Mi a ruhád valódi ára?
A divatipar válsága, persze, nem a Coviddal kezdődött. 2011 áprilisában nagy port kavart egy leleplező riport, amelyben egy brazil újságíró arról tudósított, hogy egy nagy spanyol divatcég gyermekmunkásokat alkalmaz, akik embertelen körülmények között dolgoznak, gyakorlatilag éhbérért. A brazil lap munkatársa 52 embert talált a cég egyik São Pauló-i varróüzemében, akik a cég alkalmazottaiként dolgoztak egészségtelen, gyomorforgató környezetben.
A szomorú, ám korántsem egyedülálló helyzet kialakulása és fennmaradása mögött egyfelől az áll, hogy a legtöbb nagy ruházati üzletláncnak nincs saját gyára, ezért a ruhák előállítására olyan üzemekkel szerződik, amelyek alacsonyabb munkabért kérnek a termékek előállításáért. Azért viszont, hogy egyre olcsóbb ruhák készüljenek, a termelés oldalán sokan – akik megtermelik a nyersanyagot, megszövik a szövetet, és megvarrják a ruhákat – nagy árat fizetnek.
Mengyán Esztert is egy divatvilágot megrázó, tragikus eset indított el a slow fashion útján: egy nyolcemeletes üzem összeomlása Bangladesben, 2013 áprilisában. Minden idők legnagyobb üzemi balesetében 1134 ember veszítette életét és 2500-nál is többen sérültek meg. Ezt az esetet dolgozza fel a The True Cost (A valódi ár) című film. Mengyán Eszter, miután megnézte, napokig nem tudta kiverni a fejéből „a mérgező anyagoktól, vegyszerektől felhabzott indiai folyókat. Az éjjel-nappal permetezett gyapotföldeket. A lehetetlen körülmények között robotoló munkásokat egy bangladesi ruhagyárban.
A film megmutatta nekem a divat flitteres, kristályokkal, gyöngyökkel kivarrt felszíne mögött álló gépezet mocskát” – írja a divatblogger szerző.
Helló, Slow fashion! Környezettudatos ruhatár lépésről lépésre című könyvében foglaltak szerint Mengyán Eszter ezután kezdett el kutakodni, olvasni, még több filmet megnézni a témában, majd úgy döntött, hogy egy évig csak a ruhásszekrényéből „vásárol” – azaz nem költ pénzt semmilyen divatcikkre.
De nem kell mindenkinek ilyen radikális lépéssel kezdenie – a könyv egész hangvételén érződik a szerző szándéka: nem megutálni kell a divatot, hanem tudatosan vásárolni. Ennek a tudatosságnak az állomásain, lehetséges forgatókönyvein vezet végig fogyasztható méretű könyvében, melyben a hiteles információforrásoktól kezdve a házi mosási és ruhaszínezési praktikákon át azt is végigveszi, miért lehet a slow fashion szempontjából hasznos, ha saját színtónusunk, stílusprofilunk feltérképezésébe és kialakításába invesztálunk. A ötetet a sok hasznos információ mellett a Holy Duck blogon korábban közölt interjúk is színesítik.
Nem minden fenntartható, ami nem fénylik
A fenntartható divathoz természetesen nem csak tudatos fogyasztók kellenek. Elengedhetetlen, hogy egyre több üzletlánc ismerje fel: a fenntartható fejlődés nem egy út a sok közül, hanem az egyetlen, és olyan ruhákat dobjon piacra, amelyek fenntartható, bio, zöld, öko, tehát valamilyen „környezetbarát” címkével láthat el. Erre egyre többen vállalkoznak is: több nagy ruházati áruházban találkozhatsz rendszeresen BIO, fair trade feliratú termékekkel vagy környezettudatos címkével ellátott kollekciókkal.
A divatcégekre egyre nagyobb nyomás nehezedik a különböző emberjogi szervezetek részéről is, tehát a biopamut forgalmazása a pozitív imázs kialakításának is része lehet, egy marketingszempontból megfelelő döntés. A biopamut előállítása és megvásárlása azonban önmagában még nem a fenntartható fejlődés kulcsa. Ha a biopamutra nagyobb a kereslet, azaz több biopamutot állítanak elő, az ökológiai lábnyom csökken ugyan, de ez a többi visszaélést még nem számolja fel, hiszen
gyermekmunkával ugyanúgy fel lehet dolgozni a biopamutot, mint a nem biót.
A leggyengébb láncszem: a fogyasztó
Ameddig mi olcsó árut akarunk, ráadásul gyorsan, addig – ahogyan az élet legtöbb területén, úgy divatiparban is – a gyorsaság számít a leginkább. A nagy világmárkák gyártói ezért a gyorséttermek mintájára rendkívül széles körben, gyorsan és olcsón akarják elérhetővé tenni az aktuális divatot, mindenki számára. A rohamosan változó divat és az alacsony árak pedig azt üzenik a vásárlónak, hogy a ruhák egyszer használatosak, máris érkezik az újabb kollekció, sőt a fast fashion világában egy szezonban akár több kollekció is megjelenhet.
Tehát a (környezet)tudatosítás és a visszafordíthatatlan folyamatok megállítására tett kísérlet lehet a fair trade, vagyis a méltányos kereskedelem mozgalma, és az etikus divat – a termelési láncolat minden szegmensére kiterjedő – terjesztése. Ennek lényege, hogy az üzemek olyan anyagokat használnak, amelyek fair trade feldolgozóktól származnak, akik megfelelő munkakörülményeket biztosítanak dolgozóiknak, és tisztességes árat fizetnek a nyersanyag-termelőknek.
Ha az – egyébként egyre gyarapodó – hazai kínálatot szegényesnek tartanánk és emiatt rendelünk gyakrabban ruhát az interneten, a szállítás költségei, az ezzel keletkező széndioxid-kibocsátás kedvünk szegheti. Hogyha azokat a designereket, műhelyeket és tervezőket keressük, akik egyedi termékeiket itthon készítik és forgalmazzák, máris nagy lépést tettünk a fenntarthatóbb divat felé. Többek között ezeket a lehetőségeket is megismerhetjük Csalár Bence rendkívül szépen illusztrált kötetében, A Fenntartható divat kézikönyvében. Ebben kitér a divatipar minden fontos alkotóelemére, hogy a fogyasztó is átláthassa a divat működését, és megismerje, hogyan jut el egy pamutpóló a gyapotföldektől a ruhásszekrényig. Emellett feltérképezi a teljes magyar divathelyzetet a kezdő alkotóktól egészen a divatnagyágyúkig, mindezt természetesen a fenntarthatóság szempontjából.
A fenntartható divat kézikönyve a könyvkiadásban hiánypótlónak számító témát és missziót fejt ki szakmai és emberi aspektusból egyaránt. A könyvben egyszerre van szó a globális divatipari szennyezésről, a problémákról és hatásaikról a jövőnkre, valamint az egész bolygónkra. Olvass bele!
Tovább olvasok
Instagramolható-e az etikus divat
„A szennyező viselkedés szempontjából nagyon nagy szerepe van az elitnek.
Azoknak, akik magánrepülőket használnak, akik jachtokon nyaralnak. Az is kérdés, mennyire engedjük ezt meg nekik, vagy mennyire fogadjuk el tőlük, de az is legalább ekkora kérdés, hogy mennyire tekintjük őket követendő példának? Hogyan tekintünk a fényűzésre? Ebben óriási akár a sajtó, akár a közösségi média szerepe, és éppígy a személyes reflexiónk is, hogy mit tekintünk jó életnek, mi annak a mértékegysége számunkra” – állítja Lelkes Orsolya, a Fenntartható hedonizmus című, nemrég megjelent kötete apropóján vele készített interjúnkban. Ez a felelősség fokozottan igaz a divatinfluenszerek esetében, akik sokszor valamilyen divatipari beágyazottsággal posztolnak. Hogy a legkövetettebb nemzetközi trendszettereknek milyen hagyományos médiamegjelenései és iparági beágyazottsága van, arról Keszeg Anna könyvében találhatunk tanulságos táblázatot.
Barangolás az ókori filozófia, a mai boldogságkutatás és a közgazdaságtan határmezsgyéjén. Barátságos invitálás egy párbeszéden és önismereten alapuló virágzó életre. Interjú.
Tovább olvasokA felelősségi köröket érintve tehát nem mehetünk el az influenszerek és „az instagramolható divat” jelensége mellett. A kifejezés szintén Keszeg Anna Divat újratervezés, A kortárs divat médiaműködései című tanulmánykötetéből származik, amelyik társadalom-, kultúra- és médiakutatás metszetében értelmezi a kortárs divat jelenségeit.
Keszeg többek között arról is ír, hogy a lassulás voltaképp elkerülhetetlenné vált a divatiparban és ennek a túlhajszoltságnak, a divathetek és a divat centralizáltságának, az „évi ötvenkét mikroszezon” világának – amely gátat vetett kreatív alkotói folyamatoknak – 2020-ban a Covid parancsolt kényszerű megálljt.
„2020-ban a divatipar története legkomolyabb legitimációs válságát vészelte át.
Ez a válság nem volt új keletű: a tömegmédiumok is gyakran cikkeztek arról, hogy a divatipar az első, második, ikszedik legszennyezőbb iparág [...], s e tények figyelembe vétele az elmúlt másfél évtizedben a terület szereplőinél különféle újratervezési stratégiákat idézett elő” – írja Keszeg. Szerinte a divat 21. századi körképét két ellentétes tendencia mozgatja: „a kreativitás, újrakezdés, lelassulás, leállás, az öltözék alapfunkcióinak újrafelfedezése, tervezői credóvá alakulása kéz a kézben jár a még erőteljesebb sebességbe kapcsolással, profithajszolással, trendkövetéssel, komodikációval” – írja. Hogy melyik vágányon halad tovább a divatipar: beláthatatlan sebességgel a fast fashion vakvágányán vagy élhetőbb tempóban a slow fashion rögös útján, talán nem dőlt el még. Mindenesetre az itt bemutatott könyvek és influenszerek példája mutatja, hogy idehaza is megérett a helyzet és a fogyasztói szándék mindannak átgondolására és átformálására, ahogyan a divatról gondolkodunk és ahogyan a ruháinkat viseljük.