novellában szerepeltette Liz Coatesk néven, majd a Gazdagok és szegények című regénybe írta bele a férjével együtt, ám nem tüntette fel túl hízelgő színben.

Coates egy nagyon sötét hajú és nagyon vörös szájú fiúként emlékezett vissza Hemingwayre, remek, de fura figuraként, akinek teljesen átrendeződtek a vonásai, ha nevetni kezdett. Bár évekig barátságban maradt az íróval, sosem bánta meg, hogy végül középiskolai szerelméhez, John Grace-hez ment feleségül. 67 évig maradtak házasok, és egy év különbséggel, 1988-ban és 1989-ben hunytak el.