Az európai neolitikus kultúra, ami olyan lenyűgöző építményeket hagyott nekünk örökül, mint a Stonehenge, 5400 évvel ezelőtt drasztikus hanyatlásnak indult. Ennek a hanyatlásnak az okát viszont sokáig csak találgathatták a régészek. A friss kutatási eredmények alapján a rejtély kulcsa elég nagy valószínűséggel egy régi ismerős: a pestis. A kérdés már csak az, hogy járványként-e.
Hogyan találtak rá a pestisre?
A vizsgálatok során 108, ebben az időszakban Észak-Európában élt ember DNS-ét szekventálták, és kiderült, hogy közülük 18 ember testében a halála idején jelen volt a pestis baktériuma, a Yersinia pestis, tette közzé Frederik Seersholm, a dániai Koppenhágai Egyetem munkatársa.
Az elmúlt évtizedben az ősi emberi DNS vizsgálata során kiderült, hogy a helyi populációk nem tudtak teljesen felépülni az 5400 évvel ezelőtti, újkőkorszaki hanyatlásból. Ehelyett nagyrészt az eurázsiai sztyeppékről beköltöző más népek léptek a helyükre. Nagy-Britanniában például 4000 évvel ezelőttre már csak a népesség kevesebb mint 10 százaléka származott azoktól az emberektől, akik a Stonehenge-et építették.
A vizsgálatok során aztán számos esetben megtalálták az emberi maradványokban a pestisbaktériumot, így felmerült magyarázatként:
a pestis irthatta ki Európa neolitikus lakosságát, és tette lehetővé, hogy a sztyeppei népek kevés ellenállásba ütközve beköltözzenek.
Ezzel viszont nem értett mindenki egyet. Alkalmi, szórványos pestises megbetegedések előfordultak, és nem bizonyítékai egy nagyobb világjárványnak – érvelt Ben Krause-Kyora a németországi Kieli Egyetemről 2021-ben.
Indoklása szerint a Y. pestis e korai formái nem valószínű, hogy világjárványt okoztak, mert a DNS-ük alapján nem tudtak volna túlélni a bolhákban. Márpedig a hordozó bolhák csípése nyomán fertőződtek meg az emberek tömegesen a bubópestissel például a 14. századi Fekete Halál idején, ami a korabeli Európa lakosságából 75-200 millió fő halálát okozta.
Egy-egy család több nemzedékét is megölte a kór
Seersholm és kollégái viszont nem adták fel, így sikerült 108 olyan személy DNS-ét szekventáliuk, akik zöme 5200 és 4900 évvel ezelőtt halt meg, és négy család több generációját képviselte.
Az eredményeik alapján e generációk alatt
három, egymástól független pestisjárvány tört ki,
az utolsót egy olyan törzs okozta, amely a genetikai változásai miatt a korábbiaknál veszélyesebb lehetett.
A pestis DNS-ét főleg a fogakban találták meg, ami azt mutatja, hogy a baktérium a vérbe jutva súlyos betegséget okozott, és valószínűleg a halál oka volt. Egyes esetekben közeli rokonok fertőződtek meg, ami az emberről emberre terjedésre utal.
A kutatócsoport szerint ez a tüdőt megfertőző és cseppfertőzéssel terjedő Y. pestis következménye lehetett – azaz a betegség egyik típusáé, a tüdőpestisé. A legújabb kutatások szerint ráadásul
nemcsak a bolhák, hanem a tetvek is okozhatnak bubópestist,
így lehetséges, hogy a pestisbaktérium ezen az úton terjedt.
„Természetesen érdemes megjegyezni, hogy ezek az emberek mind megfelelő temetést kaptak – mondja Seersholm –, tehát a társadalom ekkor még nem omlott össze. Ha valóban volt járvány, akkor annak csak a kezdetét látjuk.”
Úgy 4900 évvel ezelőtt a megalitikus sírokat évszázadokra elhagyták. A vizsgált maradványok közül tíz embert viszont jóval később, 4100 és 3000 évvel ezelőtt temettek el ott.
Ők viszont már sztyeppei eredetűek voltak,
nem álltak kapcsolatban azokkal, akik a sírokat eredetileg építették.
A kutatók nem állítják, hogy ezek a végleges eredmények, Seersholm szerint azt viszont megerősítik, hogy a pestisnek köze volt az újkőkori hanyatláshoz. Hogy ez valóban járvány volt-e vagy hosszabb ideig fennálló megbetegedési lehetőség, azt még alá kell támasztani. Seersholm és csapata így most Európa más részein is bizonyítékok után kutat.
A hír mellé két könyvet ajánlunk arról, hogyan formálták a járványok (is) a történelmet:
Felkai Péter: A járványok története
Pár éve a koronavírus terjedt, régen pestis, himlő pusztított: az emberiséget időről időre járványok tizedelték, és ilyenkor a kór mellett az emberi gyarlósággal, tudatlansággal, félelemmel, összeesküvés-elméletekkel is meg kellett küzdeni.
„Vakhit és kolera” – e kettő együtt jár, erről is szól Felkai Péter A járványok története című könyve. Kiderül belőle, hogyan bántak a leprásokkal régen, és hogyan élnek most. Szól a karantén történetéről, arról, hogy a küzdelemben nemcsak az orvosoknak, hanem a laikus embereknek is jutott főszerep. Benjamin Jesty gazda például magát, feleségét és két gyerekét stoppolótűre kent himlőváladékkal oltotta. Emiatt közmegvetés tárgya volt, a piacon megdobálták – az 1789. évi angliai nagy himlőjárványt azonban túlélte a család.
Olvashatunk kutatókról, akik önmagukon kísérleteztek. Volt, aki meghalt, más meggazdagodott, és akadt, aki egy fillért sem fogadott el a felfedezéséért, amely százmilliók egészségét, életét védte meg. Az mindig különleges pillanat ma is, amikor sikerül megtalálni egy kórokozó ellenszerét, a hatás nyilvánvaló, és az emberek, még ha csak egy időre is, de átérzik, milyen jelentősége van a tudománynak.
Jared Diamond: Háborúk, járványok, technikák – A társadalmak fátumai
A Háborúk, járványok, technikák a világtörténelem alapvető kérdéseire keresi a választ: hogyan lettek ennyire különbözőek napjaink társadalmai? Miért az eurázsiai népek hódították meg a világ nagy részét, és miért nem az őslakos ausztrálok, amerikaiak vagy afrikaiak gyarmatosították a világ többi részét? Mi az oka annak, hogy egyes országok gazdagok, mások pedig szegények?
Jared Diamond klasszikussá vált könyve betekintést enged a mezőgazdaság, a technológia, az írásbeliség, a kormányzás és a vallás fejlődésébe, és átfogó elméletet kínál az emberi történelemről, amely legalább olyan lebilincselő, mint a dinoszauruszok és gleccserek története.
Nyitókép: Pixabay