Ex-kokainista irodalmi ügynök is esélyes a Man Booker-díjra

.konyvesblog. | 2015. július 30. |

manbooker2015.jpg

Tizenhárom kötet verseng a 2015-ös Man Booker-díjért, amely ma az egyik legrangosabb irodalmi elismerés, nem mellesleg pedig ötvenezer font is jár vele. A díj nem keverendő össze a kétévente kiosztott Nemzetközi Man Booker-díjjal, melyet olyan élő alkotó kaphat meg, aki vagy angol nyelven ír, vagy munkái általában hozzáférhetőek angolul; utóbbit nem egy-egy mű alapján, hanem az író teljes munkássága nyomán ítélik oda, legutóbb Krasznahorkai László nyerte el. Ezzel szemben az évente kiosztott Man Booker-díjat a Brit Nemzetközösség, Írország, Zimbabwe és egy idén először alkalmazott szabály szerint az Egyesült Államok szerzői nyerhetik el.

Az idei listán három elsőkönyves is szerepel, de olyan író veteránok is felkerültek rá, mint az ír (és korábbi Man Booker-nyertes) Anne Enright és az amerikai Marilynne Robinson. A jelöltek egyik legérdekesebbje az amerikai Bill Clegg, aki irodalmi ügynökként amúgy más szerzők karrierjét egyengeti. A Did You Ever Have a Family című kötete egy olyan középkorú nő küzdelméről szól, aki egy gázrobbanásban veszítette el a családját. Ez Bill Clegg első regénye, de nem az első könyve, hiszen korábban két memoárt is írt: a Portrait of an Addict as a Young Man, illetve a Ninety Days című köteteiben Clegg korábbi kokain- és alkoholfüggőségéről, és a leszokási kísérletéről vallott. Róla amúgy a zsűri elnöke, Michael Wood azt jegyezte meg, hogy az ügynökök és szerkesztők általában felismerik a jó szöveget, de ők maguk nem mindig írnak jól - Clegg új könyve azonban szerinte egy nagyon jól megírt darab.

Az egyik brit fogadóiroda jelenleg a hawaii születésű Hanya Yanagihara regényét (A Little Life) tartja a legesélyesebbnek. A Booker történetében az első jamaicai jelölt Marlon James, akit A Brief History of Seven Killings című regényével száll ringbe; utóbbi a Bob Marley ellen tervezett merényletről, illetve a szigetország hetvenes-nyolcvanas évekbeli, erőszakkal átitatott történetéről szól. A listán az egyetlen afrikai jelölt a nigériai Chigozie Obioma, Indiát Anuradha Roy, Új-Zélandot Anna Smaill képviseli.

A rövidlistát szeptember 15-én, a nyertest október 13-án hirdetik ki.

A jelöltek a következők:

Bill Clegg (Egyesült Államok) - Did You Ever Have a Family            

Anne Enright (Írország) - The Green Road

Marlon James (Jamaika) - A Brief History of Seven Killings

Laila Lalami (Egyesült Államok) - The Moor's Account

Tom McCarthy (Egyesült Királyság) - Satin Island

Chigozie Obioma (Nigéria) - The Fishermen

Andrew O’Hagan (Egyesült Királyság) - The Illuminations

Marilynne Robinson (Egyesült Államok) - Lila         

Anuradha Roy (India) - Sleeping on Jupiter

Sunjeev Sahota (Egyesült Királyság) - The Year of the Runaways

Anna Smaill (Új-Zéland) - The Chimes

Anne Tyler (Egyesült Államok) - A Spool of Blue Thread

Hanya Yanagihara (Egyesült Államok) - A Little Life

Forrás: Guardian

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ebben az EU-s országban engedélyezhetik legközelebb az eutanáziát

Újabb ország parlamentjében nyújtottak be olyan törvényjavaslatot, mely az eutanáziát lehetővé tévő gyógyszer engedélyezésére vonatkozik. Könyveket ajánlunk a hír mellé.

...
Zöld

4 könyv azoknak, aki hátat fordítanának a magánynak

Az Egyesült Államokban élő 45 és 65 év közötti emberek jóval magányosabbnak, elszigeteltebbnek érzik magukat egy friss tanulmány szerint, mint európai társaik. 4 könyvet ajánlunk a jobb társas kapcsolatokért.

...
Zöld

Zöld kiadók: Mik azok a környezetbarát betűtípusok?

A világ egyik legnagyobb kiadója, a HarperCollins több ezer fát mentett meg azzal, hogy az utóbbi pár évben apró, zöld szemléletű változtatásokat vezettek be a könyvtervezés terén.