"Az ember mindig szeretett kísérletezni, új ízeket és ételeket felfedezni" - írod a könyv bevezetőjében, amelyben alapvetően mégis a jól bevált kedvencek történetéről olvashatunk...
Éppen azt szerettem volna megmutatni a könyvemben, hogy azok az ételek, amelyek ma a mindennapjaink részét képezik, és természetes dologként kezeljük őket, milyen régóta velünk vannak valamilyen formában, és milyen sok-sok év kellett hozzá, hogy kialakuljanak. Miközben a legtöbb gyerek havi rendszerességgel eszik hot dogot vagy pizzát, bele sem gondol, hogy például pizzát már az ókori Rómában is sütöttek. A főzés, ugyanúgy, mint a nyelv, az emberi létünk egyik nagyon fontos alapját képezi, és óriási hatással volt az emberi agy fejlődésére. Hirtelen sokkal kevesebb időt kellett az ősembernek rágással töltenie, sokkal több étel vált ehetővé és mindezt sokkal kevesebb ideig kellett emészteni, ami segítette a kiegyenesedést. Az ember, nyilván szükségből is, mindig kísérletezett új ételekkel és új alapanyagokkal, közben rájött, hogyan nemesítse a növényeket.
Az első tűzrakástól az első hamburgerig vagy gulyáslevesig azonban eltelt több százezer év, és ez végig kísérletezéssel telt.
Valaki egyszer rájött, hogy kenyeret sütni jobb, mint a gabonaszemeket egyenként elrágni, és finomabb is. De mire a gabonából kenyér lett, az egy hosszú-hosszú kísérlet volt.
Mi volt a fő szempont az ételek kiválasztásánál?
Ez alapvetően egy gyerekkönyv, bár szerencsére nagyon sok pozitív visszajelzést kapok felnőttektől, sokan írják nekem, hogy új dolgokat tanultak belőle és rácsodálkoztak dolgokra. A fő szempont azonban az volt, hogy
bemutassam a gyerekeknek az általuk legtöbbet fogyasztott ételek történetét.
Nem akartam képmutató lenni, az én gyerekeim is elélnének pizzán, paradicsomos spagettin, rántott húson meg palacsintán, és úgy voltam vele, hogy akkor már mutassuk meg nekik, hogy ezeknek az ételeknek is izgalmas története van. Hogy milyen hosszú története van egy ételnek, amíg a tányérra kerül, és akár a reggeli kakaó is rettentő hosszú utat jár be, amíg a bögrébe érkezik. De a rántott hús sem csak úgy terem, ahhoz kell a hús, a liszt, a zsemlemorzsa, a tojás, az olaj és a só. A pizzához kell a liszt, amit meg kell őrölni, a paradicsom, amit fel kellett fedezni, és a sajt, amit el kellett készíteni. Igyekeztem messzire elkerülni a tanító hangnemet, és remélem, sikerült is, de azért a végső cél mégis az volt, hogy kicsit jobban gondolkodjunk el a velünk élő ételek történetén, az alapanyagok fontosságán és értékén. Ha ezeket az ételeket alapanyagaikra bontjuk, akkor kiderül, hogy mindent el lehet készíteni jól és mindennek több ezer éves története van
Műfajilag a kötet gasztrotörténetként definiálható, nyilván sokat kutattál hozzá, de mivel gyerekek alkotják a célcsoportot, ezért minden ilyen esetben nagyon fontos az információk adagolása. Kutatás közben mik voltak a fő forrásaid, volt-e bármilyen előképed, és akadt-e olyan olvasó, akin tesztelni tudtad a történeteket?
A barátaimat körbekérdeztem, hogy az ő családjukban mik a népszerű ételek, és ők mit tennének a könyvbe. És persze jó kiinduló pontot szolgáltattak a saját gyerekeim is. A szusi például azért szerepel a könyvben, mert az egyik lányom nagy rajongója. Számomra is csak a könyv írásakor derült ki, hogy milyen érdekes ennek az ételnek a története, és eredetileg nem is japán, hanem kínai. Fontos volt, amit mondasz, hogy ne legyen túl sok az infó, ezért sokszor visszafogtam magam. De azért igyekeztem úgy megírni a könyvet, hogy a felsős, kamasz korosztálynak is érdekes legyen, hiszen úgy vettem észre, hogy ebben a korban kezdenek különösen érdeklődni a gasztronómia és a főzés iránt - már csak a közösségi média miatt is, ahol nagyon sok a kajás tartalom. Nagyon örülök, hogy az én szövegemet remekül kiegészítik Horváth Ildi csodás, részletgazdag rajzai, ami által a könyv az óvodás korosztálynak is befogadhatóvá válik.
Van olyan bejegyzés a könyvben, ami különösen közel áll hozzád? Vagy azért, mert a saját kedvenced, vagy azért, mert nagyon érdekes a története?
A pizza fejezet közel áll hozzám, egyrészt mert nagyon szeretem a jó pizzát, másrészt ez volt az első fejezet, ezt írtam meg először, és ennek kapcsán jutott eszembe, hogy
mennyi információ átadható egyetlen ételen keresztül
- egy csomó történelem és földrajz. És a tea fejezet is közel áll hozzám, ami egy kakukktojás a könyvben, mert nem étel, hanem ital, de annyira szeretem a teát, és annyira érdekes a története, hogy nem akartam kihagyni. És sok apró részletet szeretek, például a hot dog kapcsán felmerül a kecsap, ami szintén a gyerekek kedvence és nagyon érdekes a története. És az is fontos volt nekem és a Pagony kiadónak is, hogy a magyar ételek külön fejezetet kapjanak - így megjelenik a paprikás krumpli és a túrós csusza is.
Mit gondolsz, a gyerekek mennyire kísérletezőek, mennyire lehet rávenni őket arra, hogy új ízeket próbáljanak ki?
A kisgyerekek nem túlzottan kísérletezők, ennek állítólag genetikai oka van. Az ősközösségben az a kisgyerek maradt életben, aki nem ment túl messze az anyjától és nem evett meg mindenféle ismeretlen bogyókat, csak azt a pár dolgot, amit biztonsággal ismert. Ezt nem árt tudni, ha szülőként bosszankodunk, hogy már megint milyen finomat főztünk, és a gyerek meg sem akarja kóstolni. Ami velem is nagyon sokszor előfordult, pedig én éttermekről írok, ahová gyakran viszem a gyerekeket is. Ettől függetlenül szerintem érdemes minél korábban elkezdeni a főzést a gyerekkel a konyhában, hiszen ezek a tapasztalatok nem vesznek el. Kamaszként, amikor elkezd önállósodni, sokkal szívesebben forgolódik majd a konyhában, és annak a gyereknek, aki szívesen főz, felnőttként sem az lesz az első gondolata, hogy készételt vásároljon, vagy gyorsétterembe menjen, hiszen tudja, látta, hogy nem nagy ördöngösség megfőzni valamit a konyhában.
Ezért tartanám nagyon fontosnak, hogy a gyerekek minél hamarabb részesüljenek gasztronómiai oktatásban az iskolában is.
Ha korán megismerik az alapanyagokat, akkor szívesebben meg is kóstolják azokat. Kicsit azért is született ez a könyv, mert a saját gyerekeim révén is azt tapasztalom, hogy egyáltalán nem jelenik meg a gasztronómia és a főzés az iskolában, vagy csak alapszinten, hogy a saláta meg a répa jó, a hamburger meg rossz. Miközben ez a téma sokkal bonyolultabb és a magyar társadalom példáján is látjuk, hogy egyre egészségtelenebbül étkezünk. Nagyon boldog vagyok, hogy több iskolából és tanártól kaptam már visszajelzést, hogy tetszik nekik a könyvem és fel fogják dolgozni órán.
Ez a könyv az abszolút kedvenceket veszi sorra - várható esetleg valamilyen folytatás? Milyen könyvben gondolkozol legközelebb?
A könyv írásakor nem volt a fejemben, hogy legyen folytatás, de olyan sokan kérdezik, hogy már elkezdtem rajta gondolkodni. A kislányom mutatott rá például arra, hogy nagyon kevés sütemény szerepel a könyvben, ő főleg a macaront hiányolta. Bár a palacsinta, a csoki és a fagyi benne van. Ennek is szubjektív oka van nyilván, hiszen a mi családunk nem túlzottan édesszájú, így lehet hogy ebben az irányban gondolkodom majd. Egyelőre persze azt szeretném, hogy a Sandwich grófja minél több emberhez eljusson.
Nyitókép: Facebook/Kalas Györgyi