Fotók: Valuska Gábor
Az utóbbi évek legkomolyabb magyar irodalmi sikere Nádas Péter Párhuzamos történetek című óriásmunkájának egészen elképesztő külföldi fogadtatása: az hagyján, hogy szeretik a könyvet, de Nobel-díjra esélyesnek is tartják. Az író február 3. óta francia és német turnén van, interjúkat ad és felolvas, a Jelenkor Kiadó egy reggelire elcsípte, mielőtt Oslóba utazik: croissant, könnyű vaj és lekvár. A beszélgetés tárgya a most megjelentő Párhuzamos olvasókönyv, amiben interjúk és tanulmánnyal felérő kritikák mellett megtaláljuk Nádas jegyzeteit is.
A kávézóban Nádas Péter a Párhuzamos történetek német kiadását lapozgatja, nem fogta még a kezébe. Ezerhétszáz oldal egyben, Biblia-papíron, ami nem meglepő egy írótól, aki A biblia című kötettel indult 1967-ben. Egyébként angolul is egy kötetben jelenik meg a három mű, norvégül és svédül egyesével. A német fordítás olyan jól sikerült, hogy a fordítót, Christina Viraghot a lipcsei könyvvásáron díjazták érte. Nádas már tudja, hogy hamarosan milyen komoly elismerést kap még munkájáért a fordító.
A fordítás pedig nagyon fontos, anélkül ugye nincs nemzetközi siker. A angol-amerikai fogadtatásból kiderült, hogy ők sokkal sztorizósabb megoldást vártak, és Nádas ezt meg is érti, ki kell elégíteni az olvasót, és amikor olvas, ő is így érez. Itt persze nevetett, mivel 18 évig írta a regényfolyamot, ezért már nem nagyon tud mit kezdeni a kritikával, átírni nem tudja.
A Párhuzamos történetek függelékeként megjelenő olvasókönyvben a regény írása közben felmerülő kérdésekkel kapcsolatos levelek, a regénybeli események hitelességét megalapozó dokumentumok és a regényhez felhasznált irodalom részletes listája mellett a regény megjelenése után készült két terjedelmes interjút, továbbá Radics Viktória és Markója Csilla egy-egy esszéjét találja az olvasó. A könyvet Nádas Péter saját fotói, a háromkötetes nagyregényben ábrázolt történelmi korszakot és helyszíneket jellemző, vagy megírása közben a szerzőt inspiráló archív fényképfelvételek illusztrálják.
A Nádas által fallikusnak nevezett Párhuzamos történet nem a megszokott lineárisan építkező regény: Nádas szavaival élve, történetcsoportokat vagy figuracsoportokat írt meg. Ráadásul rögtön az utolsó két fejezettel kezdte, mert nem akart azon szorongani írás közben, hogy hogyan fejezi be a történetet. Belátta saját ötletének részbeni kudarcát, mert az ösztönösséget és az indulatot, vagyis az improvizációt így majdnem kizárta az írásból, ami lehetetlen lenne. Az elbeszélésének egyik sajátossága, hogy nincs egy kitüntetett nézőpont vagy szereplő, hanem mindig egyes szám első személyben beszél, de mindig valamelyik szereplő szemszögéből.
.jpg)
A Párhuzamos történetek egy ponton váratlanul véget ért. Itt-ott megjelenő nyilatkozatokból és cikkekből arra lehetett következtetni, hogy ebben van még egy negyedik kötet, nincs még mindennek vége.
Mi lesz a negyedik kötettel, merült fel az egyetlen jogos kérdés a beszélgetésen, amire Nádas mosolyogva adott kitérő választ: "Ahogy haladunk előre az időben, egyre kisebb az esélye, hogy folytatom. Csak játszottam a gondolattal, hogy tovább írom, mert egy csomó kezdemény megvan hozzá. Egyszerűen nincs értelme tovább írni, bár a szerkezet elbírná, de a szereplőkről többet már nem tudok mondani".
Csak a szavakat halmozná, ahogy mondja, aminek Mészöly Miklós nem örülne, teszi hozzá szintén mosolyogva. "A Családregény (Egy családregény vége - vl) 160 oldala is hosszú volt neki, meghúzta volna". Mészöly pedig különleges alak Nádas életében, egészen személyes, és talán felfoghatatlan kapcsolat fűzi hozzá: Mészöly volt a barátja, mestere, társa, vitapartnere. Erről gyönyörű esszét írt a Literán nemrég.
Kertész Imre után Nádas Péter is "biztosan megkapja majd a Nobel-díjat", írta például a Die Welt. Nádas új kötete az Emlékiratok könyve című "korszakalkotó munkájához hasonlóan nagy vállalkozás a dolgok szétbontására", mindenekelőtt azért, mert "könyörtelen következetességgel mutatja meg a nagy történelmi események és az eseményekbe keveredett emberek belső oldalát". Ne felejtsük el, hogy a Sorstalanságból a németek csináltak Nobel-díjast.
A Párhuzamos történetekről több német és angol kritika is megjegyezte, milyen nagy mű . A nagy siker miatt február 3. óta utazott Nádas Németországban és Franciaországban. Frankfurtból indult, és ahogy utazott, úgy változott a művei értelmezése, mintha csak egy Magris-regényben lennénk. Az utazás is fárasztó, a népszerűség pedig terhes is lehet. "Megértettem, hogy ezek a nagy popsztárok miért nyúlnak a drogokhoz. Másnap egy idegen városban egyedül ébredni depresszióba tud süppeszteni. Nem vagyok erre kalibrálva, hiszen én mindig otthon ülök". Thomas Mann-t idézve a mű iránti kötelezettségként fogalmazta meg Nádas az utóbbi hónapok történéseit, a sok utazást és felolvasást.
A nemzetközi figyelem olyan jelentős, hogy jelen pillanatban nem tűnik túlzásnak a Nobel-díj sem. Erről persze senki nem beszélt az asztalnál, finom utalások voltak, de kitért Nádas a válaszadás elől, mert nem akarja, hogy rá nehezedjen a nyomás, az elvárás, nem szabad, hogy az óriásivá duzzadó figyelem és kritikai visszhang megváltoztassa őt magát.
A Nobel nem egy verseny, nem kell legyőzni senkit, egyszerűen egy különleges kiválasztási rendszer, amiben mindenféle nézőpontok érvényesülnek. Mi azért most szóltunk, hogy nagy dolgok készülnek itt.
