(Paul Beatty az első amerikai szépíró, aki elnyerte a legjelentősebb angolszász irodalmi díjat, a Man Bookert. Mindezt az a három évvel ezelőtti módosítás tette lehetővé, amely kiterjesztette a jelölték körét, lehetővé téve, hogy bárki induljon, aki angolul ír és a könyve megjelent Nagy-Britanniában. Utóbbi kitétel kis híján nem teljesült Beatty esetében, hiszen az ügynöke szerint nem kevesebb, mint tizennyolc brit kiadó utasította vissza a The Sellout megjelentetését, végül egy kis független cég, a Oneworld vállalta, hogy kiadja. Kitűnő irodalmi érzéküket bizonyítja, hogy ők adták ki a 2015-ben ugyancsak Man Bookert nyert Marlon James regényét (A Brief History of Seven Killings) is.
Beatty regénye egy keserű szatíra, hőse pedig egy fiatal fekete férfi, aki Los Angeles egyik külvárosában ismét megpróbálja bevezetni a rabszolgaságot és az iskolai szegregációt. A diszkomfort érzése áthatja az egész regényt. A sztori eleve egy kényelmetlen székkel indít: ezen ül a Legfelsőbb Bíróság ítéletére váró narrátor. Beatty a Guardiannek nyilatkozva elismerte, hogy ritkán érzi magát kényelmesen, és nem szereti azt a komfortot sem, melyet az általános címkék magukban hordoznak. Szerinte például félrevezető lehet, ha szatíraként emlegetik a regényt, az ugyanis elfedi, mennyire szomorú könyv is ez, illetve elfedi a hiábavalóság érzetét, amely szintén a könyv sajátja. Lassan elfogadja, ha a művét regényként emlegetik, igaz, szerinte sokkal több minden van benne - például versek, melyeket saját magától lopott.
Paul Beatty könnyekig meghatódott, amikor kiderült, hogy ő nyeri az idei Man Booker-díjat
Az író felemlegette Colson Whitehead New York-i szerző szavait, aki arra a kérdésre, hogy éppen mit ír, azt mondta: "Csak megpróbálok teret adni magamnak arra, hogy hibát vétsek." Beatty erre a következőket mondta: "Annyira irigy voltam, amikor ezt mondta. A francba, ez annyira okos megjegyzés volt! Esélyt adott magának arra, hogy változzon, és hogy ne ügyeljen arra, mások mit várnak el tőle". Kiderült az is, hogy nagyon szereti az orosz és a japán irodalmat, és nagyra tartja Kurt Vonnegut és a japán rendező-forgatókönyvíró, Mizogucsi Kendzsi művészetét. Szerinte ha valaki befolyással van ránk, az nem azt jelenti, hogy olyanok akarunk lenni, mint ő, hanem sokkal inkább azt, hogy az illető beindít bennünk valamit. "Szeretem azokat az embereket, akik nem törődnek semmivel, azokat, akik tövig nyomják a gázt. Az anyám mindig azzal húzott, hogy azokat a filmeket szeretem, melyekben nem történik semmi. Olyan kardozós filmeket, melyekben nincsen kardozás. Ha semmi sem történik, valami mindig történik. Szeretem a kínos csendet."
Forrás: Guardian
