Meghalt Bitó László

Meghalt Bitó László

87 éves korában meghalt Bitó László író, kutatóorvos.

ro | 2021. november 15. |

Bitó László 1934-ben született Budapesten. Családi háttere miatt az 1950-es években kitelepített, majd munkaszolgálatos volt a komlói bányában. Az 1956-os forradalom egyik helyi vezetőjeként fogságba esett, szökése után az Egyesült Államokba menekült, ahol egy tanulmányi versenyen ösztöndíjat szerzett a Bard College-ba. Az egyetem elvégzése után sikeres orvoskutatói karriert épített. A Népszavának adott nyilatkozatában azt mesélte, hogy a Bardon olyan oktatást kapott, ami nélkül a tizedét sem tudta volna elérni mindannak, amit végül elért.

Később a Columbia Egyetemen folytatta tanulmányait. A kilencvenes évekig az Egyesült Államokban élt. Orvoskutatóként a szem öregedésével foglalkozott, a nevéhez fűződik a 2002-ben az év gyógyszerének választott Xalatant, amely a vakságot okozó glaukóma kezelésében a műtéti beavatkozást egyes esetekben szükségtelenné teszi. 2004-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje elismerést.

Hazaköltözése után több regényt írt, publicisztikái, esszéi rendszeresen jelentek meg a hazai sajtóban. Első két kötete 1956-os élményeit dolgozta fel. Első jelentős sikere az Ábrahám és Izsák című bibliai regény, amelyet több nyelvre lefordítottak, illetve Budapesten színpadra állítottak. Az Izsák tanítása és a Názáreti Izsák ennek a műnek a továbbgondolásaként született.

Forrás: hvg.hu

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Meghalt Wilbur Smith dél-afrikai író

Életének 88. évében szombaton meghalt Wilbur Smith. A hírt az író hivatalos weboldalán jelentették be.

...

Meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró

Életének 73. évében meghalt Zelei Miklós író, költő, újságíró - tudatta a család az MTI-vel.

...

Meghalt Csíkszentmihályi Mihály, a flow-elmélet atyja

87 éves korában elhunyt a világhírű amerikai-magyar pszichológus, a flow-élmény, vagyis egy nagyon összpontosított elmeállapot pszichológiai koncepciójának megalkotója.

...

Életre szóló szerelem és igazságos világ csak a mesékben létezhet – Török Ábel a TBR podcastben

...

Harag Anita: Én mindig novellákat akartam írni // Alkotótárs podcast II.

...

Társadalmi tabu még, ha valaki szingli? És mennyire botrányos az Onlyfans? Kibeszélő!

Olvass!
...

Egy kiégett magyar értelmiségi Olaszországban – Olvass bele Péterfy Gergely új regényébe!

Péterfy Gergely új regénye Olaszország keserédes világát tárja fel egy kiégett értelmiségi szemén keresztül. Olvass bele! 

...

Egy egynapos baba, egy eltűnt anya és egy kapcsolat, amire nincs szó: Olvass bele a Trutyi című regénybe!

Hogyan alakulnak ki újfajta kötődések ott, ahol a klasszikus családi struktúrák nem működnek?

...

Három kutató és egy magyar felfedezés a jeges sarkvidéken – Olvass bele A csillagtudósok című regénybe!

Vetle Lid Larssen regényét valós történelmi események ihlették.