Patrik Ouředník: Europeana, A huszadik század rövid története, 2 200,00 Ft
Patrik Ouředník Europeanája az elmúlt évek nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő könyvsikere, eddig több mint húsz nyelven látott napvilágot. A kötet cseh, francia, angol, német, magyar, amerikai és más országokból való bírálói szinte kivétel nélkül az elismerés hangján szóltak róla. Az Europeana voltaképpen nem más, mint a huszadik századi Európa történelmének szarkasztikus hangú, merész, sőt provokatív szókimondással s nem utolsósorban a fekete humor jegyében megírt összefoglalása, bizarr „leltára”. Az események, alakok, emlékképek és pillanatfelvételek szürreális kavargásából groteszk és riasztó, kínosan mulatságos és apokaliptikus borzalmakat idéző kép bontakozik ki.
A Magyar Írószövetség Arany János Alapítványa és az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda közös döntése nyomán 2004-ben, műfordítás kategóriában az Év Könyve 2003-díjat az Europeana nyerte el, a következő évben pedig rádióra alkalmazták.
Részlet
A háború első évében vagy az első másfél év alatt időnként megtörtént, hogy a katonák beszüntették az egymásra irányuló tüzet, s néhány órás nem hivatalos tűzszünet lépett hatályba, a katonák pedig úgy viselkedtek, mintha nem is lenne háború.
A Vauqois melletti német katonáknak volt egy betanított kutyájuk, amelyik föl−alá rohangált a német és az angol vonalak közt, s kenyeret, cigarettát, csokoládét és konyakot vitt magával.
A németeknek volt cigarettájuk és csokoládéjuk, ellenben híján voltak a kenyérnek és a konyaknak, az angoloknak viszont kenyerük és konyakjuk is volt elegendő, de hiányt szenvedtek cigarettában. A Predazzánál állomásozó osztrák katonák átküldtek az olaszokhoz egy kandúrt, amelyhez egy cédulát is mellékeltek azzal a szöveggel, hogy ELKÜLDTÜK ÖNÖKNEK A KANDÚRUNKAT EGY SZIVARRAL. A szivart egy zsinegdarabbal erősítették a macska hátához. Az olaszok elszívták a szivart, a kandúrt pedig megölték és megették. És Carency−nél az 1914−es esztendő szentestéjén a német és a francia katonák együtt énekelték a karácsonyi énekeket, és ittak egymás egészségére, s vicceket kiabáltak át egymásnak. És a németek azt tudakolták a franciáktól, igaz−e, hogy békát esznek, a franciák pedig azt kérdezték a németektől, hogy a sörtől valóban jobban nő−e a szakáll. A katonai parancsnokságok eltűrték a nem hivatalos tűzszüneteket, mert módot adtak arra, hogy a katonákat pihenni hagyják, s takarékoskodni lehetett a szabadságolási igazolványokkal. S később a német főparancsnokságon arra a következtetésre jutottak, hogy kár volna, ha a nem hivatalos tűzszüneteket nem használnák ki az igazságos propaganda és az ellenség tájékoztatása érdekében, s röplapokat és képeslapokat kezdtek nyomtatni, amelyeket a német katonák a cigarettákkal együtt átküldtek az aknamezőkön. A röplapokon az állt, hogy az angolok csak látszólag segítenek a franciáknak, vagy hogy a keleti front már nem is létezik, és az orosz hadsereget az Urálon túlra űzték. A képeslapokon pedig német fogságba esett francia katonák fényképeit lehetett látni, és mindannyiuknak napbarnított arca volt és tiszta egyenruhája.
Olyan emberek is voltak, akik örültek a huszonegyedik század jövetelének, és azt mondták, hogy az emberiség számára új lehetőséget jelent, és okulnunk kell a múlt hibáiból, és meg kell teremtenünk az új embert, aki jobban megfelel majd az új kor követelményeinek. És hozzátették, hogy ha az emberek tanulnak majd a múlt hibáiból, akkor nem lesznek többé semmilyen háborúk és betegségek, árvizek és földrengések, s éhínségek és totalitárius rendszerek sem, mert az új ember dinamikus lesz és toleráns és pozitív. A huszadik századról azt mondták, hogy az emberiség történelmének leggyilkosabb százada volt, s akik örültek a huszonegyediknek, azon a véleményen voltak, hogy bármiképpen is alakul, nem lehet rosszabb az előzőnél, mások viszont azt mondták, hogy mindig lehet rosszabb vagy legalábbis ugyanolyan rossz. Néhány ember, aki olvasta a Bibliát, azt állította, hogy az emberiség képtelen okulni, s hogy a Biblia anagrammák és permutációk formájában mindent tartalmaz, s többek között kiolvasható belőle, hogy ki ellen és mikor fognak merényletet elkövetni és ki lesz a tettes, s hol és mikor bukik meg egy kormány és tör ki valamilyen háború, s kiből hol lesz elnök, s például benne van a FÉLMILLIÓ HALOTT VERDUNNÁL, a CIKLON−B és az AIDS−TÜNETEGYÜTTES és A KOMMUNIZMUS BUKÁSA OROSZORSZÁGBAN, s megtalálható a lapjain minden adat és részlet, egyszóval minden, ami történt és történni fog, de semmit sem tudhatunk előre, mert voltaképpen nem tudjuk, mit keresünk, pedig ha tudnánk, akkor mindent időben megtalálnánk, ez esetben azonban a dolgok meg sem történnének, s akkor a könyvben nem lehetne semmi. Azt mondták, hogy mindez furcsa lehet annak, aki nem érti, de ők rájöttek, hogy ez az igazság. És néhányan azt mondták, hogy nagyon hamar bekövetkezik a világ vége, mások pedig azt, hogy csak bizonyos idő után. Az antropológusok pedig azt mondták, hogy a világ vége az egyén és a közösség számára is fontos tényező, mert lehetővé teszi a félelemtől és az agressziótól való megszabadulást és a meg békélést önnön halálunkkal. És a pszichológusok fontosnak mondták, hogy az egyén levezethesse az agresszivitását, és ennek legjobb módszere szerintük a versenyszerű sportolás, mert ilyenkor mindenki levezeti az agresszivitását, és sportolás közben sokkal kevesebb haláleset fordul elő, mint a háborúban.
A német hadseregben 1944–1945 folyamán félmillió nő harcolt, s nem egy közülük a különleges aknafelszedő alakulatoknál tevékenykedett, hogy a német katonáknak legyen merre visszavonulniuk, mások pedig a német városokat bombázó ellenséges repülőgépeket lőtték. Négymillió nő dolgozott a polgári védelemben, és ők szabadították ki a hullákat a lebombázott házak romjai alól, s tömegsírokba vitték a halottakat, hogy ne törjön ki a pestis. Néhány városban pedig különleges tanfolyamokat szerveztek a nőknek, amelyeken a hullaégetést oktatták, s ezek a tanfolyamok négy napig tartottak, s általában tizenöt-húsz résztvevőjük volt, akik megtanulták a csontzúzó gép kezelését és azoknak a gödröknek az elegyengetését, amelyekbe a tetemeket rakták, és a föld átszitálására is megtanították őket, hogy a gödrök fölé a későbbiekben fákat lehessen ültetni. A fák fontos szerepet töltöttek be a városokban, mert biztosították az oxigén felfrissítését, a holttestekből származó hamut pedig trágyának használhatták a gyümölcsösökben és a zöldséges kertekben, mivel Németországban a szerves trágya kezdett hiánycikké válni. A romok közé szorult tetemek általában kuporgó testhelyzetben voltak, s megtörtént, hogy két vagy három halott egymás kezét szorongatta vagy egymást ölelte, s ilyenkor a kiszabadításuk érdekében fűrésszel kellett őket szétválasztani. És megtörtént, hogy egy nő nem volt hajlandó a holttestek fűrészelésére, s a kiszabadítást végző alakulat parancsnoka szabotázs miatt agyon akarta lövet ni, de a katonák, akiknek agyon kellett volna lőniük, időközben dezertáltak.
Az összes harci gáz közül az yperit volt a leghatékonyabb, s fokozatosan kiszorította a többi harci gázt, a klórt, foszgént, klórpikrint, ciánhidrogént vagy arzínt, és sok idővel az első világháború után is sikerrel alkalmazták. Közben pedig a tudósok más harci gázokat is kifejlesztettek, így a lewisitet, szarint, szomant és a tabunt. A harci gázok alkalmazásának tilalmát konferenciák sora mondta ki, mégpedig 1899-ben, 1907-ben, 1922-ben, 1925-ben, 1946-ban, 1954-ben, 1972-ben, 1990-ben és 1992-ben. S a frontokon és a hátországban is vegyvédelmi gyakorlatok zajlottak, s a katonák és a civilek azt tanulták, hogyan lehet a lehető leggyorsabban föltenni a gázálarcot, miközben vigyázni kell, hogy a szűrőbe ne kerüljön se föld, se kőtörmelék. És 1915−ben a franciák speciális gázálarcot találtak ki a lovaknak, 1922-ben pedig a németek találtak ki különleges gázmaszkot a kutyáknak. És az évszázad végén az orvosok megelőző hatású gyógyszereket találtak ki a gázmérgezés ellen, de egy idő után kiderült, hogy ezek az orvosságok májgyulladást, tuberkulózist, migrént és emlékezetkiesést idéznek elő. A második világháború idején a németek évente 18 000 tonna harci gázt állítottak elő, de a német stratégák azon a véleményen voltak, hogy alkalmazásuk lassítaná a csapatok előrenyomulását, illetve a későbbiekben a visszavonulást. A németek a gázt a koncentrációs táborokba zárt romák és zsidók kiirtására használták, és egy olyan gázt is kitaláltak, amelyet Ciklon−B−nek neveztek el, s amely lehetővé tette, hogy olcsón és gyorsan nagyszámú embert pusztítsanak el. A Ciklon−B összetételét tekintve a fertőtlenítő anyagok csoportjába tartozott, és első alkalommal a buchenwaldi koncentrációs táborban próbálták ki 1940 februárjában azon a 250 roma gyereken, akiket a cseh rendőrség Brünnben vett őrizetbe, s ez a teszt bebizonyította, hogy az új gáz az adott célnak jobban megfelel a többinél.
A huszadik század nagy csalódást hozott, mert az általános iskolakötelezettség, a műszaki haladás, a műveltség és a kultúra nem tette jobbá és emberségesebbé az embert, miként azt a tizenkilencedik században még erősen hitték, s az öldöklések, a kínzások és a tömeggyilkosságok kivitelezői közül sokan a művészet kedvelői voltak, operákat hallgattak, kiállításokra jártak, verseket írtak, s humán szakokon, orvostudományi egyetemeken stb. tanultak. S a filozófusok között egyre jobban terjedt az a vélekedés, hogy a humanizmus kora a huszadik századdal lezárult, s egy új kor vette kezdetét, amelyet poszthumanistának neveztek, mert még nem volt világos, hogyan lehet ne definiálni. A történészek és a filozófusok azt mondták, hogy a humanizmus az írásbeliség kultúrája volt, s lehetővé tette, hogy a társadalmat afféle irodalmi csoportosulásként igazgassák, de a rádió 1918 és a tévé 1945 utáni elterjedése, valamint a nyolcvanas és kilencvenes évek technológiai forradalma után ez már nem igaz. S hozzátették, hogy a humanizmusnak a biotechnológia adta meg a kegyelemdöfést. És némelyek azt mondták, hogy ez így van rendjén, mert a humanizmus egy nagy szélhámosság volt az emberi gondolkodás történetében, s évszázadokon át képtelen volt arra, hogy az embert optimalizálja. A biotechnológia pedig új lehetőséget kínál az ember optimalizálására, mert az emberiség történetében először vehetjük fontolóra a születés előtti szelekciót. S ebben az esetben, ugyebár, az optimalizálás megfelelő kódjának a megtalálása jelenti a jövő legsürgetőbb feladatát. Mások viszont azt mondták, hogy ez nem igaz, mert a humanizmus igenis optimalizálta az embert, mégpedig abban az értelemben, hogy felelőssé tette a cselekedeteiért, és ez nagy haladás volt. De az idő előrehaladtával egyre több ember vélekedett úgy, hogy a felelősség idejétmúlt dolog, s a valóságban már rég kiszorította a teljesítőképesség és a célszerűség, s az új ember nem felelős lesz, hanem teljesítőképes. A teljesítőképesség pedig benne foglaltatik a dolgok természetes rendjében, ellenben a felelősség humanista agyszülemény csupán, valamint a teljesítőképesség hiányának alibista pótléka.
