Miközben az erekciós zavarokról tízezer találatot kapunk a PubMed orvosi adatbázisban, a menstruációs vérről csupán 400-at. Naponta mintegy 800 millió nő menstruál, az első olyan vizsgálati eredményt, amikor valódi vérrel tesztelték a menstruációs termékeket, viszont csak idén augusztusban publikálták. Könyvek hírek mellé.
Mivel az elmúlt évtizedben egyre több tabu dől meg ezzel kapcsolatban, egyre több olyan személyes történet is hallható/olvasható arról, hogy a nőket sokkal gyakrabban gyógyszerezik túl és kezelik félre, mint a férfiakat - ezeket mostanra kutatások is alátámasztják.
Ebből a szempontból nem annyira meglepő (másfelől meg nagyon is), hogy miközben az emberiség felét érinti, és körülbelül 800 millió embert naponta, a menstruációs vérzést is mennyire kevéssé kutatták eddig, írja a Marie Claire Australia. A téma alulreprezentáltságát jól mutatja a Stanford Egyetem jelentése: a PubMed orvosi adatbázisban kerestek a “menstruációs vérre”, és az elmúlt évtizedekből csupán 400 találatot dobott fel, míg a “merevedési zavarra” körülbelül 10 ezret.
Ha a (női) szexualitásról van szó, nincs olyan, ami ne lenne normális, ha számunkra biztonságosak a körülmények - állítja Emily Nagoski New York Times besteller-szerző, az Úgy ahogy vagy és az Érzelmi kiégés című könyvek írója. 
Az első olyan kutatásról szóló tanulmány, amiben a menstruációs termékek felszívóképességének összehasonlítása során menstruációs vért használtak (szemben a vízzel vagy a sóoldattal) csak 2023 augusztusában jelent meg. A vizsgálatot Dr. Bethany Samuelson Bannow és a csapata végezte annak érdekében, hogy destigmatizálják az erős menstruációs vérzést, amely a menstruáló emberek körülbelül egyharmadát érinti.
Ehhez tudni kell, hogy a kórosan erős menstruációt aszerint mérik, hogy az egyén milyen gyorsan vérez át egy terméket - ha óránként kell betétet vagy tampont cserélnie, az a rendellenesség aktuális mértéke. Itt azt is meg kell jegyezni, hogy ezt nem frissítették, pedig újabb termékek, mint a menstruációs kehely, illetve bugyi, is megjelentek a piacon.
A tanulmány megállapította, hogy sok termék felszívóképessége rosszul van megadva, a legtöbb - ha vérrel tesztelik - sokkal kisebb tényleges kapacitással rendelkezik, mint azt eddig gondolták.
A korábban a tesztekhez használt sóoldattal vagy vízzel ellentétben a menstruációs vér viszkózusabb, valamint az is kihat a felszívódására, hogy a vér mellett van benne hüvelyváladék és méhnyálkahártya is. Továbbá, mivel a menstruációs kehelynek a legnagyobb a felszívó képessége/űrtartalma, még problémásabb, hogy nem foglalkozik vele a kórosan erős vérzés jelenlegi leírása.
A jobb női egészséget, így az orvosi diagnózisokat és ellátást az segítené, ha pontosan, azaz valódi vérrel, lenne meghatározva a különböző termékek felszívóképessége. Itt nemcsak betét vs. tampon különbségről beszélünk, hanem arról is, hogy azokon belül melyik fajtát használja éppen a páciens. Ahogy a professor emeritus Dr Paul Blumenthal a Guardiannek kifejtette, gyakran az orvosok arra már nem kérdeznek rá, hogy milyen márkát vagy azon belül normált vagy super maxit használ-e éppen a páciens, amikor gyakori cseréről számol be - így a diagnózis is nagyon szubjektív lesz.
A tanulmány rávilágít, hogy
azt is jobban meg kell értenünk, hogy mi számít “normális” menstruációnak.
Hiszen ha a nők (és az orvosok) ennyire bizonytalanul ismerik fel a kóros vérzés jeleit, az arra is kihat, hogy még tovább hallgatjuk el a női fájdalmat és bélyegezzük meg a menstruációval összefüggő rendellenességeket.
Arról, hogy a női test ismerete, a nők diagnosztizálása és kezelése évezredek óta és napjainkig milyen stigmákkal terhes, és mennyi hátrányos megkülönböztetés érvényesül a gyakorlatban, Szécsi Noémi fordításában az alábbi kötetet ajánljuk:
Elinor Cleghorn tíz évvel ezelőtt lett először rosszul. Hosszú éveken át úgy bántak vele, mintha a tünetei pszichoszomatikusak lennének, majd autoimmun betegséget diagnosztizáltak nála. Miközben megtanult együtt élni kiszámíthatatlan betegségével, kutatni kezdte az orvoslás történetét. Szenvedésre, misztifikációra és téves diagnózisok frusztráló örökségére bukkant.
A Szenvedő nők arra a kérdésre keresi a választ, hogy vajon miért hagyta cserben az orvoslás a nőket. Miért tartották a férfi orvosok a nők testét olyannyira bonyolultnak és félelmetesnek, hogy másképp kezelték, mint a férfiakét? Cleghorn úttörő módon tárja fel a nők gyógyításának gyakorlatát az ókortól kezdve az európai boszorkányperek elterjedéséig, a hisztéria gyűjtőfogalmának hajnalától a hormonok, a menstruáció, a menopauza megértésének első lépéseiig.
A könyv esettörténetei azokat a nőket mutatják be, akik szenvedtek, és azokat a férfiakat, akik hagyták őket szenvedni. Rámutat, miként vált a rosszullét elfogadottá, és arra is, hogy a változás milyen régóta esedékes. Az igazság a testben és a szenvedő nők vallomásaiban rejlik - akiknek az élete múlik azon, hogy az orvostudomány megtanul-e olvasni belőlük.
Elinor Cleghorn feminista művelődéstörténész. Az Oxfordi Egyetemen a Ruskin Schoolban dolgozott, ahol interdiszciplináris orvostörténeti kutatásokat végzett. 2017-ben a Fitzcarraldo Editions esszéírói díjára jelölték, azóta is rendszeresen publikál a krónikus betegséggel kapcsolatos tapasztalatairól. Sussexben él.