Elmore Leonard eddig ismeretlen novellái jelennek meg jövőre

.konyvesblog. | 2014. július 18. |

Elmore Leonard eddig még sehol nem publikált novellái jelennek meg jövőre – adta hírül kiadója, a Weidenfeld & Nicolson. A sztorikat még az ötvenes években vetette papírra Leonard, amikor egy detroiti reklámügynökségnél dolgozott szövegíróként. Minden nap ötkor kelt, és két órán keresztül írt. A The Trail of the Apache volt az első története (1951-ben járunk), amely nyomtatásban megjelent.

Leonard több mint negyven kötetet írt, ezek közül sokból film is lett (ezeket így gyűjtöttük össze), az írással kapcsolatban pedig egész életében nagyon szigorú elveket vallott. Így például arra törekedett, hogy a határozószókat teljesen kiiktassa a szövegeiből: „Az összes határozószómat elhasználtam akkor, amikor autókatalógusokat írtam a Chevrolet-nek” – mondta. (A regényírás tíz, Leonard-féle szabályáról itt írtunk.)

A The Unpublished Stories című új kötet a kiadó ígérete szerint a Leonardtól megszokott pergő ritmusú sztorikat tartalmazza majd, melyek között van, amely egy új-mexikói kocsmában, és van, amely egy Kuala Lumpur-i katonai bázison játszódik. A kötet 2015 őszén jelenik meg.

Elmord Leonard tavaly hunyt el. „Leonard valószínűleg Amerika legjobb dialógírója: elképesztő élet- és szakmai tapasztalata mérföldes előnyt biztosít neki. A prózája egyébként minimalista, de célratörő, ám a párbeszédeivel többet elmond, mint más szerző az 500 oldalas fotelkitámasztóival” – írtuk róla korábban.

Forrás: Guardian

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

KÖNYVHÉT
...

Ezt hallgasd a foci-vb után: Tíz meccs, száz év politika – Podcast Kele Jánossal

A foci-vb véget ért, de a Flair még mindig tartogat újabb részeket: Kele János futballszakíró is a vendégünk volt.

...

Kömlődi Ferenc jövőkutató: Az evolúció nem áll meg az embernél

Kömlődi Ferenccel az evolúció, a mesterséges intelligencia és a sci-fi kérdéseit jártuk körül.

...

Menekülés Újlipótból Manhattenbe – Köves Gábor és a New York-i viszketés

Megjelent Köves Gábor első regénye, az Apropó, New York – erről is beszélgettünk a Flair podcastben.

...

Test, hatalom és Kolozsvár – így épül fel a Tompa Andrea-univerzum

Valuska László Visy Beatrixszel beszélgetett frissen megjelent Tompa Andrea-monográfiájáról.

...

Függőség, traumák, eszképizmus: Tolvaj Zoltán harminc év szövegdzsungelét formálta regénnyé

Újabb elsőregényes a Flairben: hallgasd meg az epizódot!

...

Identitáskeresés Manhattan és a Lipótváros között – Garaczi László és Nagy Ildikó Noémi közös regényt írtak!

A szerzőpárossal könyvheti podcastünkben, a Flairben beszélgettünk.