Valószínűleg nem árulunk el nagy titkot azzal, ha elmondjuk, hogy a legkisebbek olvasási kedve az utóbbi időben világszerte csökkenő tendenciát mutat. Az Egyesült Királyságban például csupán háromból egy gyerek tölti szívesen könyvekkel a szabadidejét – derült ki nemrégiben egy felmérésből, amely 76 ezer gyerek, illetve 18 év alatti fiatal részvételével készült. Az okostelefonok és a látványos, pörgős mesefilmek világával persze nem könnyű felvenni a versenyt, de szerintünk a helyzet távolról sem reménytelen. A Föld, a csillagok és az univerzum titkai szállnak most ringbe.
Szinte biztos vagyok benne, hogy még a legelevenebb gyerek életében is eljön az a pillanat, amikor felnéz az éjszakai égboltra, és a képernyőbámulás helyét – ha csak egy pillanatra is, de – átveszi a pislákoló fénypontok, a magasan elzúgó repülők iránti érdeklődés.
És természetesen ilyenkor a szülők nem ússzák meg a jobbnál jobb kérdéseket.
Miért változtatja az alakját a Hold? Milyen messze vannak a csillagok, miért olyan fényesek, és hová tűnnek nappal? Nem is olyan könnyű válaszolni, igaz? Ha nem szeretnénk már a legelején lelombozni a csemetéink kíváncsiságát, Simon Tamás könyve tökéletes választás az univerzumban való kalandozás megkezdéséhez. Indulhatunk?
Csillagközi mozizás
Sosem felejtem el, amikor az örök kedvenc rajzfilmemben, Az oroszlánkirályban a bölcs Mufasa azt mondta Simbának, a múlt idők nagy királyai néznek le rájuk a csillagok szemével, és egy napon majd köztük lesz ő maga is. Bár a bolygók és a galaxisok kétségkívül kínálják magukat a varázslatos, misztikus történetekhez, az Égi útikalauz csillagközi navigátoroknak azoknak a „9 és 99 év közötti gyerekeknek” szól, akik a mesék helyett valami tudományosabbra vágynak, és készen állnak felfedezőútra indulni egy képzeletbeli űrhajó fedélzetén.
De hogyan vegyük rá a kiskamaszokat, hogy a Netflix vagy a telefonjuk helyett éppen egy könyv lapjain végezzenek expedíciót?
Először is szükség lesz egy nagy tudású, magával ragadó és humoros idegenvezetőre, aki ért az ifjúság nyelvén, és képes elhitetni az olvasóival, hogy csakugyan izgalmas utazás elébe néznek. Szerencsére éppen ilyen szerzővel van dolgunk: Simon Tamás az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 33 éve működő csillagászati szakkörének alapítója, emellett középiskolai tanár, aki saját bevallása szerint imád az égboltról magyarázni.
„Elsősorban a gyerekekhez beszélek, ez magyarázza a szokatlan stílust, amelyet tízéves lányom, Anna segített belőni” – írja a bevezetőben, amiből már rögtön látszik, hogy kedves, könnyed és vicces, de alapos gondossággal összeállított könyvet tartunk a kezünkben. Ha pedig még mindig kételkednénk benne, hogy tényleg képes-e lekötni a tudomány a videójáték- vagy sorozatmániás csemetéket: aggodalomra semmi ok,
lesznek itt szép számmal olyan fordulatok, amelyeket még a Disney-filmek is megirigyelnének.
A csillagképekhez ugyanis mesék tartoznak, amelyek már az ókori görögök korában is ismertek voltak – és azt talán mondanunk sem kell, hogy Zeuszék élete kész szappanopera.
Hogyan induljunk el?
A jó hír az, hogy a csillagok kémlelését bármikor el lehet kezdeni, már ha nincs az égen „trágya” – vagyis felhő, csak a tudósok néha durván fogalmaznak, mint kiderült. A kötet végén elhelyezett, kivehető térkép a téli és a nyári égboltról, illetve Ónya-Oláh Dóra illusztrációi vizuális kiegészítést nyújtanak a hét plusz egy „menő történethez”, amelyekből még a felnőtt kalandorok is sok újat tanulhatnak.
Tudtad például, hogy bizonyos időpontokban a Nemzetközi Űrállomást is meg lehet pillantani, ha felfele tekintünk?
És vajon mi lehetett a betlehemi csillag? Miért gondolták az emberek, hogy a zsidók királyának születését jelzi?
Hétfőtől vasárnapig minden napra jut egy sztori, amely spoilermentesen vezet végig a földközéppontú világképtől az ősrobbanás elméletéig, téve mindezt úgy, hogy közben az olvasó is kicsit felfedezőnek érzi magát – pont, mint az „észkombájn” Galileiék. Ami minket illet, a személyes kedvencünk az a történet volt, amelyben az univerzum 14 milliárd éves múltját egy naptári évben képzeltük el, és gyorsított felvételben végigpörgettük egészen napjainkig.
A Naprendszer csak szeptemberben kezdett formálódni,
december 30-án pedig majdnem vége lett a dalnak, mert egy kisbolygó csapódott a Földbe, és az élővilág nagy része kipusztult – viszlát, dínók. De aztán mégsem lett nagy baj, és december 31-én, éjfél előtt 5 perccel mi, emberek is színre léptünk.
„Az első feladat a saját űrhajónk, a saját bolygónk megmentése”
Az utazás során felfedik titkaikat az „égbolt szupersztárjai”, a bolygók, és mindeközben arra is rájönnek a kíváncsi navigátorok, hogy „parányi porszemek vagyunk” mind térben, mind időben. Ez korántsem jelenti viszont azt, hogy ne volna fontos és különleges feladatunk itt. Elhivatott expedícióvezetőnk leszögezi, hogy a környezetünk megóvásában a legkisebb kalandoroknak is részt kell vállalniuk – például azzal, hogy az esti fogmosásnál nem folyatják fölöslegesen a vizet.
Földünk „gyönyörű, kék drágakő a világűr végtelen feketeségében”,
az Égi útikalauz csillagközi navigátoroknak pedig kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy közösen megismerjük – és megtanuljuk értékelni.
Fotó: Pexels