Don Winslow nem tud lekattanni a drogháborúról

.konyvesblog. | 2016. december 21. |

winslow.pngKép forrása: Agave

Don Winslow nem akart folytatást írni. A Salonnak adott interjújában elmesélte, hogy egyáltalán nem lelkesedett, amikor először a felmerült az ötlet, az első kötet, a Drogháború megírása ugyanis öt évet vett el a szakmai életéből, és teljesen kifacsarta. „Ám ahogy láttam, hogy a helyzet egyre romlik Mexikóban, és sokkal rosszabbá válik annál, mint amit megírtam a Drogháborúban, tudtam, hogy meg kell írnom. Befejezetlen ügyeim voltak. Nem akarom túldramatizálni, de kicsit úgy éreztem magam, mint egy háborús dezertőr. Szerénytelenül állíthatom, hogy a Drogháború miatt megvolt a hátterem, hogy elmeséljem ezt a történetet, hogy elmeséljem az olvasóknak, mi történik Mexikóban, és tudtam, hogy ezt meg kell tennem. Nem volt könnyű döntés – ez egy ötéves elköteleződés, amely nemcsak engem érint, hanem a családomat és a barátaimat is, hiszen tudtam: ha belevágok, akkor megszállott leszek.”

Don Winslow: A kartell

Fordította: Orosz Anna, Agave Könyvek, 2016, 688 oldal, 4480 HUF

 

Magyarul idén novemberben jelent meg a második rész, A kartell, melyről a következőket írtuk: „Winslow (…) nem ad felmentést, és bűnbocsánatot sem osztogat. Könyve kendőzetlenül mutatja be, mit művelnek a kartellek egymással és a teljesen ártatlan, gyanútlan emberekkel. Regénye egy erőszakeposz, amelyben a kibelezéseket, skalpolásokat, válogatott kínzásokat nem sikálja el a szerző, megmutatja egyben mindazt, ami a hírekből rendszerint kimarad.” A regény ott folytatja, ahol a Drogháború abbahagyta: a drogellenes nyomozó, Art Keller végre sittre vágta a kartellvezér Adán Barrerát. Évtizedes harcuk ezzel azonban nem ért véget, hiszen Barrera megszökik, és búvóhelyeit váltogatva igyekszik újra felépíteni birodalmát. Hogy mit gondol Winslow úgy általában a jelenlegi drogháborúról és a vezérek elhullásáról, arról érdemes elolvasni az Esquire-ba írt gigacikkét a bebörtönzött, majd 2015-ben megszökött drogvezérről, El Chapo Guzmánról, és arról, hogy mindez milyen átrendeződést hozott a mexikói-amerikai drogpiacon.

Winslow például hülyeségnek tartja azokat a híreket, melyek szerint Guzmán a zuhanyzója alatt ásott földalatti alagúton hagyta el a börtönt.

„Nyájas olvasó, a pasas egymilliárd dollárt ér. Azt fontolgatta, hogy megveszi a Chelsea focicsapatot. A bejárati ajtón távozott.”

El Chapo időnkénti kiiktatásával viszont a drogháború nem ért véget; amikor 13 év után 2014-ben megint rács mögé került, Winslow egy újságírói kérdésre Irakot hozta fel párhuzamként, ahol Szaddám Huszein kivégzésével a különböző szervezetek egymás torkának estek, az ISIS pedig egyre nagyobb területeket hasított ki magának a régióban. Winslow alapvetően például azt feltételezi, hogy Guzmán 2015-ben nem megszökött, hanem kiengedték, hogy megpróbálja helyreállítani a drogkartellek közötti békét. (Az ingatag helyzetről néhány éve az Index is írt egy hosszabb cikket, itt lehet elolvasni.)

Kapcsolódó cikkek:

A drogbárók machetével vésik akaratukat a hétköznapokba

Don Winslow hőse véres és megszállott háborút vív a drogok és az ősellenség Barrera ellen - részlet

A drogháború krónikása - Don Winslow

A mexikói drogvezérek halála vagy bebörtönzése viszont a jelek szerint nem javít a helyzeten: a túladagolások az egekben, a mexikói erőszak újra tetőzik. Ha El Chapót el is takarítják az útból, majd jönnek az új „elchapók”. Guzmán is megmondta: „Ha nincs fogyasztás, nincs eladás”. Ez egy eposzi történet, amelynek a végét még nem írták meg, viszont Winslow-t láthatólag beszippantotta. Függő lett ő is, a téma nem ereszti: a nyár elején írta ki a Twitteren, hogy már a harmadik részen dolgozik.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.