Mart kalandjai annyira megnevettetnek, mintha Janikovszky Éva írta volna őket
Both Gabi

Mart kalandjai annyira megnevettetnek, mintha Janikovszky Éva írta volna őket

Anti Saar neve már nem ismeretlen a magyar olvasóknak, mert 2018-ban megjelent az első könyve – szintén a Cser Kiadó gondozásában és szintén Patat Bence (akkor is) zseniális fordításában, – Így mennek nálunk a dolgok címmel. Most a hétéves Martot kísérhetjük végig öt mesén keresztül, aki folyton pácba kerül: izgulhatunk érte rendesen, de a végére szerencsére mindig kievickél belőle.

Anti Saar: Mart a pácban
ill. Anna Ring, Ford. Patat Bence, Cser, 2024, 96 oldal
Anti Saar: Mart a pácban könyv

Az 1980-as születésű észt Anti Saar szemiotikát tanult az egyetemen, játéktervezőként is dolgozik, egy szerszámokkal teli szobában fordít észtre francia nyelvből, és eddig megjelent tizennégy gyerekkönyve közül egyik sikeresebb, mint a másik. Az igen termékeny írónak bőven van mondanivalója, ráadásul több rangos gyerekirodalmi díjat is kapott már hazájában, de a nemzetközi White Rawens listájára és az IBBY Honour Listjébe is bekerültek a művei, utóbbiba épp a Mart a pácban című könyve, amit meleg szívvel ajánlok felnőtteknek és gyerekeknek is.

Többször emlegették vele kapcsolatban a magyar recenziók, hogy leginkább Janikovszky Éva gyerekelbeszélőihez hasonlítható a stílusa. Annyi biztos, hogy a váratlanul lecsapó humorbombák mindkettejük műveiben

kíméletlenül megdolgoztatják a rekeszizmainkat.

Öt történet szerepel a 94 oldalas könyvben, de nagyméretű betűkkel szedték, és akadnak benne duplaoldalas illusztrációk is. Ez azt jelenti, hogy néhány nap alatt akár egy kezdő olvasó, tehát egy Marttal nagyjából egyidős gyerek is elég hamar a történetek végére ér. Ha pedig a szülő olvassa (akár már a nagyóvodásoknak is), egy estére egy mese bőven ad elegendő beszélgetnivalót.

Annyira lenyűgöző Anti Saar elbeszélésmódja, hogy nemigen lehet letenni ezt a könyvet. Ez még akkor is így van, ha mindegyik mese megnyugtató véget ér; ettől függetlenül azonnal kíváncsiak vagyunk a következőre: vajon hogyan mászik ki Mart a pácból? Nem elég egyszer elolvasni Anti Saar történeteit, gyanítom, hogy újra és újra előkerül majd a kötet. Nem csupán a kivételesen gazdag szöveg miatt gondolom ezt, hanem mert

Anna Ring mozgalmas, plasztikus és humoros illusztrációi is megérdemlik az alapos tanulmányozást.

Egyszerű válaszok összetett problémákra

A leghétköznapibb történeteket meséli el Mart a saját szemszögéből: „Amikor Kaisa kijelentette, hogy nem tudok szaltózni a trambulinon, először azt feleltem, hogy ő nem tud. De erre széttárta a kezét, lendületet vett a lábával, és a legszebb szaltót ugrotta, amit az udvarunkon valaha láttam.”

-

Mart sok nehéz kérdéssel szembesül ebben a mesében. Egyrészt Kaisa nagyobb nála, ráadásul lány, meg hát tényleg sokkal-sokkal jobban szaltózik, mint ő. Másrészt a felnőttek tiltásai is korlátozzák, miszerint egyszerre csak egyvalaki ugrálhat a trambulinon a balesetek elkerülése miatt, pedig ő legszívesebben azonnal fellökné Kaisát dühében, de nem teheti, mert nem mehet föl a trambulinra, ha más is van rajta.

Az is nehézséget okoz neki, hogy Kaisa csúfolja őt, és hiába tanácsolta neki korábban az anyukája, hogy ilyenkor tegyen úgy, mintha nem is hallotta volna, azért forrnak benne az indulatok: „De nagyon nehéz volt, sőt lehetetlen, mert mégiscsak hallottam, és akárhogy próbáltam visszafogni, az állam remegni kezdett, és könnyek szöktek a szemembe.”

Persze megpróbált visszavágni, amikor a focimeccsek előtt oly sokszor hallott észt himnuszt énekelte teli torokból, mert Kaisa azt biztosan nem tudja, de a lányt hidegen hagyta a produkció, sőt egyenesen egy csúfolódót kezdett skandálni:

„Mart, Mart, de gyagya, matekhoz rossz az agya”.

Pedig Mart már azt is tudta, hogy mi az a négyzetgyök, és az apukája is azt mondta neki, hogy akár még mérnök is lehet belőle. Martot a csúfolódás miatt annyira elöntötte a méreg, hogy már el sem fért benne.

Ezek után egy elképesztő gondolatfolyam következik, amelyben Mart minden eshetőséget végigvesz a düh természetéről, annak megoszthatóságáról és a bosszú különböző lehetőségeiről, ám végül Mart bátyja, Joosep és az ő barátja, aki szintén kis tökmagnak gondolja Martot, fagyizni hívja Kaisát, Mart pedig szinte megsemmisül: „Csak álltam az udvaron a fűben a trambulin mellett, és én voltam a legboldogtalanabb a világon, leszámítva talán az afrikai gyerekeket, akiknek nincs mit enniük, meg Riho bácsit az utca túloldaláról, aki focista akart lenni, de elment harcolni a háborúba, és elvesztette a lábait.”

De a kis hős nem adja föl, mert miután letörölte a könnyeit, hogy ne legyen minden annyira homályos, mégiscsak felmászik arra a trambulinra, hogy megtanuljon szaltózni…

-

A belső monológok ereje

Anti Saar amellett, hogy nagyon érvényes történeteket mesél el egy háromgyerekes család dinamikájáról, egyúttal azt is megmutatja, mennyi szorongással jár a gyereklét, és milyen elképesztően fontos a felnőttek szerepe abban, hogy feloldják a kicsikben ezeket a nehezen kezelhető érzéseket. A gyerekmonológ nehéz műfaj, kevesen csinálják igazán jól, de az észt szerző elképesztő empátiával és sziporkázó humorral láttatja azokat a belső folyamatokat, amelyeket mindegyik gyerek átél a hétköznapokban, legyen szó a közös bevásárlásról, az áhított süteményről, az önálló közlekedésről vagy egyetlen szem szilváról.

Anti Saar a gyerekeket önismeretre tanítja anélkül, hogy tanítási szándék lenne benne, a felnőtteknek pedig fontos szempontokat ad a neveléshez, anélkül, hogy megmondaná a tutit. Igazi kapcsolódásra adnak lehetőséget Mart történetei, amelyek végső soron élni tanítanak mindannyiunkat.

„Egy falat nekem, egy Apának, aztán megint egy nekem, szép komótosan.”

Hát így, lépésről-lépésről tanulni egymást és a világot, erre való az igazán jó kortárs gyerekirodalom. Biztos vagyok abban, hogy Anti Saar könyve is ide tartozik, méghozzá a javából.