Aggódnunk kéne az AI miatt? Nos, Daniel Kehlmann szerint igen – és ezzel nincs egyedül. A technológia rohamos fejlődését látva több szakértő, tudós és filozófus is felhívta a figyelmet a mesterséges intelligenciával járó veszélyekre.
Az érdeklődők – vagy szorongók – rengeteg érdekes könyvhöz fordulhatnak, hogy jobban megértsék a jelenlegi helyzetet. Ezek közé tartozik – akármilyen hihetetlenül is hangzik – Karel Čapek cseh író közel kilencven évvel ezelőtt megjelent regénye is, amelyet az Economist vett elő.
Az AI az új szalamadra
Olvasóink számára ismerős lehet Čapek neve: csupán néhány nappal ezelőtt arról írtunk, hogy neki köszönhetjük a „robot” szót. Azonban úgy tűnik, még egy olyan rendkívüli science fiction író, mint Čapek sem volt hajlandó elhinni, hogy holmi gépezet valaha is az emberével vetekedő intelligenciára tehet szert. Éppen ezért 1936-os regényében
a fenyegetést nem a robotok, hanem állatok jelentik; egészen pontosan kisgyerekméretű szalamandrák.
A Harc a szalamandrákkal története szerint egy holland hajó kapitánya fedezi fel a furcsa lényeket egy indonéziai út során. A hajó legénységét elbűvöli a szalamandrák intelligenciája: a tengeri lények visszadobják a nekik szánt köveket, és rövid idő alatt megtanulják, hogyan azonosítsák be és gyűjtsék be a tenger mélyén található, értékes igazgyöngyöket.
A legénység lelkesedésében könnyen magunkra ismerhetünk:
nem is olyan régen mi is pontosan így viselkedtünk, mikor felfedeztük, hogy a ChatGPT a legnevetségesebb, legközönségesebb történeket is megírja nekünk Shakespeare, Dante vagy Goethe stílusában.
Ahogy az ezt követő lépés sem meglepő: a gyöngyhalász szalamandrák előtt felcsillan a nyereség ígérete. A tengerészeken úrrá lesz az izgalom – és mikor a szalamandrák késeket kérnek a termelés növelése érdekében, az emberek teljesítik a kérést. Ugyan mi baj történhet?
A forradalom és ellenségei
A történet folytatása lenyűgözően hasonlít az AI-vészmadarak által vizionált jövőhöz. A kések segítségével a szalamandrák visszaszorítják a part körül ólálkodó cápákat, és a ragadozók nélkül számuk növekedni kezd.
Mindeközben az állatok kezdetben korlátozott értelme rohamos fejlődésnek indul;
nemsokára egy chatbothoz méltó folyékonysággal beszélgetnek.
Ezután megalakul egy „Szalamadra Szindikátus”, ami kitalálja, hogyan lehet a szalamandrákat farmokon és gyárakban is dolgoztatni, és milliószámra adja el a szorgos állatokat. Azokat, akik tiltakoznak ez ellen – a változás sebessége, a munkahelyek megszűnése vagy a szalamandrák által felélt élelmiszertartalékok miatt –, a forradalom vezetői nemes egyszerűséggel ludditáknak nevezik.
A 21. század története
Mire az emberek rájönnek, hogy valójában fogalmuk sincs arról, hogyan is működnek a szalamandrák, már túl késő. A világ saját megszállottságának rabjává válik: egyesek érzelmi kapcsolatot alakítanak ki a már táncolni és énekelni is tudó szalamandrákkal,
míg mások azt mérlegelik, hogy lehet-e az állatoknak lelke.
Németországban elterjed a nézet, hogy a német szalamandrák felsőbbrendűek a többi országban található szalamandrákhoz képest, és az egyre nagyobb hatalommal rendelkező állatok mindig találnak vevőt az általuk gyártott robbanószerekre és tengeralattjárókra.
Ahogy az Economist megjegyzi, nem véletlen, hogy egy európai író tollából született a Harc a szalamandrákkal:
„Van valami archetipikusan európai az Újdonságtól való félelemben. (…) Napjainkban, miközben az Egyesült Államok rengeteg pénzt fektet az AI fejlesztésébe, az Európai Unió a szabályozás élére állt. A tömb jelenleg a világ legszigorúbb AI törvényével rendelkezik, amely hivatalosan augusztusban lép érvénybe.”
A Harc a szalamandrákkal vége felé a megrémült emberek felajánlják Kínát a szalamandráknak,
remélve, hogy ezzel biztosíthatják a békét. A könyv megjelenése után két évvel szülőföldje hasonló áldozattá vált a nácik megbékítése reményében – nem véletlen hát, hogy a Čapek művét sokáig mint a 20. századi ember hatalomvágyáról és kapzsiságáról szóló könyvet olvasták. Nem kizárt, hogy a jövőben a 21. század technológiai forradalma miatt válik majd fontos olvasmánnyá.
Nyitókép: Wikimédia
(Economist)