Vannak, akik genetikailag vannak híján a képzelőerőnek, de a fantázia nélkül élés kockázatát jelentősen növeli az öregedés. Mikor máskor hívhatnánk segítségül Bux Barnabást és Atráskót, ha nem ilyen esetben és miért az álmodozók mentik meg a világot? Könyvek hírek mellé.
Miközben a kamaszok négyötödének kifejezetten élénk a fantáziája, és gyakorlatilag nincs közöttük, aki afantáziában, vagyis a képzelőerő teljes hiányában szenvedne, a legidősebbek mintegy ötöde egyáltalán nem tud képeket összerakni a fejében – írja a Serdülőkori Fejlődés Kutatócsoport legfrissebb vizsgálatára hivatkozva a Qubit. A három intézmény, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem koprodukciójában vizsgálódó csoport azt találta, hogy az idősek körében a kiemelkedő képzelőerő is ritkább adottság, mint fiatalabb korban.
A kutatók online kérdőívek segítségével jutottak erre a következtetésre, a felmérést több mint kétezren töltötték ki. A résztvevőknek jeleneteket kellett elképzelniük, majd önértékeléssel jelezni, hogy mennyire tudták élénken felidézni, amire gondoltak. A kutatócsoport arra tett kísérletet, hogy meghatározzák, a teljes populációban mennyi lehet az afantáziások, vagyis a képzelőerő teljes híján lévők aránya. Ezt nem sikerült ugyan kideríteni, mert a vizsgált minta nem volt reprezentatív. Annyi azonban kiderült belőle, hogy
a genetikailag afantáziások mellett a képzelőerő híján élők arányát jelentősen növeli az öregedés.
Kérdés, hogy tekinthető-e egyáltalán kórosnak egy olyan állapot, ami az öregedés természetes velejárója. Az afantáziát Adam Zeman brit neurológus kezdte vizsgálni a kétezres évek közepén, amikor egy nyugdíjas betege egy műtét miatt elveszítette a képzelőerejét. Miután Zeman esettanulmányt írt a betegéről, hasonló cipőben járó emberek tízezrei keresték meg az ideggyógyászt, köztük olyanok is, akik azt állították, hogy soha nem is volt képzelőerejük. Zeman és kutatócsoportja azóta százezernél is több jelentkezővel töltette ki fantáziatesztjét, és úgy gondolják, hogy az embereknek mindössze 0,7 százaléka élhet valódi afantáziával, vagyis a képzelőerő teljes hiányával, míg 2,6 százalékuknak az átlagosnál jóval élénkebb a fantáziája. Az afantáziáról ugyanakkor kimutatták, hogy – különösen kisgyermekkorban – összefügghet a traumákkal, vagyis súlyosan traumatizált gyerekeknél megeshet, hogy az agyuk örökre elfelejti a képeket – olvasható a Qubit egy másik, témába vágó cikkében.
A képzelőerő azonban fejleszthető és érdemes küzdeni érte.
Michael Ende: A Végtelen Történet
Mi más is juthatna eszünkbe erről a jelenségről, ha nem Michael Ende Végtelen Története, melyben Bux Barnabás Boldizsár számára, aki nem különösebben okos vagy szép, viszont gyönyörű történeteket tud mesélni, valóra válik minden gyermek álma: egy rejtélyes könyv olvasása közben hirtelen átkerül a mesébe, s ő lesz Fantázia birodalmának legfontosabb lakója, megmentője, akinek meséi nyomán új lények és tájak keletkeznek. Barnabás előtt nincs lehetetlen ebben a birodalomban, mert nála van a mindenható medál, az AURIN, s barátja lesz Fantázia legbátrabb vitéze, Atráskó és annak fehér szerencsesárkánya. Amikor azonban Barnabás túlságosan magabiztossá válik, s a medál feliratát Tedd azt, amit akarsz a saját érdekei szerint kezdi értelmezni, lassanként rémisztővé válik az addig oly kedves képzeletbeli világ. Barnabásnak sokat kell tanulnia, sok kalandot kell átvészelnie, hogy megtudja, hogyan lesz a fantázia hőséből a mindennapok hőse, s hogyan válhat története valóban végtelenné.
Bux Barnabás Boldizsár történetét már eddig is világszerte több millió felnőtt és gyermek ismerhette meg, Atráskóval együtt generációk sírhattak már, amikor szeretett lova elsüllyedt a Bánat Mocsarában és ma is ökölbe szorított kézzel szurkolhatunk Barnabásnak, hogy mentse meg Fantáziát.
Hilde Ostby: Kreativitás - avagy miért az álmodozók mentik meg a világot
Ez a könyv megtanít arra, miképpen ápoljuk legemberibb vonásunkat, a kreativitást, hiszen ahhoz, hogy megbirkózzunk az előttünk álló kihívásokkal, elsősorban találékonyságra van szükségünk. A könyv szerzője, Hilde Ostby egy őszi napon, 2016-ban szó szerint fejjel ment a falnak, amitől nem elég, hogy agyrázkódást kapott, de egész élete kizökkent medréből. Hirtelen rengeteg ötlete, gondolata támadt. Mindez hogyan függ össze a koponyasérülésével? Honnan támadnak az ötleteink? És mitől szűnik meg a találékonyságunk?
Az Aliz Csodaországban sugallatára a szerző a fehér nyúl nyomába ered, és követi a sötét üregbe: megpróbálja legyőzni a belső kritikust, találkozik kedvenc olvasójával, meztelenül lebeg egy víztartályban, és az improvizációs színházat is kipróbálja. Zenészeket, humoristákat, filozófusokat, írókat, művészeket és kutatókat szólaltat meg, hogy meséljenek nekünk a flow-ról, a kreativitás által kijelölt irányról, a halogatásról, a kíváncsiság természetéről és a kreatív zsenialitásról. De azt is megtudhatjuk tőlük, mire jó unatkozni, eltévedni, ábrándozni, vagy épp a tengerparton állni.