21 millió forintért Harry Potter, érdekel?

21 millió forintért Harry Potter, érdekel?

Több mint 45 ezer fontért (21 millió forint) kelt el a Harry Potter és a bölcsek köve első kiadásának egy példánya egy skóciai árverésen.

vl | 2024. június 20. |

A Harry Potter-regényfolyam első kötetének 1997-es megjelenésekor mindössze 500 példány került forgalomba - közölte szerdán a DPA brit hírügynökség.

A Lyon and Turnbull aukciósház honlapján azt írta, hogy mivel akkoriban nem lehetett még tudni, mennyire lesz sikeres a könyv, ezért csak kis példányszámot nyomtattak. A most kalapács alá került példány rendkívül jó állapotban maradt meg, tulajdonosa több mint két évtizede vette meg egy londoni üzletben.

A példányban azonban két kisebb hiba is található, az egyik passzus például kétszer említi a varázspálcát a felszerelési tárgyak között, a másik - egy helyesírási hiba - a borítón látható. Az aukciósház 40-60 ezer fontra becsülte a példány árát, amely végül 45 201 fontért kelt el.

Harry Potter tematikájú cikkválogatásunk következik 

  1. 20 éve láthattuk a mozikban az elsőt, 10 éve az utolsót - Adaptációs különbségek a Harry Potter-univerzumban
  2. 20 éve jelent meg Magyarországon a Harry Potter - Ez J.K. Rowling meseszerű története
  3. Minden, amit tudni akartál a Harry Potter-sorozatról! - Bevezetés Rowling univerzumába
  4. J.K. Rowling varázslatos élete

(MTI)

Olvass minket e-mailben is!

  • Személyes ajánló a legérdekesebb tartalmainkról!
  • Extra tartalom csak feliratkozóknak!
  • Így biztosan nem maradsz le a legfrissebb könyves hírekről!
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

A Harry Potter korrektúrapéldánya csaknem 5 millió forintot ért egy aukción

A Hanson's brit aukciósház árverésén elkelt kiadványhoz 1997-ben, fillérekért jutott hozzá az eladó egy dél-londoni antikváriumban.

...
Hírek

Átvészelt egy lakástüzet a Harry Potter egyik ritka kiadása, most kalapács alá került

Egy ritka Harry Potter-kötet, miután átvészelt egy lakástüzet is, 15 ezer fontért (majdnem hétmillió forintért) kelt el egy aukción. 

...
Hírek

J.K. Rowling attól félt, hogy az első férje elégeti a Harry Potter kéziratát

Az író első férje erőszakos és kontrollmániás volt, neki pedig úgy kellett kicsempésznie oldalanként az első HP kéziratát, hogy lefénymásolhassa őket, mert attól tartott, hogy a férfi elégetheti az eredeti lapokat.