Amerikában június közepén jelent meg Bret Easton Ellis új regénye, az Imperial Bedrooms (mi is írtunk a kötet készüléséről). A könyv a Nullánál is kevesebb, az író első, 25 évvel ezelőtt kiadott regényének a folytatása. A megjelenés kapcsán több lapnak is interjút adott, ezekből szemelvényezünk az alábbiakban.
Az Imperial Bedrooms 25 évvel később tér vissza a főhős Clayhez, és a változatlanul dekadens Los Angeles-i világhoz. (Nemcsak a karakterek tértek vissza, hanem a címadási gyakorlat is: ahogy a Nullánál is kevesebb egy Elvis Costello szám, úgy az Imperial Bedrooms egy 1982-es Costello-album után kapta a címét.)
Az előzménnyel kapcsolatban Ellis fontosnak tart tisztázni egy félreértést: a Los Angeles Times-nak elmondta, a Nullánál is kevesebb nem egy szerelmeslevél a saját generációjához, hanem sokkal inkább arról szól, hogy „srácok, nem szeretlek titeket”.
Az egykori nihilista, passzív megfigyelő Clayből mára sikeres forgatókönyvíró lett. Elmúlt negyven, totálisan nárcisztikus, New Yorkból tér vissza Los Angelesbe, hogy tető alá hozzon egy filmadaptációt. Találkozik a régi barátokkal, Juliannal, Blairrel, a régi és már házas barátnővel, a díler Kippel és a többiekkel. Beleszeret egy szerepért bármire hajlandó színésznőbe, aztán minden elindul a tragédia felé. A történetet ismét Clay szemszögéből olvassuk, ő az E/1 elbeszélő.
Ellis majd’ összes könyve a nárcizmusról szól, és akárcsak a Holdpark vagy az Amerikai pszicho, az Imperial Bedrooms is egy nárcisztikus ember portréja, de ezúttal a főhős odáig jut, ahonnan nincs visszatérés. Azaz, mi van, ha már nem tudja semmi sem táplálni a nárcizmust?
Megszokhattuk, hogy Ellis gyakran sző önéletrajzi elemeket regényeibe (és ezzel szívesen űz perverz játékot is, mint a Holdparkban), az Imperial Bedrooms sem nélkülözi az ilyeneket. Rögtön itt van a keleti partról a nyugati partra költözés mozzanata: élettársa, a szobrász Michael Wade Kaplan halála után (melegségét az író emiatt vállalta nyíltan, és apja mellett Kaplannak dedikálta a Holdparkot) döntött úgy, hogy visszatér szülővárosába, Los Angelesbe. Azóta a New York-i időszakot, sőt igazából mindent, ami 1947-től 2005-ig született, Gore Vidal felosztásával élve „Empire”-nek, azaz Birodalomnak hív, a közelmúltra és a jelenre pedig „Post-Empire”-ként hivatkozik - így rendszerezi a világot népszerű Twitter oldalán is.
Ellis Jay McInerney-vel 1990-ben
Pályája elejéről beszélve BEE elmondja, hogy miután Jay McInerney és ő színre léptek, több száz hasonló könyv árasztotta el a piacot. „Ha volt egy kéziratod, a húszas éveidben jártál, és jól néztél ki, volt szerződésed. Bumm! Mindenütt ott voltak.” Az LA Times utóbbiakhoz David Foster Wallace és Michael Chabon neveit említi példaként. A jelenről Ellis pedig a következőket gondolja: „Nem látok mostanában olyan áttörő regényeket, mint amilyenek rendszeresen megjelentek a nyolcvanas-kilencvenes években. Az emberek ma már nem olvasnak olyan sokat, és nem beszélnek úgy a könyvekről, mint régen.” Az író szemszögéből persze nem változott semmi: „Azért írod a regényt, mert meg akarod írni a regényt.”
2008-as budapesti látogatásakor Ellis a Litera TV-nek beszélt az írásról és az új regényéről is
Bret Easton Ellis éveket szán arra, hogy megtalálja a megfelelő témát, amit regénybe tud foglalni, rengeteg jegyzetet készít, sokáig ül az ötleteken. „Nagyon ritka, hogy olyan könyvötletet találok, ami évekig le tud kötni. Valószínűleg ezért is írok olyan kevés regényt.”
Az Imperial Bedrooms már a Holdpark írásakor elkezdett körvonalazódni. „Sosem olvasom újra a könyveimet, de amikor a Holdparkon dolgoztam -és mivel abban szerepelt egy Bret Easton Ellis nevű karakter- úgy gondoltam, a teljes képhez muszáj elolvasni a régi könyveket. És akkor, vagy 18 év után, megint a kezembe vettem a Nullánál is kevesebbet, és újra elolvastam. Elkezdtem gondolkozni Clay-en, mi lehet vele most? Aztán félretettem a dolgot, de a gondolat újból és újból előtört. Aztán elkezdtem jegyzeteteket írni, és egyre inkább izgatottá váltam.”
A New York magazinnak így elmélkedik ugyanerről: „Nem akartam folytatást írni a Nullánál is kevesebbhez, de nagyon érdekelt, hogy mi lehet most Clay-jel, mit csinálhat. A gondolat nem távozott, a kérdés nem hagyott békén. Mondhatod magadnak, hogy figyelj, felejtsd el, koncentrálj valami másra, de ez egyszerűen nem történik meg. Aztán elkezdesz írni, és gondolkozni, rendben, azt hiszem Clay most egy forgatókönyvíró lehet. Mit jelent ez? Akkor nyilván visszatért Los Angelesbe, nem? Fűzöd tovább a sort, az olvasó vagy a közönség figyelembe vétele nélkül. Anélkül, hogy ez elárulása-e az első könyvnek, vagy sem. A Nullánál is kevesebbet végülis nem lehet elbaszni. Megvan a hírneve. Nem hiszem, hogy a folytatás lerombolná azt.”
A magazin írásából kiderül, hogy Clay Los Angeles-i otthonát saját lakásáról mintázta (no meg az is, hogy milyen könyvek vannak Ellis dolgozószobájában vagy, hogy Homer Simpson-formájú pipából szívja a füvet), és azt is tudjuk, hogy a Nullánál is kevesebb Clay-e és az akkori Bret Easton Ellis között is sok a hasonlóság. De van még egy párhuzam, igaz, az sántít kissé.
„Clay-jel ellentétben én nem vagyok sikeres forgatókönyvíró. Engem nem kérnek fel, hogy írjam meg az új Predátort, vagy ilyesmi. Clay nagy stúdiókkal dolgozik, megvan az összes szükséges kapcsolata, és olyan címekkel dolgozhat, mint mondjuk az Adrenalin.”
Ennek ellenére Ellis megélhetését ma a hollywoodi megbízások jelentik. Többnyire forgatókönyveket pofoz helyre, de dolgozik tévécsatornáknak is, mint például az HBO. A legizgalmasabb projektek azonban lehet, sosem fognak megvalósulni. Az egyik régóta húzódó munka a Gus Van Santtal közösen írt, egy New York-i művészpár öngyilkosságáról szóló forgatókönyv és az abból készülő film, ami jelenleg azért áll, mert senki sem ad rá pénzt, és mert Van Sant pillanatnyilag a negyedik Twilight-film rendezésére hajt.
A másik projekt, a közönség által nagyon várt Glamoráma-adaptáció még eddig sem jutott el. Az előkészületek évek óta húzódnak, Ellis szerint amúgy sem egyszerű ilyen kaliberű mozira pénzt szerezni, ráadásul a Vonzás szabályai-film rendezője (és a Ponyvaregény társ-forgatókönyvírója), Roger Avary jelenleg börtönben ül, márpedig az író vele akarta megcsinálni a filmet. (Erről és a Vonzás szabályai titkos, nyers és szókimondó spinoffjáról itt lehet bővebben olvasni, emitt meg arról, hogy miben látja Ellis az Informátorok-film elbénázásának okait. A Fimvilág pedig pár hónapja írt hosszabban az Ellis-művekből készült adaptációkról.)
Az Imperial Bedrooms trailere
A BEE-könyvekből készült filmekről még hosszan lehetne írni, de az Imperial Bedrooms miatt a Nullánál is kevesebb mozgóképes változata a legérdekesebb (Ellis a filmmel kapcsolatos felemás érzéseiről itt olvashatunk), hiszen az új könyv első mondata egyértelműen az adaptációra utal: „They had made a movie about us.” Azaz, csináltak rólunk egy filmet. (Minden bizonnyal ez is olyan klasszikus lesz, mint a Nullánál is kevesebb első mondata: „Az emberek félnek belekeveredni a Los Angeles-i autópályák forgalmába.”)
Sérelmek ide vagy oda, az Amerikai psycho írója jól elvan Hollywoodban, hiszen mindig is vonzotta a pénz és a hírnév. Barátai között rendezők, színészek, producerek vannak, olyan emberek, akikkel különböző anyagokon dolgozik. Élvezi is ezt a társaságot, és elmondása szerint inkább lógna Rob Pattinsonnal, mint Richard Forddal. Ugyanakkor ennek az ellentéte is élesen él Ellisben, a Vice magazin monumentális interjújában például elmondja, a kezdeti lelkesedés után miért találja immár gusztustalannak a bennfentes hollywoodi sorozatot, a Törtetőket.
A hivatalos oldal mellett az Imperial Bedroomsból már a Telegraph is közölt részletet.
