Ámosz Oz: A jó és a jó konfliktusa érdekel

Ámosz Oz számára az írás olyan mint az álmodás, nem tudja elképzelni az életét nélküle. Irodalmár apja elleni lázadásból földművesnek állt, ám mára napjaink egyik legismertebb izraeli prózaírója. - A Könyvfesztivál díszvendégével, Ámosz Ozzal beszélgettünk.

 

fotó: Valuska Gábor

 

A pódiumbeszélgetésen említette, hogy az ön számára az angol nyelvű országok irodalmában sokkal fontosabb szerepet játszik a szórakoztatás, mint a kelet-európai, a magyar vagy akár az izraeli irodalomban, ahol inkább az irodalom iránymutató, segítő, tanító szerepe kerül előtérbe.

 

 

Ez csak egy megfigyelés, de szerintem különbség van az angolszász és a kelet-európai, valamint izraeli irodalom megítélésében. Mások az olvasók elvárásai, az irodalom elsődleges feladata nem a tanítás, bár van, amikor ez is hasznos lehet. Nekem, íróként, az a feladatom, hogy történeteket meséljek, és nem az, hogy oktassam az embereket. De a témáknak, amelyek engem foglalkoztatnak, mégis van ehhez közük. A morális kérdések érdekelnek, különösen a jó és a jó konfliktusa, amely sokkal érdekesebb számomra, mint a jó és a rossz ellentéte.

Hogyan tudja elkülöníteni irodalmi és politikai szerepvállalását? Jelentett-e az ön számára konfliktust, hogy eredetileg nem az irodalommal, nem szavakkal és gondolatokkal küzdött a békéért, hanem fegyverrel.

Soha nem állítottam az irodalmat a politikai harc szolgálatába, sőt, nagyon erős határvonalat húztam: amikor politikai kérdésekről akarok írni, akkor esszéket és cikkeket írok, ha tudatára akarom adni a kormányomnak, hogy menjen a pokolba, akkor nem könyvet vagy novellát írok, hanem egy cikket, amelyben elküldöm őket a pokolba. Noha elolvassák ezeket, persze sosem fogadják meg a kérésemet. De amikor történeteket mesélek, irodalmat írok, akkor mindig a kiváncsiság, az empátia, a részvét, a humor és az emberi természet iránti érdeklődésem mozgat.

Többször kifejtette, hogy nem a pacifizmusban hisz, hanem a béketeremtésben, amelyért igenis tenni kell, tárgyalni, egyezkedni és nem feltétel nélkül elfogadni a másikat. Mit gondol, mit tehet ezért egy átlagember például?

Elmondom, mit tehetek én: beszélhetek és írhatok. Negyven éve ezt teszem, hogy sikerüljön elérni egy törtélelmi kompromisszumot Izrael és a palesztinok között. A kompromisszum alatt nem kapitulációt értek, nem azt, hogy nyújtsd oda a másik orcádat is az ellenségnek, hanem hogy valahol félúton próbáljunk megegyezni és kompromisszumot kötni. Ez sosem lehet maradéktalanul jó, kellemes kompromisszum nem létezik, a felek csupán néhány dolgot érhetnek el abból, amit akartak. De ez az egyetlen lehetséges kivezető út, hiszen két, önmagában  helyes felfogás közötti ellentétről van szó. Az életünket a kompromisszumok mozgatják, ez az emberi kapcsolatok rendező elve.

>>> FOLYTATÁS A LITERÁN