„Ez az a pont” – megszűnik a Fehérvári Irodalmi Napok

„Ez az a pont” – megszűnik a Fehérvári Irodalmi Napok

A Fehérvári Irodalmi Napok az idei, 10. alkalom után befejezi a működését – jelentette be Czinki Ferenc, alapító-szervező. 

bzs | 2025. május 15. |

„A FIN - Fehérvári Irodalmi Napok idén, a 10. alkalom után befejezi működését. A FIN soha nem volt fesztivál, inkább egy mozgalom, aminek az volt a célja, hogy összefogja a Székesfehérváron itt-ott pislákoló irodalmi kezdeményezéseket. 2025-re a FIN ezt a feladatát teljesítette" – olvasható Czinki Ferenc bejelentésében. Programjait mi is gyakran ajánlottuk.

FIN utoljára

A Fehérvári Irodalmi Napok közösségi irodalmi fesztivál, amelyet 2016 óta rendeztek meg Székesfehérváron azzal a céllal, hogy összefogja a sokféle kezdeményezést: lehetőséget biztosítson a város kulturális színtereinek, illetve a képzőművészet, irodalom és a gasztronómia összekapcsolódására és bemutatkozására.

Az alapító-szervező indoklása szerint ez alatt az egy évtized alatt sikerült elérniük a kitűzött célt. 

„A tíz évvel ezelőtti holtidőhöz képest ma már számos városi helyszín van, ami sikerrel, nagyszerű színvonalon és jelentős számú közönség számára szervez rendszeresen irodalmi programokat" - olvasható Czinki közleményében, aki kiemeli, hogy ez a helyszínek és a szervezők érdeme. 

Ez az a pont viszont, ahol 10 év után, jó lelkiismerettel, teljesítve a talán soha ki nem mondott céljainkat, befejezzük működésünket."

A posztban Czinki Ferenc azt is leszögezi, hogy a megszűnés mögött nem politikai vagy anyagi okok állnak, és hogy valamilyen formában folytatják majd a tevékenységüket, ez a programsorozat azonban idén lezárul. Az utolsó FIN-t 2025. szeptember 17. és 20. között rendezik meg.

Fotó: Czinki Ferenc és Bereményi Géza, forrás: a FIN FB-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Darvasi László, Erdős Virág és Kemény Lili is ott lesz a Fehérvári Irodalmi Napokon

Szeptember 18. és 21. között kilencedik alkalommal rendezik meg a Fehérvári Irodalmi Napokat. A közösségi irodalmi fesztiválon Cseri Hannával, Cserna-Szabó Andrással és Karácsony Jánossal is találkozhattok.

...

Idén Czinki Ferenc könyve jelenik meg limitált példányszámban a Fehérvári Irodalmi Napokon

A sorszámozott, összesen 100 példányban készülő könyv nyomdai munkálatainak befejezését a közönség is megtekintheti szeptember 21-én. A programsorozat célja, hogy felhívják a figyelmet a nyomda, a tervezőszerkesztők és a nyomdai dolgozók szerepére a könyvkiadásban.

...

Az irodalom mint magányos város [Fehérvári Irodalmi Napok]

Elkezdődött a Fehérvári Irodalmi Napok. A vasárnapig tartó közösségi irodalmi fesztivált tegnap Valuska László nyitotta meg, most az ő beszédét olvashatjátok.

Hírek
...

Stephen King fia Budapestre jön!

...

Dobby „sírján” át haladt volna az áramkábel, a Harry Potter-rajongók nem hagyták

...

Elhunyt Vladimír Páral cseh író

...

Barack Obama könyves podcastet indít

...

Danyi Zoltán első prózakötete megjelenik angolul

...

Szlavicsek Judit kiadót váltott, ekkor jön az új Kardos Júlia-krimi

Listák&könyvek
...

Öt thriller, amelyben a nyaralás rémálomba fordul

...

5 könyv valódi bűnügyekről, ha tetszett A fájdalom háza

...

Itt a lista: ők esélyesek a 2026-os Booker-díjra!

SZÓRAKOZÁS
...

Netflix-sorozat lesz Dan Brown új regényéből – ő az új Robert Langdon

Nem Tom Hanks szerepel az új adaptációban. Mutatjuk, mit lehet tudni az új Dan Brown-adaptációról!

...

Sauron elszabadul: Nézd meg A hatalom gyűrűi 3. évadának teaserét!

Sauron az Egy Gyűrűn dolgozik, és a teljes győzelemre készül.

...

A Heated Rivalry stábja rászólt a legelvetemültebb rajongókra

A Heated Rivaly alkotója megkérte a rajongókat, hogy adják meg a szereplőgárdánknak és a stábnak a szükséges teret.