Egy kórházhoz kerül a Bridgerton által ihletett kert

Egy kórházhoz kerül a Bridgerton által ihletett kert

A Chelsea Virágkiállításra készült kert Penelope Featherington személyiségét, aki a Bridgerton harmadik évadának főszereplője, virágokkal jeleníti meg.

hhz | 2024. május 23. |

Még csak tíz napja jött ki a Bridgerton harmadik évadának első négy epizódja, de már a több mint százéves múlttal rendelkező Chelsea Virágkiállításra is hatással van: az egyik kertet – amit a napokban maga Camilla királyné is meglátogatott – az új évad főszereplője, Penelope Featherington ihlette.

Ráadásul az elkötelezett és szorgos Penelopéhoz hasonlóan a kert is egy-kettőre megtalálta célját. A bemutató után ugyanis áthelyezik a Cambridge-i Egyetemi Kórházhoz, hogy a jövőben a személyzet, a betegek és a látogatók is élvezhessék.

A kert új élete

A Bridgerton-kertet a Netflixszel és a Shondalanddel együttműködésben tervezte meg Holly Johnson, aki idén először vesz részt a neves virágkiállításon. „Annyira örülök, hogy a kertem tovább élhet Cambridge-ben, és hasznára lehet a nyilvánosságnak!” – mondta izgatottan a bejelentés után.

Az áthelyezéshez a Netflix felbérelt egy kertépítő céget, akik Johnsonnal közösen dolgoznak majd a projekten.

A Cambridge-i Egyetemi Kórház szóvivője örömét és háláját fejezte ki. „A személyzetünk tagjai közül sokan rajonganak a sorozatért.

Alig várjuk, hogy a kerttel örömet okozhassunk betegeink, a személyzet és a látogatók számára

 – nyilatkozta, majd hozzátette: a projekt támogatása bizonyítja, milyen elkötelezett a kórház a gyógyító környezetet létrehozására iránt.

Titkok, ösvények és lilaakác

A kert egy köralakú kapuból nyílik, ahonnan ösvény vezet egy díszes szökőkúthoz és a középen található ülőhelyhez. A tér kialakításában Johnson Penelope személyes utazását kívánta megörökíteni.

Penelope ellenállását, zaklatottságát és rejtelmességét a kert egyik oldalán fekvő árnyékos rész jelképezi; az itt található, páfrányok és borostyán alkotta sűrű aljnövényzet a főhős titkaira utalnak. A másik oldal ezzel szemben világosabb és kifinomultabb színekben pompázik, ami 

Penelope kivirágzásának és önelfogadásának szimbóluma.

Ahogy arra a sorozat rajongói számíthattak, a kertben központi szerepet kapott a lilaakác, a címadó Bridgerton-család londoni házát befutó növény is.

„Nincs Bridgerton-kert lilaakác nélkül – jelentette ki Johnson mosolyogva. – A kezdettől fogva erről álmodtam, de persze nem tudtam, hogy sikerülni fog-e. Volt B-tervem, C-tervem, de nagyon örülök, hogy végül összejött. A kert kapuját szegélyező lilaakác egyszerűen gyönyörű, tele illattal és virággal, egyből bevonzza a látogatót.”

Ha szeretnél még többet megtudni a kertről és szimbolikájáról, nézd meg ezt a videót Johnsonnal:

@countrylivinguk The beautiful Bridgerton Garden at the RHS Chelsea Flower features a moongate, an ornate water feature, and a sunken seating area. But what was the inspiration behind it? We sat down with garden designer, Holly Johnston, to find out how the space came to life. #bridgertongarden #rhschelseaflowershow #bridgerton #penelopefeatherington ♬ original sound - Country Living UK

 

Nyitókép: Netflix

(BBC, RHS)

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A Bridgerton hősnője elküldte a fenébe a trollokat és levetkőzött

A Bridgerton készítői bemutattak azoknak, akik online gúnyolták Nicola Coughlant és a testét.

...

Ezt az 5 könyvet olvasd el, ha tetszik A Bridgerton család!

A Bridgerton család című, népszerű sorozatban nyolc összetartó testvér keresi a szerelmet és a boldogságot London előkelő köreiben. Ha szereted a kosztümös-romantikus sztorikat, összegyűjtöttünk pár könyvet, amit imádni fogsz.

...

A Bridgerton akár 2034-ig is folytatódhat

A népszerű kosztümös Netflix-sorozat, a Bridgerton készítői az összes könyvet fel szeretnék dolgozni.

Hírek
...

Stephen King fia Budapestre jön!

...

Dobby „sírján” át haladt volna az áramkábel, a Harry Potter-rajongók nem hagyták

...

Elhunyt Vladimír Páral cseh író

...

Barack Obama könyves podcastet indít

...

Danyi Zoltán első prózakötete megjelenik angolul

...

Szlavicsek Judit kiadót váltott, ekkor jön az új Kardos Júlia-krimi

SZÓRAKOZÁS
...

Netflix-sorozat lesz Dan Brown új regényéből – ő az új Robert Langdon

Nem Tom Hanks szerepel az új adaptációban. Mutatjuk, mit lehet tudni az új Dan Brown-adaptációról!

...

Sauron elszabadul: Nézd meg A hatalom gyűrűi 3. évadának teaserét!

Sauron az Egy Gyűrűn dolgozik, és a teljes győzelemre készül.

...

A Heated Rivalry stábja rászólt a legelvetemültebb rajongókra

A Heated Rivaly alkotója megkérte a rajongókat, hogy adják meg a szereplőgárdánknak és a stábnak a szükséges teret.

A hét könyve
Kritika
Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?
Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Esterházy Péter 1982-ben egy papírra lemásolta Ottlik Géza kultikus regényét.