A jelenleg Franciaországban tartózkodó írót a Nobel-díj weboldalának újságírója érte el telefonon. Jean-Marie Gustave Le Clézio szívesen nyilatkozott, és minden bizonnyal már tudta, hogy ő kapta a díjat, mert egyáltalán nem volt meglepett a hangja.
Az interjúban Le Clézio elmondta, annak ellenére, hogy rengeteg helyen élt már a világban, otthonának mégis Mauritiust tartja, ahonnan szülei származtak. Élete egyik legnagyobb boldogsága, amikor írhat, nincs igazán helyhez kötve, nincsen dolgozószobája, bárhol tud írni. Az írás számára utazás olyan világokba, amelyek szebbek mint a valóság.
A indiánok kultúrájához való vonzódásának egyik oka, hogy annyira más mint a nyugati kultúra. Fontosnak tartja ezeknek az értékeknek a bemutatását, azt, hogyan maradt fent ez a kultúra a nyugati civilizáció betörésének ellenére. Valamint azért foglalkozik műveiben annyit a gyarmatosítás történetével és hatásaival, mert szerinte mind az európai, mind az amerikai társadalom sokkal tartozik a gyarmatosított népeknek. Az írás számára önkifejezés, az író szerinte nem próféta, nem filozófus, hanem egyszerűen csak tanú, aki beszámol a világ dolgairól.
Az utolsó kérdés, amelyben a riportert arra volt kiváncsi, mit ajánlana azoknak akik eddig nem olvasták a műveit, mivel kezdjék a megismerését, meglepte Le Cléziót. Nem gondolja, hogy ehhez joga lenne, az olvasás szerinte szabad, az olvasóknak az érzéseiket kell követniük, rájuk bízza, hogy melyik könyvét választják. Amikor arra kérték, küldjön valamilyen üzenetet a világnak, bevallotta nem nagyon gyakorlott ebben, nem szokott ilyen globális üzeneteket megfogalmazni, ezért csak annyira vágyik, hogy olvassák műveit, a bennük megfogalmazottak a fontosak. Végül annyit mondott, hogy konkrét üzenetre decemberig várniuk kell az embereknek, a Nobel hivatalos átadóünnepségére biztosan össze fogja szedni a gondolatait.
