Nádas Péter: Emlékiratok könyve

Jelenkor, Pécs, 992 oldal, 2012 (újrakiadás), 6120 Ft

Fotó: Valuska Gábor

Az irodalmi Nobel-díj nem egy futóverseny, nincsenek jelöltek, csak a fogadóirodák és az olvasók tippversenye, ami alapján Murakami Haruki mellett Nádas Péter is nagyon esélyes. A Párhuzamos történetek irtó nagy nemzetközi sikere miatt jelentősen előtérbe került a szerző: nemcsak a folyamatos pozitív kritikák utalnak erre, hanem a szinte egész évben tartó nemzetközi felolvasó körútja.

Kertész Imre 10 évvel ezelőtt kapott mindenki számára váratlanul Nobel-díjat: váratlan volt, mert a magyar olvasók nem ismerték, a németek lobbiztak érte sokat. A Nobel-díj után ismerte meg a szélesebb olvasóközönség igazán a Sorstalanságot, és íróját. A díj hírét ugyanolyan megosztottan tudtuk fogadni, ahogy az országunk gondolkodik, sokan azóta is csak azt mondják, Imre Kertész. 

Nádas Péter ennél picit van jobb helyzetben: regényei jelentős sikereket értek el már itthon is a nyolcvanas években, de a fordítások révén külföldön is. A magyar történelemmel, a nyelvvel, a társadalom és az egyén viszonyával, és a hozzájuk kapcsolódó morális kérdésekkel foglalkozott Nádas. Az életműnek három súlyos darabja van: az Egy családregény vége, az Emlékiratok könyve és a Párhuzamos történetek. Az első kettő vitathatatlan klasszikus, a harmadik sikertörténete még tart, elsősorban Németországban és Franciaországban.

Ma 13 órakor kihirdetik az idei Nobel-díjast, és bízunk benne, hogy Nádast mondják. Murakami Haruki Nobel-díján eléggé meglepődnénk, mert bár sikerszerző, talán túlzottan popos a lehetséges díjazottak között. Évek óta Bob Dylant tartják az egyik befutónak, bár még nem kapta a díjat zenész, amerikai pedig Toni Morrison 1993-as díja óta nem kapott semmit. A listákon szerepel Philip Roth, Cormac McCarthy vagy Thomas Pynchon is. Szóval ez az egész csak játék, majd nem sokkal ebéd után kiderül, ki kapja a Nobel-díjat, amivel 270 millió forint is jár.

1. Emlékiratok könyve

A tizenegy évig írt Emlékiratok könyvéről Susan Sontag kijelentette, hogy "a legnagyobb kortárs regény, a huszadik század egyik legnagyobb regénye". A külföldi kritika Proustot és Thomas Mannt emlegette Nádassal együtt ("A kommunista Kelet-Európa nem szokott tárgya lenni holmi prousti reflexiónak, de az Emlékiratok könyvében Nádas Péter, Magyarország egyik kiemelkedő írója, mégis megcsinálta a nagy mutatványt: a tudatregényt áthelyezte a szocializmus világába, és ezzel megszüntette a háború előtti modernizmus és a Kelet-Európa közt tátongó szakadékot - írta Eva Hoffman, a The New York Times Book Review-ban ). A könyv kikerülhetetlen alapművé vált. Az Emlékiratokban három emlékirat kerül viszonyba egymással. Egy fiatal író a hetvenes évek Kelet-Berlinjében lesz szerelmes egy fiatal német költőbe és egy színésznőbe. A másik történetszál 1880-90-es évekről szól, amit olvashatunk az író regényeként, míg a harmadik történetszálon az író gyerekkorát ismerjük  meg 1953-tól 57-ig (beteg anya, ügyész apa, iskolatársak, börtönből szabadult ismerősök).

A könyv keletkezéséről ezt írta Nádas:

"Ezearkilencszázhetvenhárom őszén Berlinből Rostockba, majd onnan Warnemündébe utaztam. Az égvilágon semmi dolgom nem volt se itt, se ott. Nem ismertem senkit, engem sem ismert senki. A tengert akartam látni, s a kedélytelenül új szállodadoboz tizedik emeletéről néztem a tengert. És semmi más nem foglalkoztatott jobban, mint a saját életem kioltásának gondolata. Mivel azonban se magamat megölni, se meghalni nem tudtam, dolgozni kellett. A munka azt jelentette, hogy sima, biztos, nyugodt mondatokat írok félájult állapotban, olyan mondatokat, melyeknek se értelme, se józan interpunkciói nem közvetítenek semmit valóságos érzelmeimből, s így megint csak ott állt előttem a sürgető gondolat, hogy meg kell gyilkolnom magam. A szorongás csomókat, rögöket képez a torokban és a gyomorban; csomókat és rögöket köptem kijelentő módban. Egymás mellé rendelt kijelentéseim viszont olyan testet adtak a szövegnek, mely immár nem a jótanuló automatizmusával alkalmazott központozástól nyerte el alakját és belső, gondolkodói szerkezetét, hanem a mellérendelés módjától, és ritmusától. A megtalált zene borzongatóan vad és egyáltalán nem hiteltelen képzettársításokra ragadott. Mégis, mintha csupán a hangomat tornáztattam volna, igaz, sajátos skálán. Elbeszélői modorommal kapcsolatos gondjaim életemnek ebben a szakaszában tematikus kérdésekké váltak. Rájöttem, hogy leplezetlen énemet a démonok gondosan eltakarják, s csak akkor húzzák el kezüket kicsit, ha a haláltól való félelmemben a képzeletemre bízom magam. Egy szó fogalmazódott, illetve hívódott le bennem: emlékiratok. Emlékiratokat fogok írni. Több ember időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát. Kicsit úgy, ahogyan Plutarkhosz az életrajzokat. És ez a több ember mind én lehetnék, anélkül, hogy én lennék. Így értem el egy formához, amelybe úgy éreztem, beleférhetek. Képzeletem nekilendült. Figurák, arcok, testek, gesztusok, ruhák áradtak rám összes szavukkal és szagukkal."

2. Saját halál

Számomra a legszebb és legszemélyesebb könyv. Nádas Péter szívinfarktust kap, és ezt megírja úgy, ahogy csak ő tudja a testet, a nyelvet és a halál viszonyát, a felismerés lehetetlenségét és az ismeretlenséget felfedezni. A Saját halál drámai és megdöbbentően szép könyv az elfogadásról és hazatalálásról, ahogy a könyv elbeszélő írója a halálba csúszva még mindig a korrektúrázásra figyel. Egyszer mindenkinek el kell olvasnia, mert a halál olyan tabu, ami pont tabusága miatt válik elbeszélhetetlen eseménnyé. Nádas megszelidítette a halált. A 2004-ben megjelent könyv nem mellesleg a Nádas kertjében található vadkörtefát is megmutatja mindenféle állapotában. A szerző nap mint nap képeket csinált körtefájáról egy éven át. Esterházy Péter ezekről a fotókról a következőket mondta a megnyitón:

"szereti mondogatni, hogy ő nem igazodik el a természetben, hogy őt a természet - nyáron is - hidegen hagyja, nem érdekli, tehéntermesztés, szokta motyogni bizonyítékul, mindazonáltal, mert oka van rá, okot adtak rá, eltűnődik, hogy hogyan is van az a körtefáknál, hogyan születik egy körtefa, összetalálkozik két körtefa, körtéfa, összefutnak, mert mondjuk az egyik gimnáziumbéli osztálytársának a barátnőjének a húga a másik, az ilyen alkalom csak úgy szüli a tolvajt, kilenc hónap, megszeretik egymást, vagy szeretni nem is okvetlen, két laza körtefa, szinte oda se figyelnek és egy irdatlan nagyot kúrnak, sőt, nem is kell nagyot, kicsit, érdektelent, nyögvenyelőset, kellemetlent, fekszel, akár egy hulla, és várod a sült galambot még csak nem is a szádba, mindegy, de, mese nincs, kúrni kell, és akkor úgy, kilenc hónap, bár, bizonytalanodik el, könnyen meglehet, a természet megannyi csodája, hogy a körtefák nem is kúrnak, de hát viszont úgyszólván mindenki kúr, mért épp a körtefák ne, bár ténylegesen tényleg lehetséges, hogy nem, rendben, legyen így, nem, de akkor viszont bibe. De van-e bibe. Őszintén szólva még azt sem tudja, hogy neki magának van-e bibéje. A kelet-európai kisélőlények nyomorúsága. Vagy hogy a barátjának van-e bibéje. Hát csak van neki, ennyi idős korára tán ez elvárható volna, egy bibe, egy bibére való".

(A könyvet beválogattuk az évtized legjobb magyar könyvei közé.) Elolvasható a DIA-n, csak a Nádas kertjében álló körtefáról készült képek nem látszanak. 

3. Egy családregény vége

A koncentrikus körökben kibomló történet a zsidó múlt mélységeibe nyúlik vissza, és a mitikus, a történelmi és a politikai valóság szintézisére törekszik, fogalmazták meg röviden és pontosan egy helyen. A történetet egy kisfiú, Simon Péter meséli el, akinek legmeghatározóbb viszonya és élménye a nagyapja. A történet, habár utolsó szava a "Nem", mégis egy hagyomány végső széteséséről tudósít. "A kisregény költői-zenei egységét az a végigkomponált, egyenletesen megtartott gyerekhang teremti meg, amit a korabeli kritika is a könyv talán legnagyobb erényének tartott. A pusztítóan felnőtt közeli gyerekkor szinte teljes egészében szenzualitásra és képzeletre épülő hangja ez, amely stilizáltan közvetlen, érzékelő beszédmódjával, nekifeszülve a feldolgozhatatlan eseményeknek, a felnőtt olvasót a gyerekkori, tragikus-megismerő költés körébe vonja" - mondta Balassa Péter a könyvről. 

4. Párhuzamos történetek

A Párhuzamos történetek az elmúlt évben óriási sikert ért el Németországtól Franciaországon át Amerikáig. Nádas Péter 1724 oldalt írt 18 év alatt: még akkor kezdte írni, amikor az Emlékiratok könyvét befejezte, mert határozott elképzelése volt a könyv szerkezetéről és szereplőiről. Már hét éve dolgozott a kéziraton, amikor 1993-ban átesett a szívinfarktuson, amiből a Saját halál című, magával ragadó halálleírás született meg.

A Párhuzamos történetek volt az a könyv, ami olyan szélsőséges véleményeket váltott ki, mint az ÉS kritikusának, Károlyi Csabának a véleménye, aki szerint "Kevés igazán nagy regénye van a magyar irodalomnak. A Párhuzamos történetek biztosan egyike ezeknek". Míg a 2000 hasábjain a jelentős kritikus és irodalomtörténész, Margócsy István azt írta, "ez a regény kudarc, egy nagy írónak hatalmas kudarca, a mű egésze súlyosan megoldatlannak tűnik".

Az elmúlt évtized legnagyobb vállalkozása, a lehetetlen megkísértése Nádas Pétertől, aki a háromkötetes Párhuzamos történetek című regényében a történelem és a személyes érzékelés olyan magas szintű megírását hozta létre, hogy a szerteágazó szövegfolyam szinte elnyomja olvasóját. Ráadásul Nádas szövegalkotásával mindenféle nyelvi tabut le akar rombolni, ami a személyes és társadalmi hazugságokat és problémákat okozza. Ennyi kritikus egyszerre még nem jött zavarba, mert nincs egy történet, történetek vannak, amik keresztezik egymást, szinte jegyzetelni kell. Tíz évig írta betegsége után a befejezetlen regényt, ami az 56 utáni időszak köré szerveződik szintén családregény-formát öltve. Nádas e regényében írta meg a magyar nyelv leghosszabb és legkitartóbb szeretkezését mintegy száz oldalon. (A könyvet az évtized második legjobb könyvének neveztük.) Itt olvasható a DIA-n. Legbővebb ajánlót a könyvről Csordás Gábor írta a német kiadónak még 2005-ben.

A Párhuzamos történetek német fordítása olyan jól sikerült, hogy Christina Virághot a lipcsei könyvvásáron díjazták érte, ami nem megszokott.

5. Kertész 10

Kertész Imre pontosan tíz éve kapta meg a Nobel-díjat, elsősorban a nagyon erős német irodalmi lobbinak köszönhetően. Ha rajtunk, magyarokon múlt volna, akkor nem lenne irodalmi Nobel-díjasunk még mindig. Nádas Nobelje ellenében a leggyakrabban azt szokták felhozni, hogy épp tíz éve díjazták Kertész Imrét, és akkor ilyen rövid idő alatt egy ilyen kis nyelvet még egyszer nem díjaznak. Szerintünk nagyon szép lenne egy ilyen kerek évfordulón újra egy magyar Nobel.

6. Fogadóirodák

Az irodalmi Nobel-díjat a legjobban a fogadóirodák pörgetik, tavaly óriási botrány is lett belőle, hogy Tomas Tranströmer svéd költő díja állítólag kiszivárgott, ezért romlott is a győzelméért járó pénz is. Nádas erős versenyző, nem fizetnek sokat azért, ha nyer. A Ladbrokes listájáról már mi is írtunk néhány napja, érdemes azonban egy pillantást vetni rá, főleg, mivel az eddig is listavezető Murakami Haruki (2:1) mellé szorosan felzárkózott Nádas Péter (5:2). 

7. A Die Welt már kimondta

A konzervatív Die Welt kritikájában kimondta, "Kertész Imre után Nádas Péter is biztosan megkapja majd a Nobel-díjat".

8. Mindenhol szerették, de Amerika kevésbé értette

Nádas Pétert nemcsak a német sajtó méltatja nagyon, a franciák és az olaszok is nagyon szerették a Párhuzamos történeteket. Az amerikai kritikusok sokkal sztorizósabb megoldást vártak, és Nádas ezt meg is érti, ki kell elégíteni az olvasót, és amikor olvas, ő is így érez. A vele készített interjúnkban nevetett ezen, mivel 18 évig írta a regényfolyamot, ezért már nem nagyon tud mit kezdeni a kritikával, átírni nem tudja.

A Boston Globe-ban John Freeman így írt a könyvről: "A könyv többi része hatalmas érzéki kitöréseket, durva nemiséget, orgiázást, partnercserét és az onánia leírását tartalmazza. Nádas nyilvánvalóan azt szeretné, hogy lássuk azt, ahogyan a szex egyszerre lehet menekülés és új börtön azok számára, akiknek nincs kilátásuk, ám ez szakaszról szakaszra haladva megviselte az olvasót". A könyvkritika szerint a könyv "rémisztő utazást" kínál az olvasónak az elmúlt fél évszázad magyar életébe, és Nádas emlékeztet arra, hogy "félelmetes író" tud lenni. Freeman szerint a Párhuzamos történetek azt mutatja be, hogy hogyan törik szilánkokra a valóság - ahogy a családok erodálódnak és az épületek párkányai leomlanak, új kormány emelkedik fel és teljesen új világok jönnek létre, de a régi is ott marad. A kritikus úgy látja, hogy a könyv leginkább megindító részei azok, amelyek azt a jelenséget mutatják be, ahogy az egykori sztálinista rendszerben való élet politikai követelményei összeütköznek felejtés természetes emberi hajlamával.

9. Befejezetlen maradhatna a Párhuzamos történetek

Nobel-díj elnyerésével még kisebb az esélye annak, hogy Nádas befejezi a Párhuzamos történetek háromkötetes munkáját, mert olyan sok meghívásnak kell majd megfelelnie. Így viszont megszűnik egy komoly teher Nádas számára, amit érdemes a svédeknek figyelembe venniük. "Ahogy haladunk előre az időben, egyre kisebb az esélye, hogy folytatom. Csak játszottam a gondolattal, hogy tovább írom, mert egy csomó kezdemény megvan hozzá. Egyszerűen nincs értelme tovább írni, bár a szerkezet elbírná, de a szereplőkről többet már nem tudok mondani" - mondta nekünk egy interjúban.

10. Micsoda 70. születésnap lenne!

Nádas Péter október 14-én ünnepli születésnapját.