Bemutatjuk Eve-et, a DNS-gyűjtő robothalat
vn

Bemutatjuk Eve-et, a DNS-gyűjtő robothalat

A kamerával és szonárral felszerelt, a zürichi egyetem által kifejlesztett robot az óceánok élőlényeinek feltérképezésében nyújthat komoly segítséget. A hír mellé négy könyvet is ajánlunk.

Mintegy 400 kilométerre a tengertől, az ETH Zürich mérnökhallgatói a világ óceánjainak tanulmányozását segítő robotok megalkotásán dolgoznak.

Nem riadnak meg tőle a társai

Legújabb, Eve névre keresztelt modelljüket a Zürichi-tóban tesztelik. A robothal szilikonból készült farokúszóját apró szivattyúk működtetik. „Eve teljesen olyan, mint egy hal, épp ezért a használatával csak minimálisan avatkozunk be az általunk vizsgált ökoszisztémába” ‒ mondta az ETH Zürich mesterszakos hallgatója, Dennis Baumann a CNN-nek.

És hozzátette, hogy a robot biomimetikus, vagyis az élővilágot utánzó kialakításának köszönhetően Eve jelenlététől nem riadnak meg a halak.

DNS-minták a hullámok közül

A robothal tehét képes egészen közel férkőzni a tengeri élőlényekhez, a testébe szerelt szonár segít neki elkerülni a kellemetlen ütközéseket,

a kamerájával pedig rögzítheti, merre jár.

A speciális eszköz egy szűrővel is rendelkezik, ami DNS-mintákat gyűjt úszás közben. Ha egy laboratóriumban szekventálják ezeket, könnyen meghatározhatják, pontosan milyen fajok élnek az adott területen.

A diákok és a tudósok azt remélik, hogy Eve alkalmazásával részletes képet kaphatnak az óceánokról és azok lakóiról. Hiszen annak ellenére, hogy bolygónk több mint 70 százalékát borítja víz, a felszín alatti élet nagy részét még mindig rejtély övezi.

Ha még többet szeretnél tudni a robotokról, az alábbi négy könyvet ajánljuk.

Martin Ford: Jövőnk a robotok korában

martin ford
Jövőnk a robotok korában
Ford. Darnyik Judit, HVG, 2022, 279 oldal
-

Milyen eszközökkel ellensúlyozhatjuk az automatizáció jövedelmi és társadalmi egyenlőtlenségeket növelő hatását? Miként akadályozhatjuk meg az autonóm fegyverek elterjedését?

Vajon az MI létszükségletté fejlődik vagy az életünket virtuális valósággá változtatva uralni fog minket?

A mesterséges intelligencia ott lapul a zsebünkben, a laptopunkon, és az orvosi diagnosztikától a baráti kapcsolatokon át az autóvezetésig máris mindent átalakított. Martin Ford jövőkutató szerint azonban a valódi forradalom még csak ezután következik. A Robotok kora folytatásában érzékletes képet fest a közeljövőnkről.

Az MI korábban kivitelezhetetlen tudományos kutatásokat és hatékonyságnövelést tesz lehetővé, és segítségünkre lehet többek között a klímaváltozás vagy egy következő világjárvány megoldásában. Ford ugyanakkor rávilágít a hátulütőire is, például hogy az MI Kína és más autoriter rezsimek kezében minden eddiginél hatásosabb kontrollgyakorlási eszközzé vált, hogy jelentős torzításokra képes, hiszen átveszi és felerősíti az előítéleteinket,

vagy hogy a deep fake videók jelentős társadalmi és magánéleti károkat okozhatnak.

A mesterséges intelligenciát tehát nem fogadhatjuk kritikátlanul és kitörő örömmel, de nem is hagyhatjuk figyelmen kívül. A technológia fejlődése folyamatos, mindent átsző és megállíthatatlan ‒ ezért a jövőnk kihívásait csak úgy kezelhetjük hatékonyan, ha nyomon követjük az MI fejlődését, és közösen igyekszünk a jó irányba terelni a társadalmunkra, gazdaságunkra és a politikára gyakorolt hatásait.

Bernd Flessner: Robotok

Bernd Flessner
Robotok
Tessloff és Babilon, 2019, 48 oldal
-

Mars-járók vagy mélytengeri búvárok? A robotok a legnehezebb terepeken is szorgalmasan kutatják az új és ismeretlen dolgokat. A hétköznapjainkban is bevetésre kerülnek: az erdőtüzeknél tűzálló oltórobotok, a tehénistállókban pedig fejőrobotok segédkeznek.

Vajon nemsokára az otthonainkba is beköltöznek?

Tudtad, hogy az egyik első robot egy mechanikus kacsa volt, ami még hápogni és totyogni is tudott? A kötet a gyerekekkel ismerteti meg a robotok világát.

Byron Reese: A negyedik kor

byron reese
A negyedik kor
Ford. Dedinszky Zsófia, Typotex, 2020, 299 oldal
-

Elvehetik-e a robotok a munkánkat? Öntudatra ébredhet-e egy gép? Betölthetjük-e a tudatunkat egy számítógépbe? Nyakunkon a robotapokalipszis? Byron Reese a jövőnket talán leginkább meghatározó kérdéseket, a mesterséges intelligencia fejlődését és a robotok térnyerésének várható hatásait vizsgálja. A technológiai vívmányokat középpontba állító történelmi áttekintés mellett filozófiai szempontokat is érint, és korunk különböző elgondolásait bemutatva számos lehetséges forgatókönyvet vázol fel a jövőnkről.

Angie Smibert: Mesterséges intelligencia

Angie Smibert
Mesterséges intelligencia
Ford. Beke Ádám, Cser, 2020, 132 oldal
-

Mi a mesterséges intelligencia? Hogyan változtatja meg az életünket? A Mesterséges intelligencia című, gyerekeknek szóló könyv a gondolkodó gépekkel és okosrobotokkal végzett tudományos kísérletekkel foglalkozik, vizsgálja, hogy a robotok hogyan fejlődnek olyan gondolkodó, tanuló eszközökké, amelyek segítenek az embereknek a feladatok elvégzésében, döntések meghozatalában, és a munkák hatékonyabbá tételében.

A könyvben található QR kódok olyan oldalakra visznek bennünket, ahol robotok szereplésével készült filmeket láthatunk és érdekes, a témával kapcsolatos cikkeket olvashatunk.

Ezek megmutatják, hogy a robotoknak milyen nagy szerepe van a szórakozásban, illetve a szabadidő eltöltésében is.

Az iparban és a tudományos életben eddig tapasztalt eredmények alapján megismerjük a robotok előnyeit. A könyv részletesen foglalkozik azzal, hogy az MI hogyan fogja megváltoztatni a jövőnket, továbbá milyen etikai problémákkal és veszélyekkel állítja szembe az alkalmazásukat.

Forrás: CNN

Nyitókép: ETH Zürich