"Kilyukadt a térkép, és Magyarország kiesett rajta" - Kőrösi Zoltán (1962 – 2016)

Valuska László | 2016. március 18. |

“És disznóság, hogy a világnak egyáltalán van eleje és vége is, ráadásul akkor és úgy, amikor az a világ kénye és kedve szerint történik, mármint a világ természete és saját törvényei szerint. Soha nem akkor, amikor az emberek számítanának rá, s főleg nem akkor, amikorra kiszámolják, hogy vége kell hogy legyen” - írja utolsó könyvében a 2016. február 5-én szívinfarktusban elhunyt Kőrösi Zoltán, a Szívlekvár, a Milyen egy női mell?, a Budapest, nőváros írója. Halála előtt adta le kiadójának Az ítéletidő című apokaliptikus fantasy regényét. Úgy terveztük, hogy a Sorvezető című rovatunkban kérdezzük Kőrösit az első könyvéről, az 1993-as Felrombolásról, de úgy alakult , hogy az utolsó könyvéről kell írnunk, aminek egyik keserű konklúziója, hogy “a boldogság csak a múltban létezik, mi több, ott is csupán a képzelet utólagos teremtménye” (139.).

Az Angyal utca és a Mester utca sűrűjében senki nem számított arra, hogy a világnak vége lehet, de a reggeli megszokásokat felülírta, hogy váratlanul egy óriási Tölcsér nyílt a földben rögtön az elviselhetetlen szarszag és csőtörés után. A Tölcsér beszippantott mindent, a remegés nem hagyott alább, a lyuk fölött fura, angyalszerű szárnyas lényeket lehetett látni, és sajnos ránézésre nincs is különbség az ördög és az angyal között, “”egy angyal sokáig élhet ördögként, s egy ördögből is lehet még angyal” (102.). Akad egy kiválasztott család, akiknek az életét lazán követjük, bár attól sem leszünk sokkal jobb hangulatúak: Borisz szülei meghalnak, nagybátyja, Robi bácsi költözik hozzá. Párosuk a túlélésre játszik, de önkéntelenül is találnak boldog pillanatokat, például a két Lili személyében.

Kőrösi Zoltán: Az ítéletidő

Jelenkor, 2016, 216 oldal, 3499 Ft

 

Áram, ennivaló  nincs, az újságokat írógépen írják, a miniszterelnök szokás szerint a harcról beszél, Magyarország egy sötét lyukká válik, ami soha többé nem lesz vonzó senki számára, és mintha a katasztrófa is a közhangulat eredménye lenne, nem egy külső erőé. Az emberek viszont egymás felé fordultak, újra segíteni kezdték egymást, beszélgettek, “végképp eltörölték a boldog unalmat, a megszokást, a hétköznapokat” (92). A katasztrófa nem más, mint egy tükör nemcsak a társadalom, hanem az egyén számára is: belenézünk, és meglátjuk, milyenek is vagyunk valójában: “A világnak, ennek a világnak esze ágában sincsen, hogy bármire is tanítson minket. Véleménye sincsen rólunk, és nem is érez irántunk semmit, de semmit. Mindent lehet, mindent” (102).

Elkerülhetetlen, hogy ne a tragikus halál nézőpontjából olvassam a regényt: “...ami a szórakozást és az idő múlását és múlatását illeti, az angyalok számára ujjpattintás csak az emberi élet, legyen benne akár sok-sok évtized, viharos szerelem vagy megszenvedett magány: Értsük így: az angyalok unatkoznak rettenetesen, de néha egy kis szórakozás enyhíti a szenvedésüket” (13-14). Kőrösi új regényében az Angyal utcai apokalipszist énekli meg, aminek a vége az, hogy "Kilyukadt a térkép, és Magyarország kiesett rajta". A szomorú világvége-mese főszereplője egy ország, egy város és egy társadalom, amire lesújt a végzet, csak a Duna partján nem kötött ki Noé bárkája, hogy egy utolsó esélyt adjon az emberek újjászületésére, mert bár behorpadt a föld, de “mind többen számoltak be arról boldogan, hogy színes és szép álmaik vannak, még azoknak is, akik korábban soha nem álmodtak semmit” (138).

Könyves magazin 2016/1.

LIBRI-SHOPLINE NYRT, 2016, 76 oldal, 5 pont + 199 Ft

 

Kőrösi Az ítéletidőben is kedvenc témáiról, Budapestről és Magyarországról ír, és persze a benne élő emberekről, bár soha ennyire sötét és reménytelen képet nem festett ezekről az önállóan lélegző létezőkről: “Ráadásul, miként a lakóinak, úgy a városoknak is van gyermekkoruk, fiatalságuk és érett koruk, s persze megvan a maguk története is, van eleje és van közepe, van vége is, azt már ne is emlegessük, hogy minden történet számtalan más történetből tapad össze, minden elmesélés máris új történetet teremt, s ha felidéznek valamit, akkor új és újabb utakra kell térnünk, ha magunkkal akarjuk vinni az emlékeket, járatlan bozótokon át kell ösvényeket hasítanunk, folytonosan ráébredve, hogy nincsenek készen még azok a szavak, amelyekkel egy újabb történet kezdődhetne el, s folytonosan új szavakká vedlenek a régiek” (6)

A cikk eredetileg a Könyves Magazin téli számában jelent meg.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Elszáll az agyad: tudományos, közgazdasági és filozófiai non-fictionok 2024 tavaszán

Hogyan látja az ember képzelőerejét Csányi Vilmos? Hogyan alakul át a világ, ha a politikai és hatalmi játszmák kiterjednek a világűrre? Miért kannibál a kapitalizmus? Hogyan dolgozik az idegsebész? És mit gondol az elidőzésről napjaink sztárfilozófusa, Byung-Chul Han?

...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket.