Rolf Dobelli kötete rövid, olvasmányos fejezetekben tárja fel a hírek mérgező hatásait. Rámutat, hogy a rendszeres hírfogyasztás rontja a koncentrációs képességet, megbetegíti a testet, árt a lelki békének, és eltereli a figyelmet az igazán fontos dolgokról. Hagyj fel a hírfogyasztással egyszer és mindenkorra, de ebbe még mindenképpen olvass bele!
Rolf Dobelli úgy nőtt föl, ahogy nagyon sokan az ő korosztályában: reggel a család a friss újsággal kezdte a napot, napközben meghallgatták a rádióban a híreket, majd este következhetett a tévéhíradó. Később, az internet megjelenésével Rolf boldogan vetette bele magát a hírportálok végtelen univerzumába. Éveken át nem is tudatosult benne, hogy függő, mígnem egy nap, több tízezer órányi hírfogyasztás után feltett magának két kérdést:
„Most már jobban érted a világot?”, „Jobb döntéseket tudsz hozni?” A válasz kijózanító volt.
2010-ben Rolf Dobelli úgy döntött, nem követi többé a híreket. Tapasztalatairól először saját honlapján, majd 2013 áprilisában a The Guardian szerkesztősége előtt számolt be részletesen. Az előadásból írt online cikk hatalmas port kavart.
A Ne olvass híreket! rövid, olvasmányos fejezetekben tárja fel előttünk a hírek mérgező hatásait. Dobelli rámutat, hogy a rendszeres hírfogyasztás rontja a koncentrációs képességünket, megbetegíti a testünket, árt a lelki békénknek, és eltereli a figyelmünket az igazán fontos dolgokról. A könyv tanácsait követve azonban akár már ma belevághatunk a hírdiétába, és minden nappal közelebb kerülhetünk a teljes hírmentességhez. És hogy mit nyerünk mindezzel? Elsősorban rengeteg pluszidőt, nyugodtabb mindennapokat és koncentráltabb figyelmet. Hosszú távon pedig megszabadulhatunk a szorongástól, tudatosabbá, boldogabbá válhatunk, és mindehhez csak egyetlen dolgot kell megtennünk:
„Most már jobban érted a világot?”, „Jobb döntéseket tudsz hozni?” A válasz kijózanító volt.
Rolf Dobelli: Ne olvass híreket! (részlet)
Fordította: Farkas Tünde és Kövesdi Miklós Gábor
12. A hírek beszűkítik az értelmet
A hírek semmit sem magyaráznak el nekünk a világból. Olyanok, mint a színes, csillogó szappanbuborékok, amelyek sorra szétpattannak egy összetett világ felszínén. Annál abszurdabb, hogy egyes hírügynökségek azt képzelik magukról, hogy korrektül tájékoztatnak a tényekről. Ezek a „tények” azonban nem mások, mint a mélyebben fekvő okok mellékes eseményei és következményei. Hiába faljuk be mindennap a Szíriáról szóló híreket, nem fogjuk mélyebben megismerni ezt a háborút. Sőt, épp fordítva áll a dolog: minél több háborús kép és fronttudósítás záporozik ránk, annál kevésbé fogjuk megérteni, mi is folyik a háború területén, és miért. A hírügynökségek és a hírfogyasztók ugyanannak a tévedésnek az áldozatai: a tények felsorakoztatása nem azonos a világ összefüggéseinek feltárásával. Minden hírügynökség a következő mottóval vezeti (félre) fogyasztóit: „Facts, facts and more facts”
(„Tények, tények, és még több tény”).
Nekünk azonban inkább azokat a „generátorokat” kellene megértenünk, amelyek a látható események hátterében állnak. Vagyis azt a „géptermet” kellene felkutatnunk, ahol a hírekben megjelenő tények készülnek. Sajnos igen kevés újságírónak sikerül ezeket az oksági összefüggéseket elmagyarázni. Ugyanis azok az összefüggések, amelyek a jelen kulturális, szellemi, gazdasági, katonai, politikai és gazdasági folyamatait meghatározzák, leggyakrabban láthatatlanok. Ráadásul összetettek, nem lineárisak, és az elménknek nehezen emészthetők. Így aztán a hírügynökségek a könnyebben megfoghatót ragadják meg: az anekdotákat, a botrányokat, a celebhistóriákat és a katasztrófák képeit. Ezek olcsón állíthatók elő, és könnyen emészthetők.
Az a kisszámú újságíró pedig, aki lejár a „gépterembe” és írni is tud róla, nem kap erre elég teret. Mi ennek az oka? Hogy a fogyasztók tömege szívesebben fogad tíz apró hírfalatkát, mint egyetlen mélyenszántó cikket. Tíz egymás után közölt ropogós, apró botrányocska több figyelmet – és ezzel nagyobb reklámbevételt – kap, mint egyetlen olyan értelmes cikk, amely azonos hosszúságú ezekkel.
Mindannyian emlékszünk gyerekkorunkból azokra a feladványokra, amelyek csak számozott pontokból álltak. Ezeket a pontokat kellett növekvő sorrendben összekötnünk egymással, ekkor bontakozott ki a minta. A hírecskék nem egyebek, mint ilyen pontocskák – csak éppen senki sem veszi a fáradságot, hogy összekapcsolja, és így megfejtse őket.
Mindegy, hogy hány ilyen hírecskét fogyasztunk el, a minta nem kerül elő.
Az összképhez szükség lenne az összekötő vonalakra – vagyis konkrétan a történelembe ágyazásra, a kölcsönös függőségek felismerésére, a visszautalásokra, a közvetlen hatásokra – és azokra a következményekre, amelyek másodsorban megint csak a hatásokból erednek. Ám a hírecskék szerzői ezzel nem foglalkoznak. A hírecskék a világ megértésének épp az ellentétét érik el. Azt sugallják, hogy csak egyedi esetek vannak – esetek, amelyek között nincsenek összefüggések, éppen csak „tények, tények, és még több tény”.
A valóságban azonban mindez épp megfordítva igaz: a világ szinte minden eseménye összetett dolog. Ha úgy teszünk, mintha ezek egymástól független események lennének, az hazugság – olyan hazugság, amit a hírszerkesztőségek terjesztenek, és amit mi, hírfogyasztók lelkesen elfogadunk. Ez végzetes, mert ha azért fogyasztjuk a híreket, hogy jobban megértsük a világot, az bizony rosszabb, mint ha egyáltalán nem fogyasztanánk őket. Thomas Jefferson, az USA egyik alapító atyja már 1800-ban felismerte: „Aki semmit sem olvas, az többet tud, mint aki kizárólag az újságokat olvassa.” A tények akadályozzák a gondolkodást, valósággal megfojtják az elménket. Aki tényeket ontó hírecskéket fogyaszt, rabul esik annak az illúziónak, hogy megérti a világot. Ez az illúzió pedig túlzott magabiztossághoz (az angol szakzsargonban overconfidence) vezet.
Egy híres kutatásában a Stanford egyetem professzora, Paul Slovic lóversenyfogadásokat vizsgált úgy, hogy a fogadóknak egyre több információt adott meg a lovakról. Nemcsak azt kérdezte meg a kísérlet résztvevőitől, hogy szerintük melyik ló lesz a befutó, hanem azt is, hogy mennyire vannak meggyőződve becslésük helyességéről. És hogy mi volt az eredmény? Az egyes lovakról megadott (tehát kézenfekvő) információ mennyisége egyáltalán nem befolyásolta a fogadások pontosságát, ellenben komoly hatást gyakorolt arra, hogy a résztvevők túlzottan magabiztossá váljanak. A kívánatos óvatosságot, a kételkedést, a szerénységet szinte elsöpörte az információk áradata.
Az óvatos becslések holtbiztos meggyőződéssé torzultak.
Mi azonban nem szeretnénk e hírdömping áldozatául esni. Mi már tudjuk: döntéseink minőségét inkább negatív irányba befolyásolják a „tények, tények, és még több tény”. Mondjunk le ezért a hírekről; először is fogadjuk el, hogy a világot nem olyan egyszerű megérteni. Szerényebbekké válunk a tudásunk mennyiségét illetően, meggondoltabbakká, és nem eshetünk a túlzott magabiztosság csapdájába.
„Senki sem tudja, mi történik. Az újságok csak nap mint nap úgy tesznek, mintha tisztában lennének vele” – írta az éles szemű Max Frisch már több mint negyven éve. Az aktualitás beárnyékolja a megértést. A legjobb, ha teljesen lemondunk a hírfogyasztásról. Olvassunk könyveket és hosszú cikkeket, amelyek megfelelnek a világ összetettségének, ne csillogó kishíreket. Kerüljük a hírecskék színes szökőkútjait. Ne nézegessük az összefüggés nélküli pontocskákat. Jutalmunk az lesz, hogy
már néhány hét alatt tisztább képet alakítunk ki a világról.
Útravaló
A hírecskékkel a világ megértése helyett az ellenkezőjét érjük el. Mondjunk búcsút a hírek konfettizáporának. Olvassunk jó könyveket és hosszú, elemző cikkeket, amelyek bepillantást nyújtanak a világ géptermeibe.
13.
A hírek megmérgezik a testet
Képzeljünk most el két fantázia szülte állatfajt. Az A faj agya főképp a negatív információkra reagál, a B fajé azonban akkor válik aktívvá, amikor pozitív tartalmú információkhoz jut. Melyiküknek jobb az élete? Naná, hogy a B fajé: míg az A-k aggodalommal tele és stresszesen rágják át magukat az életükön, addig a B-k csak élvezik létük napos oldalát. Minden szép dolognak örülnek, amit az élet elébük hoz, a negatív dolgokat pedig mosolyogva elhessegetik. Vajon melyik él tovább? Természetesen az A faj. A B faj egyedeit ugyanis, bármilyen irigylésre méltó is napsütötte pszichológiájuk, néhány hónap alatt kigolyózza a természetes kiválasztódás. Csak az A-k élnek túl. Ahhoz, hogy egy állatfaj fennmaradjon, folyamatosan résen kell lennie, vagyis érzékenyen kell reagálnia a negatív információkra. Mi magunk vagyunk ez az A faj.
A rosszat fontosabbnak tartjuk a jónál. A negatív információk kétszeres erővel hatnak ránk, mint a pozitívak. A pszichológiában ezt a jelenséget negativitási torzításnak (negativity biasnak) nevezik. Ezt a magatartást már az egyéves babáknál is megfigyelhetjük. A csecsemők érzékenyebben reagálnak a negatív ingerekre, mint a pozitívakra. És nálunk, felnőtteknél is hasonló a helyzet. A tíz százalékot eső részvényünk sokkal rosszabb kedvre hangol bennünket, mint amennyire boldoggá tesz, ha tíz százalékkal emelkedik az értéke. Ez a negativitási torzítás velünk születik. Tehát a hírcsatornák nem belénk oltják a negatív hírek iránti érzékenységet, éppen csak tudatosan játszanak vele. Áradatként zúdítják ránk a sokkoló történeteket, amelyek
épp a mi aggodalmaskodó agyunkra vannak méretezve.
A hírek folyamatosan készenlétben tartják a szimpatikus idegrendszert, a vegetatív idegrendszer egyik részét. Minden felkavaró történet a kortizol nevű stresszhormon kibocsátására sarkallja a szervezetet. A kortizol kisebb-nagyobb adagokban bekerül a véráramba, gyengítve az immunrendszert, és akadályozva a növekedést. Amikor híreket fogyasztunk, stressznek tesszük ki a szervezetünket. A krónikus stressz emésztési és növekedési gondokhoz vezet (a sejtek, a haj és a csontok szintjén), továbbá idegessé tesz, és fogékonyabbá a fertőzésekkel szemben. A hírfogyasztás további esetleges mellékhatásai lehetnek a félelemérzet, a megnövekedett agresszivitás, a csőlátás és az érzelmi tompultság. Röviden: a hírek veszélyeztetik a testi és lelki egészségünket.
Az American Psychological Association egy kutatása értelmében a felnőttek mintegy fele szenved olyan stresszhatásoktól, amelyeket a hírek fogyasztása eredményez. Ez nem meglepő. Két dolog ugyanis radikálisan megváltozott az utóbbi tíz évben: egyrészt sokkal több hírt fogyasztunk, mint régebben – köszönhetően a mindenható mobiltelefonoknak és hírportáloknak. Minden tizedik amerikai óránként belenéz a világhírekbe. A közösségi média esetében még magasabbak ezek a számok. Másrészt a hírek tálalása is megváltozott: ma sokkal harsányabbak és sokkolóbbak, mint korábban voltak. Graham Davey professzor, a Journal of Experimental Psychopathology főszerkesztője is megerősítette, hogy ez a két változás gyakran nagyon rossz hatást gyakorol a hírfogyasztók mentális egészségére. Néhány hírvideó annyira intenzív, hogy olyan akut stressztüneteket válthat ki,
mint az alvászavar, a hangulatingadozás, az agresszív magatartás vagy akár a PTSD.
Személyes gondjai mindenkinek vannak. Néha elborítanak bennünket, és akár cselekvésképtelenné is tehetnek. Egy egészséges életkörnyezetben rengeteg olyan trükk van, amely segíthet úrrá lenni a nehéz helyzeteken (az Egy jobb élet művészete című könyvemben ismertettem ezeket). Sajnos a hírfogyasztás aláaknázza ezeket a megküzdési stratégiákat. Davey professzor bebizonyította, hogy a negatív tévés hírek nyomasztóbbá teszik a saját gondjainkat, még akkor is, ha a kettőnek semmi köze sincs egymáshoz.
Aki egészségesen szeretne élni, annak akaraterőre van szüksége. Akaraterőre ahhoz, hogy tisztán tudjon gondolkodni, hatékonyan dolgozni, egészségesen táplálkozni, és lendületben tartani a testét. Sajnos a növekvő stressz az akaraterőt is gyengíti. Ez halogatáshoz (prokrasztináció) vezet: a kevéssé jelentős, de kellemesebb tevékenységeket előbbre soroljuk a kellemetlen, de fontos tevékenységekhez képest. Például ahelyett, hogy elmennénk végre az edzőterembe, inkább a híroldalakat kezdjük görgetni. És már elő is állt az ördögi kör. A hírfogyasztás krónikus stresszhez vezet, a stressz csökkenti az akaraterőt. És ha nincs akaraterőnk, akkor inkább még egy kicsit szörfözünk az interneten, ami persze még stresszesebbé tesz,
és tovább csökkenti az akaraterőnket.
A következtetés csak egy lehet: a hírfogyasztás rontja az életminőségünket. Stresszesebben járjuk az életutunkat, ingerültebbek vagyunk, fogékonyabbak a betegségekre és korábban halunk meg. Ez különösen szomorú üzenet – de legalább olyan, amire érdemes odafigyelni.
Útravaló
A hírfogyasztásnak nemcsak szellemi mellékhatásai vannak, hanem fizikaiak is. Épp elég stresszes már így is az életünk, ne pakoljuk tele mesterséges stressztényezőkkel, amelyekből semmit sem profitálunk. A testünk meg fogja köszönni!
Nyitókép: Tina Sturzenegger