Harari szerint csak együttműködéssel lehet legyőzni a járványt

A nemzetközi együttműködés erősítését hangsúlyozta a koronavírus-járvány leküzdéséhez egy televíziós interjúban Juval Harari. A világhírű izraeli történész, akinek könyveit ötven nyelvre fordították le az elmúlt években, annak fényében nyilatkozott a helyi tizenkettes kereskedelmi csatorna Uvda (Tény) című műsorának, hogy a közel-keleti országban szerdára 40 százalékkal 427-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma – írta az MTI. 

.konyves. | 2020. március 18. |

Harari

Fotó: Németh Dániel

 

„Korunk egyik jelentős eseménye lesz ez a járvány, amelynek következményei hosszú távon kísérnek majd minket" - mondta. „Világkatasztrófává változtathatja a koronavírust, ha felerősödnek miatta a nemzetközi ellenségeskedések és az együttműködés hiánya" - vélekedett, hozzátéve, hogy ez esetben egy esetleges következő járványnál „még nagyobb bajjal szembesülünk". „Ha viszont sikeres lesz az együttműködés, akkor az emberiség számára ez 'a gép szárnyat érő könnyű csapás' lesz, noha gazdasági, társadalmi és kulturális következményei így is nagyon súlyosak lehetnek".

Yuval Noah Harari
21 lecke a 21. századra
Animus Kiadó, 2019

Manapság az együttműködése azt jelenti, hogy amit egy orvos reggel fölfedez Milánóban, az este már életeket menthet Tel-Avivban - magyarázta. Emlékeztetett arra, hogy a középkorban a pestis is eljutott Kínából Angliába - igaz, tíz év alatt -, és ezért úgy gondolja, hogy a határok lezárása nem jelent megoldást.

Harari szerint nem okolni kell a globalizációt, hanem élni kell az információáramlással járó előnyeivel: „a járvány elleni küzdelem eszközeinek átadásával. Ha a mostani események növelik a nemzetközi együttműködést és a globális szolidaritást, akkor ezzel az emberiség elért valamit, és ez védeni fog minket a jövőbeli járványok és válságok idején" - mondta.

Harari szerint a múlthoz képest kevésbé kiszolgáltatottak az emberek a fertőzésnek, hiszen mindössze két hétig tartott a vírus tesztjének kifejlesztése, miközben a 11. században, a lakosság negyedét-felét megölő pestis idején, sőt utána sem tudták, hogy mi okozta a megbetegedéseket, és miként lehetne megállítani.

Harari: Az emberek nem mindig a legigazabb sztoriban hisznek -...

Fotó: Németh Dániel A 43 éves Yuval Noah Harari napjaink egyik legnagyobb hatású történész-gondolkodója, akinek olyan emberek is figyelnek a szavára, mint Bill Gates vagy Mark Zuckerberg (a Facebook-alapító épp a napokban interjúvolta meg, ITT meg is lehet nézni a beszélgetésüket).

A tudós aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy szerinte a világnak nincsen vezetése, pedig munkatervet kellene kidolgozni a tesztelésre, a lélegeztetőgépek átadására, a világ nagy részén hiányzó orvosi eszközök eljuttatására mindenhová. Fontos lenne - fogalmazott -, hogy ne csak magára gondoljon minden ország, ne a leggazdagabb országoké legyen az a kevés, ami van, hanem azokhoz az országoknak is jusson, amelyek a legnagyobb szükséget szenvedik. A józan ész és az érdekek is ezt követelik, mert a világ távoli, szegény szegleteiben megjelenő esetleges vírusmutáció visszahathat a gazdag országok életére - érvelt.

Az emberiség nemcsak a koronavírus miatt néz szembe súlyos válsággal, hanem az emberek közötti bizalom hiánya miatt is - mondta Harari. A járvány legyőzéséhez az embereknek bízniuk kell a tudományos szakértőkben, a hatóságokban, az országoknak pedig egymásban. Az elmúlt néhány évben felelőtlen politikusok szándékosan aláásták a tudományba, a hatóságokba és a nemzetközi együttműködésbe vetett bizalmat - hangoztatta, hozzáfűzve, hogy ennek eredményeként most hiányoznak azok a globális vezetők, akik ösztönözhetnék, megszervezhetnék és finanszírozhatnák az összehangolt globális választ.

Harari szerint a járványra kétféle, totalitárius és demokratikus választ lehet adni. A digitális nyomkövetés és az efféle totalitárius eszközök ellentéte az értelmes, utasításokat követő közösség, amely hiteles értesüléshez jut, és megbízik a kapott hírekben. „Most fizetjük meg annak az árát, hogy az elmúlt években a világ sok politikusa szándékosan és felelőtlenül bizalmatlanságra késztette az embereket a tudományban, a közintézményekben, és a médiában" - jelentette ki.

A történész szerint olyan helyzet jött létre, „amelyben mindenki tudta, hogy a politikus hazudik, és ez senkit sem érdekelt". Az ilyen politikus most nem jöhet elő, és nem mondhatja, hogy "mostanáig így volt, de most komoly vagyok, és higgyetek nekem". Ezért gyorsan vissza kell nyerni a nép bizalmát - sürgette. Ugyanakkor a járvány alkalmat teremthet a bizalmi válság leküzdésére is, mert válság idején az emberek nyitottabbak a változásra - mutatott rá.

„Évekig megosztották a lakosságot, ellenségességre és bizalmatlanságra késztették az embereket, mert elég, ha a saját híveik, a szavazóbázisuk áll mögöttük" - vélekedett Harari. "De a járvánnyal szemben ez katasztrofális, mert nem elég az ország felének a támogatása, nem elég, ha csak a Likud párt szavazói követik az utasításokat: az arab pártok Közös Listájának szavazói ugyanolyan fontosak, mert ha ők nem fogadják el a rendeleteket, a Likud szavazóit is ugyanúgy sújtják a következmények. Ha elfogadjuk, hogy ők (az arabok) legyenek az orvosaink és az ápolóink, akkor egyenlőként el kell fogadnunk őket minden más területen is, mindenki együttműködése szükséges. Most nem csak a bázisukat, hanem mindenkit meg kell győzniük" - tette hozzá az izraeli belpolitikára utalva.

Forrás: MTI

 

Kapcsolódó cikkek
...
Nagy

Harari: Az emberek nem mindig a legigazabb sztoriban hisznek

...
Beleolvasó

Harari: Az emberiség mindig is a poszt-igazság korában élt

...
Hírek

Harari maga engedélyezte, hogy kihagyjanak részeket könyvének orosz kiadásából

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.