Először ültették emberi agyba a Neuralink chipjét
ko

Először ültették emberi agyba a Neuralink chipjét

Elon Musk techmilliárdos közölte, hogy egyik cége, a Neuralink először ültetett be vezeték nélküli chipet emberi agyba. Állítása szerint a kezdeti eredmények ígéretes impulzusokat észleltek az agyban, és a beteg jól gyógyul. Könyvek hírek mellé.

A cég célja, hogy az emberi agyat összekapcsolja a számítógépekkel, valamint segíteni kíván az összetett neurológiai állapotok kezelésében, számol be a BBCA Neuralink még májusban engedélyt kapott a chip embereken történő tesztelésére, így elkezdődhetett az a hatéves vizsgálati időszak, amely során a páciensek agyába 64 darab, az emberi hajszálnál is vékonyabb vezetéket ültetnek be arra a területre, ami a mozgás szándékáért felelős. Szerintük mindez lehetővé teszi, hogy fogják ezeket az innen érkező, majd vezeték nélküli kapcsolaton keresztül továbbítsák azt egy külső egységnek, ami dekódolja, hogy az illető hogyan szeretne mozogni.

Maga a Neuralink nem szolgáltatott semmilyen információt a beavatkozásról, Musk az X-en közölte, hogy a Neuralink első terméke a Telepathy (Telepátia) lesz, ami lehetővé teszi telefon vagy számítógép, és rajtuk keresztül szinte bármilyen eszköz vezérlését, pusztán gondolkodássalAz első felhasználói azok lesznek, akik elvesztették a végtagjaikat - tette hozzá.

A hír mellé a megosztó személyiségű amerikai feltaláló, üzletember, befektető Elon Muskról ajánlunk könyveket:

walter isaacson
Elon Musk
Ford. Makovecz Benjamin, Helikon, 2023, 672 oldal
Walter Isaacson: Elon Musk könyv

Steve Jobs, Leonardo Da Vinci és Albert Einstein életrajzírójának új életrajzi könyve korunk egyik legizgalmasabb és legellentmondásosabb innovátoráról a világpremierrel egy időben jelenik meg magyar nyelven. Walter Isaacson eddigi munkáihoz méltó alapossággal írta meg Elon Musk történetét, amelyben egészen közelről ismerhetjük meg az embert, aki elképesztő álmainak megvalósítása érdekében megszegte szinte az összes létező szabályt, aki segített átevezni a világot az elektromos járművek, a magán űrkutatás és a mesterséges intelligencia korszakába. És persze még a Twittert is megvette.
Gyerekkorában rendszeresen bántalmazták társai, de excentrikus apja is erősen nyomott hagyott pszichéjén. Kemény, de sebezhető fiúvá, majd férfivá vált, aki hajlamos volt a hirtelen, Jekyll és Hyde-szerű hangulatingadozásokra. Rendkívül magas kockázattűrő képessége, erősen konfliktusos és gyakran mániákus viselkedése, már-már földöntúli küldetéstudata és érzéketlensége időnként pusztító volt a környezete számára.
Isaacson két éven át követte Muskot, részt vett a megbeszélésein, együtt végigjárták a gyárait, és hosszú órákon át tartó beszélgetéseket folytatott vele, de kérdezte a családját, a barátait, a munkatársait és az ellenfeleit is róla. A könyv különleges betekintést nyújt Elon Musk sikereinek és kudarcainak történeteibe és soha nem látott közelségből vizsgálja meg, hogy Musk démonjai vajon zálogai-e az innovációnak és a kreativitásnak.

A kötetbe itt bele is olvashatsz

olivier lascar
Elon Musk - Az ember, aki meghatározza a tudományt - Zseni vagy szélhámos?
Ford. Király Katalin, Miklódy Dóra, Athenaeum, 2023, 198 oldal
Olivier Lascar: Elon Musk - Az ember, aki meghatározza a tudományt könyv

Manapság már nem hagyhatjuk figyelmen kívül a Musk-jelenséget. Elon Musk felvásárolja a Twittert, mer nagyot álmodni, és azzal kecsegteti az emberiséget, hogy hamarosan elhagyjuk a Földet, irány a Mars! Néhány év alatt megvetette a lábát a jelenkori tudomány valamennyi kiemelkedő területén. Forradalmasítja az űrszektort a SpaceX-szel, a mesterséges intelligencia szószólója, a számítógép és az agy közvetlen összekapcsolásával át akarja alakítani az idegtudományt, és vezető szerepet játszik a kriptovaluták fejlesztésében. De vajon létezik-e összefüggő tudományos gondolat e mögött a hatalmas innovációs kuszaság mögött? Melyek azok a fontos technológiai, biológiai, informatikai alapelvek, amelyeket Musk mindinkább háttérbe szorít? Melyek azok a problémák, amelyek felett Elon Musk átsiklik, mert azok akadályoznák jövőbe vetített látomásait? Olivier Lascar tudományos újságíró alaposan kielemzi a csúcstechnológiai világ legfelkapottabb személyiségének terveit.