Csak női szerzők könyveit árulja egy londoni könyvesbolt

.konyvesblog. | 2018. február 22. |

Edith Carron illusztrációja a Lázadó lányokból (forrás)

Alig néhány napja számoltunk be arról, hogy a sheffieldi And Other Stories kiadó – Kamila Shamsie felhívásának eleget téve – csak női szerzők köteteit adja ki ebben az évben. Szintén csak és kizárólag női szerzők köteteit lehet majd megvenni abban a pop-up könyvesboltban, amely Like a Woman néven március 5-9-e között lesz nyitva Londonban. A dátum nem véletlen: egyrészt erre az időszakra esik a nőnap, és ekkor lesz száz éve annak is, hogy a nők szavazati jogot kaptak az Egyesült Királyságban.

A Penguin által létrehozott boltban közel kétszáz női szerző könyveit lehet majd megvásárolni, a címeket pedig különböző kategóriákba sorolják majd, mint „alap feminista olvasmányok”, vagy „nők, akikre érdemes figyelni”. Lesznek gyerekkönyvek (például olyan kiadványokkal, mint amilyen az itthon is nagy feltűnést keltett Lázadó lányok volt), kortárs szépirodalom és persze klasszikusok is. A Penguin képviselője szerint a férfiak és nők közötti egyenlőség érdekében nagyon fontos, hogy meghalljuk és komolyan vegyük a női hangokat, és egy ilyen kezdeményezés lehetőséget ad, hogy ezeket a hangokat támogassuk és ünnepeljük.

Forrás: Jezebel

A kezdeményezésről még többet ITT olvashattok.

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

MARGÓ
...

Babarczy Eszter: Volt egy apám, aki nem volt, és volt egy apám, aki félelmetes volt

Babarczy Eszter mesélt betegségről, gyászról és őszinte szeretetről. Interjú.

...

Moa Herngren svéd író: Nem mi választjuk az anyósunkat

Mozaikcsaládok, hétköznapi drámák, párhuzamos igazságok és szembenézés a legnagyobb félelmekkel. Interjú a világhírű szerzővel.

...

Londoni zenész unokája írta meg a budapesti zongorista filmbe illő történetét

Egy mágikus erejű zongora és egy hihetetlen, de igaz történet: Roxanne de Bastion az Őszi Margón.

...

Pajor Tamás: Pályatársaim erős virtuális pofonokkal józanítottak ki

Milyen egy későn jött dackorszak? Miért nincs a művészetnek feladata? Pajor Tamás Veiszer Alindával beszélgetett a Margón.

...

Czakó Zsófia új regényében anyák és lányaik próbálják megérteni egymást

Hogyan lesznek a legközelebbi családtagokból távoli rokonok? Czakó Zsófia legújabb regényéből kiderül.

...

Mécs Anna: Azokat a részeket akartam megmutatni, amik a nő testén és lelkén kevésbé észrevehetőek 

Mécs Anna Rutin című új kötetét Réz Anna és a szerző mutatta be az Őszi Margó Irodalmi Fesztiválon.