A BOOKR Kids kelti életre Rómeó és Júlia, valamint Sherlock történetét
Könyves Magazin

A BOOKR Kids kelti életre Rómeó és Júlia, valamint Sherlock történetét

A világ egyik legnagyobb múltú tankönyvkiadója, az Oxford University Press a magyar BOOKR Kids-t bízta meg azzal, hogy újratervezze és digitalizálja a kiadó klasszikus regényeit és könnyített olvasmányait.

Klasszikusok és vadonatúj mesék kelnek életre a mesetableten - írtuk öt évvel ezelőtt, amikor először teszteltük a BOOKR Kids applikációját. A projekt azóta egyre bővül, az alkalmazást már az oktatásban is használják - a tanárok például saját olvasmánylistát állíthatnak össze a segítségével -, a start-up alapítója, Horváth Dorka pedig az Összekötve első adásában elmondta, hogy jelenleg 105 könyvet kínálnak 700 feladattal és a legfrissebb statisztikák szerint 2000 pedagógus használja napi szinten a programot, ami egyben több 10 ezer diákot is jelent.

A BOOKR Kids-en napi 80 percet olvas több tízezer diák - Összekötve - Könyves magazin

Március 13-án, péntek este leállt a hazai iskolákban az oktatás, ami számos szempontból új kihívások elé állította a tanárokat, a gyerekeket és a szülőket egyaránt. A startupként működő BOOKR ezt a helyzetet igyekezett orvosolni azzal, hogy március 14-től kezdődően ingyenesen elérhetővé tette a tanulást segítő digitális alkalmazásait, melyek játékos, interaktív módon segítik a gyerekek olvasásélményét és annak feldolgozását.

A BOOKR Kids mindenesetre most megint tett egy nagy lépést, az Oxford ugyanis a Dominoes és Bookworm könyvsorozat digitalizációjának újragondolásával bízta meg: a magyar cég illusztrálja és animálja az e-könyveket, és új, interaktív játékokat is fejleszt a történetekhez, így egy egészen egyedülálló olvasási élményt tud nyújtani az angolul tanuló iskolások számára. Olyan jól ismert könyvek kelnek majd új életre, mint a Sherlock Holmes kalandjai, a Rómeó és Júlia vagy a 80 nap alatt a Föld körül.