November 20-án ünnepli kilencvenedik születésnapját Nadine Gordimer Nobel-díjas dél-afrikai írónő, aki 1991-ben első dél-afrikaiként kapta meg az irodalmi Nobel-díjat.
Nagy-Britanniából és Lettországból érkezett középosztálybeli zsidó bevándorlók lánya, a dél-afrikai Springs nevű bányászvárosban született. Katolikus iskolába járt, de haladó szellemű anyja, aki a feketék gyerekei számára akart bölcsödét létesíteni, többnyire inkább otthon tartotta és maga tanította lányát. Nadine sokat olvasott, kilencéves korától már maga is írt rövid történeteket. Első műve, egy gyermekeknek szóló novella 1937-ben jelent meg a johannesburgi Forum folyóiratban. A középiskola elvégzése után beiratkozott a Witwatersrandi Egyetemre, de tanulmányait nem fejezte be.
1948-ban Johannesburgba költözött, azóta is itt él. A helyi folyóiratokban publikálta írásait, amelyekből 1949-ben Face To Face (Szemtől szemben) címmel megjelent első novelláskötete. 1951-től a rangos amerikai New Yorker magazin is közli elbeszéléseit, neve ekkortól lett szélesebb körben ismertté. 1953-ban jelent meg első, önéletrajzi ihletésű regénye Lying Days (Hazug napok) címmel, amely már magán viselte későbbi műveinek legfőbb jellemzőit: az égető társadalmi kérdések iránti fogékonyságot, a lélektani érzékenységet, a tömör, világos, látszólag szenvtelen stílust. Szinte minden művében, regényeiben, novelláiban és esszéiben azt vizsgálja, milyen rombolóan hat a faji megkülönböztetés, az apartheid rendszer a dél-afrikaiak életére, feltárja a személyes elszigeteltség és a társadalmi igazságosság vágya közötti feszültséget, és arra is felhívja a figyelmet, hogy az apartheid eltörlése sem old meg automatikusan minden problémát.
A hatvanas évek elejétől aktívan bekapcsolódott az apartheidellenes mozgalomba, tagja lett az illegalitásba kényszerült Afrikai Nemzeti Kongresszusnak, egy időben bújtatta annak vezetőit is, tanúskodott az apartheidellenes aktivisták elleni perben, külföldi útjai során előadásokat is tartott az apartheidről és az emberi jogok helyzetéről, felemelte szavát a szólás- és sajtószabadságért. Tevékenységét a hatalom nem nézte jó szemmel, több műve, így például a magyarul is megjelent July népe és a Kései polgárvilág című regénye is tiltólistára került hazájában. Noha a hatvanas, hetvenes években több amerikai egyetemen is tartott előadásokat, soha nem gondolt arra, hogy végleg elhagyja Dél-Afrikát.
Az apartheid rendszer megszűnése óta az AIDS elleni küzdelem egyik aktivistája, az ő javaslatára született meg a magyarul Mesélő címmel megjelent novelláskötet, amelybe neves kortárs írók (Gabriel García Márquez, John Updike, Susan Sontag, Arthur Miller, Salman Rushdie, José Saramago) honoráriumukról lemondva, mesemondói tevékenységük legjavából válogattak írásokat, a kötet bevételét a kiadók a betegség ellen harcoló egyik alapítványnak juttatták el.
Az írónő több rangos kitüntetés birtokosa, többek között 1974-ben Az őrző című regényéért Booker-díjat kapott, 1991-ben (első dél-afrikaiként) irodalmi Nobel-díjjal tüntették ki életművéért, briliáns stílusú elbeszéléseiért, 2007-ben megkapta a francia Becsületrendet. Számos egyetem választotta díszdoktorává, tagja az angol Királyi Irodalmi Társaságnak, az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémiának, a francia Művészeti és Irodalmi Rendnek. A Nemzetközi PEN Club alelnöke, egyik alapítója a Dél-afrikai Írószövetségnek.
Magyarul még a Livingstone bajtársai, az Egymagam és Önvédelmi fegyver című regényei jelentek meg.
(MTI)
