Kőszeghy Péter: Balassi Bálint, Magyarok Emlékezete, 2600 Ft
A szerző részben új vagy eddig kiaknázatlan források alapján, részben ismert adatok új rendszerezésével írta meg Balassi Bálint életrajzát. Módszerének legfőbb sajátossága, hogy a versbéli és másféle fikciós tényeket igyekszik szigorúan különválasztani az egyéb adatoktól; nem tagadja, hogy az előbbieknek is lehet valóságreferenciájuk, ám szerinte ezek az életút megrajzolásakor csak nagy óvatossággal vehetők figyelembe. Felvázolja Balassi költészetének alapvető poétikai jellegzetességeit, tárgyalja a legfontosabb filológiai problémákat. Határozott igennel válaszol a korábban oly sok vitát kiváltott kérdésre: volt-e magyar előzménye Balassi költészetének.
A hányatott sorsú költő életrajza akár kalandregénynek is felfogható. Mindazon olvasókat érdekelheti, akik nem elégszenek meg felszínes ismeretekkel a korról és Balassi Bálintról.
Részlet:
Nem harmadévi borjú
Balassi János halálakor Balassi Bálint éppen hazafelé tartott a Keleti-tenger partján fekvő régi Hanza-városból, Danckából (Danzig, Gdańsk). Túl volt már első botrányán – Krosnóban igencsak elvert egy polgárt. Mi okból, nem tudjuk. András unokabátyja az ügy elsimításáért az odrzykoni plébánosnak fájdalomdíjként 100 lengyel forintot fizetett, ezt az összeget természetesen levonta Bálint járandóságából.
Báthory királlyá választása ellen legmakacsabbul a poroszok tiltakoztak. A koronázás után Poroszország ugyan behódolt, ám Danzig városa nem. Báthory 1576 nyarán kezdte el a város környékének pusztítását, szeptemberben pedig vesztegzárat rendelt el. Mivel Balassi alább részletesebben tárgyalandó levelében említi, hogy Danzigból kísérték barátai Malburgba, bizonyos, hogy ő is ott harcolt Danzig alatt.
1576. szeptember 15-én Marienburgban (Malbork) kelt levelében Báthory azt írja a nagyvezérnek, hogy „Balassi János fiát, mielőtt Fényességed levelét kézhez vettük volna, számos tanácsurunk közbenjárására elengedtük, tisztességünk és javunk, valamint alattvalóink helyzetének előmozdítására. Ezért megírjuk neki, intse atyját, hogy emberségesebben bánjék őkegyelmességének eme katonájával, továbbá őáltala ama vitéz rabságból való szabadulása feltételeiről tudakozunk”. Ha ez így igaz (de csak akkor, lásd alább), a legnevezetesebb, győztes csatában Balassi már nem vehetett részt, ezt 1577. április 17-én Langenau mellett vívta az Andrzej Zborowski vezette lengyel–magyar sereg. Az 1577. decemberi sikeres ostrom idején pedig Balassi már mintegy fél éve Magyarországon tartózkodott.
Nem tudjuk, mivel múlatta idejét 1576 ősze és 1577 tavasza–kora nyara közt, tehát amikor már nem volt Báthory táborában, de még nem érkezett meg Magyarországra. Valószínű, hogy soha nem is fogjuk megtudni, mert majdnem biztos, hogy itt valami zavar van. Az 1576. szeptemberi távozás ellentmond a Balassi levelében írottaknak: abból az érződik, hogy a Danckától Malburgig tartó utazás, mely hangsúlyozottan kellemes társaságban, kellemes társalgással telt, nem háromnegyed évvel, hanem néhány héttel – esetleg hónappal – lehetett csak korábban a levél írásánál. A legvalószínűbb, hogy Báthory egyszerűen hazudott a töröknek. A véglesi örökség ügyében írt emlékirat állítása szerint is, expressis verbis: 1577 májusában, „[…] mikor Balassi János megholt, akkor Balassi Bálint lengyel királlyal Dancka alatt volt […]” Vagy Balassi nem mond igazat, ami a forrás spontán jellegéből következően nehezen hihető, vagy az 1576. őszi elbocsátás kamuflázs.
Hogy miért indul haza, csak találgathatjuk, a legvalószínűbb, hogy apja hívta. Oka éppen volt rá.
Balassi Bálint május vége – július legeleje tájban érkezhetett Magyarországra, július 11-én Liptóújvárról írt levelet gyámjának, amelyben hazajövetelének okáról így vall: „Hát mi oka? Semmi nem egyéb, hanem hogy az én szegény uramatyámon való hamis suspitiot [gyanúsítgatást] elvegyem és az én familiámot s főképpen Kegyelmedet az reátok való veszedelemtől megv[édjem]. Csak ez-é? Ez.”
A Habsburg-udvar szempontjából a „suspitio” nem volt „hamis”, sőt nagyon is megalapozottnak tűnt. A „Balassi Bálint a Habsburgok érdekében tevékenykedik Bekes oldalán” propaganda ez időre már nyilván tarthatatlannak bizonyult; maga Bekes is meghódolt Báthorynak, s Balassi Bálintról teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a lengyel király katonája.
Ungnad Dávid törökországi követ április 30-án jelentette, hogy Balassi János kapcsolatot tart a lengyel királlyal, s hogy fia is Báthory Istvánnál szolgál. Az utóbbiak nem suspitiók: tények. Olyan tények, amelyeket ugyanezen levelében Balassi is elismer: „Et quod caput est [= ami a fő cél], hogy magát se hozza én miattam suspitióban – írja Balassi Andrásnak – és ne abalienálja [= idegenítse el] az fejedelem gratiáját magától s az creditumot [= hitelességét] se veszesse el én érettem, ki lengyel királt szolgáltam és az erdéli vajdának rokona vagyok, de ezről coram plura [= személyesen majd többet]” (kiemelés tőlem – K. P.). 1577 nyarán–őszén a kémjelentések tele vannak olyan hírekkel, hogy egyes magyar urak el fognak szakadni a császártól, s Báthory Kristóf az ő segítségükkel és a lengyel király tízezres seregével akarja Egert, Kassát, Tokajt és Szatmárt bevenni. A gaz magyar szakadárok között Balassi János neve is rendre szerepel, még azután is, hogy meghalt. A kémjelentéseknek annyi alapja lehetett, hogy a lengyel orientációjú főuraknak bizonyosan megfordult a fejében: most, amikor Erdély és Lengyelország egyaránt a Báthoryak uralma alatt van, minden eddiginél kedvezőbb lehetőség kínálkozik egy egyesült magyar (erdélyi és magyarországi) és lengyel haderővel mindkét császárral szembeszállni. Rueber kassai főkapitány már másfél évvel korábban, 1575. december 22-én ilyesmit jósol a császárnak: ha nem figyel kellően Báthoryra, rövidesen el fogja veszíteni Magyarország többi részét is. Oka van annak, hogy olyan kevesen mentek el a pozsonyi országgyűlésre; a németek elleni, felső-magyarországi főurak szervezte titkos összeesküvés ki fog törni Báthory lengyel királlyá választásával. Majd így ír: „Ha felséged a vajdának engedi a koronát, Magyarország kardhúzás nélkül elveszett!” Az Erdélybe küldött császári követ, Teuffenbach, a Báthoryval való tárgyalás után 1576 januárjában igen hasonlóan vélekedik: Báthory „a jövendőbeli magyar királyságról ábrándozik”. Mindeközben, Báthory István mellett harcolva, Balassi Bálint megmaradt hűséges Habsburg-alattvalónak – mindössze ezt kellett bebizonyítania.
A hazajövetel további indokolása ugyanebből a levélből: „Az én kijövésemet gondolom, hogy némelyek csudálják, s bizon én volnék, ha más míelné, csudálnám, hogy ifjú ember olyan mansuetus [= nyájas] fejedelmét, jó urát elhagyja, és attól az társaságtól, ki énnekem ott az udvarnál volt, mind királ és királné asszony udvara népe közt, megváljon, s magát ide gondra, suspicióra és oly életre, ki timoris, et periculi plena est [= félelemmel és veszéllyel teli], az nyugodalmas és gyönyörűséges életből és az sok de[lit]iákból [= gyönyörűségekből], hozza. Az költségtelenség penig, én magam jól tudom, hogy ide nem készerített jőni, sem az jószág osztálya, azmint nekik authumálják [= vélik], kiben igen illő füstő jutna nekem, sem valami leány szerelme, ki ifjú embert s főképpen akinek nincsen immár kitől félni, igen meg szokott indítani.”
Az otthagyott és az itthon reá váró élet közötti különbség felsorolásában nincs túlzás: a lengyel király kíséretének fénye, a gondtalan – akkori magyar szemmel, mondjuk, Bornemiszáéval, nyilván: léha – udvari élet hasonlíthatatlanul vonzóbb életformát és környezetet jelentett, mint az ehhez képest provinciális Liptóújvár s a nyűggel teli magyar hétköznapok.
Ám a levél a legkevésbé sem panaszos hangvételű: egy olyan fiatalember írása, aki most lett felnőtté, s tele van tervekkel, ambícióval. Balassi Bálint mostantól a maga ura. Eddig a források, kevés kivétellel, csak mint Balassi János fiát emlegették, ettől kezdve már Valentinus Balassi de Gyarmathról szólnak. Apja halálával családfővé vált, megörökölte a birtokokat, az ingóságokat, előtte az élet. A Balassi-örökség ékszeréhez, Liptóújvárhoz való jogát Balassi András (egyelőre) nagyvonalúan nem érvényesítette, Balassi Bálint okkal érezhette, hogy minden szempontból atyja örökébe léphet. Lengyelországi múltja miatt számol az őt érintő politikai gyanúval, ám a megoldást naivan egyszerűnek véli: mihamarább beszélnie kell a császárral, s majd akkor minden alól tisztázza magát. Tisztességtudóan, de kioktatja az unokabáty-gyámot: hogyhogy a suspicio miatt nem mer személyesen találkozni vele? „Más az penig, hogy embernek rokonával, és úgy mint fiával, ki neki hagyatott, és ki sok nyavalyából kimenekedvén most jutott haza, szemben ne merne lenni vele: Non est sine causa [ennek oka kell legyen]. De én mind egyben s mind másban azt cselekeszem, az mi Kegyelmednek tetszik: Kegyelmed ezről is megbocsásson; én mit gondoljak, úgy írám ezt, nemhogy tanácsot adjak, kire én elég nem vagyok.”
Azonnal és vehemensen anyagi és peres ügyeinek intézésébe kezd. Balassi András ördögi tanácsát, hogy vegye feleségül apja egykori legnagyobb ellenlábasának, Krusith Jánosnak leányát, Ilonát, megfontolásra méltónak ítéli, ám egyelőre tréfával üti el: „…de most is uram csaknem megvakoltam én azért, hogy meg nem akartam tmzmgcpb[u] [titkosírással: házasodni], s félek, hogy ha abban ártom magamot, hát es[mét] reám tér az szemfájdalom, vagy penig inkább ugyan soha nem jű, ha reá megyek immár most arra, azmire azelőtt nem hajlottam, és azmiért az szemeim azelőtt fájtak.” Eckhardt még érti is – nem is a szöveget, egyszer arra gondol, hogy Bálintot „úgy agyba-főbe verték, hogy szinte megvakult”, másszor, már helyesen értelmezve e betegséget, ezt írja: „mert újabb szemfájás jött rá: felbukkant a láthatáron a fatális asszony: Ungnad Kristófné Losonczi Anna.” Az ő nyomán több más kutató azonban teljességgel félreérti e sorokat, holott a következő mondat így kezdődik: „Tréfa nélkül, uram”. Persze: csak tréfaként értelmezhető, mint a legtöbb 16. századi „szembaj”. Balassinak soha semmi baja nem volt a szemével (vagy ha igen, erre nincs adat), a szemfájás = nőkívánás egyszerű, a korban mindenki által értett képes beszédét alkalmazta csupán.
Mit is mond a szöveg – tréfa nélkül? Ha a szemfájás = nőkívánás terminust egyszerűen szerelemmel helyettesítjük, az állítás: Balassi nem akart megházasodni, mivel házasság esetén fennáll a szerelem veszélye, illetve egy még sokkal nagyobb veszély, hogy a szerelem a házassággal éppenséggel végképp elmúlik. Korábban is megtagadta a házasságot, noha szerelmes volt. Nem szeretnénk túlinterpretálni e néhány tréfás sort, de bizonyos, hogy ez a – már 1577-ben vallott – házasságfelfogás egy trubadúrtankönyvbe is beillenék.
Némi cinizmussal arról is beszámol, hogy Hagymássyné, azaz Kerecsényi Judit nem idegenkedik tőle, a vénasszonyával üzent utána.
A Krusith leány ügye azonban izgatja. Egyrészt vonzza a dolog, hiszen Krusith igen befolyásos ember az udvarnál, fölöttébb gazdag is, másrészt – s itt egy meglehetősen rejtélyes rész következik a levélben – „de miérthogy csuda dolgok törtínhetnek, azmint embereknek igyekezeti és az időnek változása vagyon, ha vontatódhatnék 4 esztendeig, igen akarnám. Mert ember pátriájának vagy rqyqgqsq [titkosírással: felesége] atyjának szolgáljon-é inkább … [nem] szakadhat el tisztesség fogyatkozása nélkül (sőt néha nagy kár nélkül is, nondum est explicata deliberatio [még nem érlelődött meg az elhatározásam]).” Az még csak érthető, hogy az apósnak szolgálás a császárhoz való feltétlen hűséget jelenti, s Bálint szerint ez nem feltétlenül azonos a haza szolgálatával – fölöttébb érdekes gondolat egy olyan fiatalembernél, aki a királyi Magyarországon akar boldogulni. De vajon tényleg ott akar-e? Mik lehetnek azok a csuda dolgok, amelyekre mintegy négy évet kell várni, s csak utána lenne érdemes megházasodni? Egyrészt egész életében foggal-körömmel ragaszkodik magyarországi javaihoz, másrészt, talán valamilyen erdélyi vagy lengyelországi karrier reményében, hányavetien tékozolja azokat, semmibe véve a királyi Magyarország társadalmi normáit, elvárásait, jogrendjét. Két-három évenként visszatérő rendszerességgel avval fenyegetőzik, hogy ha nem kapja meg az őt illető tisztséget (leginkább valami jelentős vár kapitányságát), Erdélybe vagy Lengyelországba megy. A „csuda dolgok történhetnek” fordulatot nehéz másképpen értelmezni: Báthorytól várja a csudát, vélhetőleg annak magyar királyságát. Nem mondható Habsburg-hű álláspontnak. De hát apja fia volt, s ekkor még a harmadik útban hitt: a Habsburgok uralta királyi Magyarország, a törökkel kényszerű szövetségben lévő Erdély helyett egy egységes, lengyel szövetséggel létrejövő Magyarország illúziójában. S nemcsak ő hitt ebben. Báthory István lengyel király így ír Mágochy Gáspárnak 1578-ban: „[…] nem tartok ellent benne, ha kegyelmed csak azzal közli, azkivel illik, és az kinél megáll. De ha kiterjed, s elébb megérzik amoda, hogynemmint az dolog megindul, felette nagy akadált szerezne az dologban. Ez üdő közbe hogyha az német vagy közönsíggel vagy egyenkínt tükegyelmeteket megháborítaná és haddal nyúlna hozzátok, minden tehetsígemmel és oltalommal akarok lenni. Mindazáltal okot most semmit nem kell adni, sőt üdőzni és dissimulálni, magát penig őrizni.” Báthory tehát egyelőre a körülmények alakulásától teszi függővé a teendőket, kivár, de végső szándéka elég világos. A Habsburg-hű adminisztráció – meglehetősen izgatott – reagálása teljesen érthető.
A Krusith lány kezéért közvetítőként Balassi András és felesége is hadba szállt, Bálint pedig ellátogatott a Krusith-fészek Bazin várába, még verset is írt a lányhoz, ám végül az történt, amit már levelében előre látott: nem adták hozzá, mert gazdag német kérőre vártak.
Némi fiatalos nagyképűséget tükröz, ahogy Balassi a török rabokról rendelkezik („Azmint látom, ők [a törökök] azt vélték, hogy az harmadévi borjút találtak”), s ahogy jogi képzettségét fitogtatja („Ím, egy decretum-könyvet szerzék, ahhoz egy fekete táskát. Azt is, ha lehet, nem kevesb diligentiával olvasom által, mint Cicerót”); fűti a vágy, hogy önállóságát bizonyítsa. Bízik önmagában, s ekkor még bízik gyámjában is. Ez az adat abból a szempontból is érdekes, hogy jól tükrözi a magyar és az itáliai állapotok különbözőségét. Gyakorlati okokból (nem műveltségelemként) jogot tanulni – ez maga a magyar valóság!
Következő, ugyancsak Balassi Andrásnak írt levele (1577. szeptember 29.) is ezt a komolykodó, gondos birtokost mutatja, akinek vigyázó szemét nem tévesztheti meg holmi „kövér kurvafi”, mint a Balassikkal mindenféle ingatlanvitában álló Kövér Ferenc, sem pedig a kurvafi jelzőn kívül még számos, cifrább becsmérlést kiérdemlő kamenyeci tiszttartó, Szkárossy György.
„Királnak is írok penig hogy protectionált adjon, az szánoki ispánra-é vagy sztarosztára, hogy igazságunkban oltalmazzon. Vagy suspitio vagy nem, de abban egyéb nem lehet.” – Bálint felvág kicsit unokabátyja előtt: mi mindent el tud ő intézni! Nagyképűséggel vegyes fiatalos naivság, erre sem lehet más szó.
A törökökkel, az őt harmadévi borjúnak nézni merészelő törökökkel továbbra sincs megbékülve. „[…] miérthogy az Hasszán aga dolgában csak cigánkodnak ott benn az törökök, nem hivén ez itt kinn való kezes raboknak Hasszán agáért való gyötrelmeket, felette igen kérem Kegyelmedet, sőt ugyan könyörgök is Kegyelmednek, mint bizodalmas uramnak bátyámnak, nem valami kegyetlenségnek ostentatiójából [fitogtatásából] vagy rabokkal való bánásbéli eszességemből, hanem igen szívem szerint s bosszúságomból és kárunknak eltávoztásáért főképpen, (miérthogy ott benn [értsd: Hódoltságban] csak az én ifjúságomra támaszkodtak, vélvén azt, hogy megszabadíthatják ajándékon is tőlem azokot, az kik oda bé vadnak), hogy azoknak azkik Hasszán agáért kezesek, alól az harmadik zápfogokot vonassa ki Kegyelmed és mindeniknek 75. az farán ütessen el Kegyelmed három ujjnyi temérdek pálcával, de az talpokot ne bántsák. Tudom, hogy Sándorfy uram akaratjából nem míeli Kegyelmed (mert ő néki mindéltig csak az paxtecum [békesség] forog előtte), de ha Kegyelmed most ebben kedvemet nem szegi és az fogakot ide küldi, bizon megszolgálom Kegyelmednek és ollyá tartom (az én hitemre), mintha mindenik fog helyett három-három aranyat küldene Kegyelmed. – Az kezessek penig ezek: Ali Baba, Musztafa aga, Hajbár, Hramadán az jancsár, csak ezek az négy. Hiszem nem sokat teszen. Más az hogy énnekem annyi-é hasznom benne, mint Kegyelmednek?”
Annyit mindenesetre elért, hogy a törökök jobban panaszkodnak rá, mint egykor apjára. Musztafa budai pasa 1578. március 5-én felháborodott levelet ír Rudolfnak: még most sem kapták meg két magyar rab váltságdíját, miközben „[…] Balassi Bálint az kezes rabokat nyomorgatja és kínozza, érötte fölségedet azért kérjük, hogy mindön orcátalan rossznak az vitézlő embört ne engedje fölséged méltatlan nyomorgatni és bántani, mert ha fölséged jó gondviselő nem leszön és minden magagondolatlannak mindön méltatlan dologra szabadság adatik, igaz, hogy hitünknek ellene leszön, de bizonnyal higgye fölséged, hogy száz annyival toroltatjuk meg”.
November 22-én újabb levelet ír András bátyjának. Bennfentesek levélváltása ez, ráadásul a levél szakadozott, hiányos. Amit még így is kivehetünk belőle, hallatlanul érdekes.
„Bizodalmas uram bátyám! Az Kegyelmed leveléből megértettem először az Kegyelmed oda alá való fáradtságának heában voltát, de miérthogy mi köztünk, úgymint nem hamis atyafiak között, semmi simulationak és dissimulationak [színlelésnek és elfedésnek] nem illik lenni, akarnám nyilvábban megé[rteni], hogy ha minden spessünk [reményünk] elesett-é onnan és mi az oka? Hogy aetas-é [életkor] csak? vagy más is egyéb valami? Jóllehet … (…Istenért is kérem Kegyelmed megbocsássa) ezt is gondolom, hogy … talám valami jövendő gonosznak (kit … praetendalt [felhozott] Kegyelmed) eltávoztatásáért, ingyen … dologhoz Kegyelmed, vagy ha szívem elkezdte is, nem s … dolgot. De ut res est [amint a dolog áll], az én örökké… a meg… Kegyelmed az dolognak és ta … (… cikkelyét ha lehet) és azt is ha ugyan voltam … ha közlötte-é az asszony valakivel s … mert az mi az Krusit dolgát illeti, én bizony … [azo]n módon neki nem vágok mint most.” Majd, a levél vége felé: „Addig Istenért kérem Kegyelmedet, maradjon [béke]sségben az xfiguh [titkosírással: Krusit] dolga; hiszem beschafens Glück [ist nicht ve]rsagt [Ami szerencsét a sors ránk szabott, nem lehet lekésni]. Más az, hogy ez körmömre nem égett úgy, mint az másik.”
Bizonyos, hogy a fentebb leírt rejtélyes eset különbözik a korábban emlegetettől, amikor is nem akart megházasodni, itt ugyanis fölötte szeretne. Az is bizonyos, hogy nem az ekkortájt (ebben a levélben is) emlegetett Krusith Ilonáról van szó. Balassi András vélhetőleg egy özvegyasszony kezét kérte meg unokaöccse számára, egy Vágbesztercétől délre lévő („oda alá”, ugyanebben a levélben az „alá megyen”, „alá jut” Patakra vonatkozik) helységben. Kosarat kapott, holott Bálintnak érzelmileg sem volt közömbös az ügy, mint írja, a szíve elkezdte a dolgot. Ha jól vesszük ki, Balassi András azzal vigasztalta unokaöccsét, hogy ezzel talán „valami jövendő gonosz” akadályoztatott meg. Özvegyasszonyra egyrészt azért gondolunk, mert Bálint a visszautasítás egyik lehetséges okaként életkorát említi, tehát fiatalabb lehetett a hölgynél, akiről a levél egyébként is mint „asszony”-ról beszél. S aki remélhetőleg diszkréten hallgatni fog, s nem rontja a fiatalember esélyeit más hölgyeknél. Valamiért sürgős volt az ügy, sokkal sürgősebb, mint Krusith Ilonáé.
Feltételezhetjük, hogy a titokzatos özvegy: Kerecsényi Judit. Elvégre az összes fentebbi jellemző illik rá: Vágbesztercéhez, általában a Felföldhöz képest mindenképpen „oda alá” lakik; vagy egyidősek, vagy idősebb Balassinál; özvegy, a „jövendő gonosz” talán erdélyiségével függ össze. Őt említette korábbi levelében Balassi mint olyan asszonyt, aki nem idegen tőle, sőt akitől levelet is kapott. Lehetséges, sőt valószínű azonban, hogy a költő vágyait vetítette a leírtakba: Kerecsényi Judit fiatal és dúsgazdag volt, Báthory István lengyel király és Báthory Kristóf erdélyi vajda nővérének a lánya, egy Erdély és Lengyelország felé kacsingató ifjúnak a legideálisabb házastárs. Ha Balassi Bálint számára az ősellenség Krusith lánya – nyilván hozománya és az após befolyása miatt – szóba jöhetett feleségként, a sokkal vagyonosabb, független Kerecsényi Judit egyenesen főnyeremény lett volna. Fordítva, Kerecsényi Judit szempontjából, a frigy kevésbé lehetett vonzó, őhozzá olyan nagy úr illett, mint aki azután feleségül is vette: Dobó Ferenc bányavárosi főkapitány. S nagyjából akkorra, amikor Balassi a levelét írja, már el is határozhatták a frigyet, hiszen 1578 nyarán a kamara már köztudott dologként beszél Dobó Ferenc és Kerecsényi Judit házassági szándékáról.
Érthető hát, ha Balassi Andrást Kerecsényi Judithoz küldte a szép özvegyi kezet megkérni, főleg, ha abban a hitben volt, hogy a hölgy is jó szívvel gondol rá. De az is érthető, hogy Kerecsényi Judit a sokkal tekintélyesebb, sokkal gazdagabb és kicsit idősebb Dobó Ferencet választotta. (Ne feledjük: mindez csak feltételezés!)
Balassi azonban nem ereszti búnak a fejét. „Mert csak az újvári kapitánt várjuk mind én s mind korponaiak, csábrágiak és bozókiak, Istennek kegyelmességéből valamit akarunk próbálni.” – Ezek az igazán fontos dolgok az ifjú Balassi Bálintnak. Továbbá hogy Dobó Ferenc ne csak ígérgesse, hanem küldje is már a jófajta tokaji-pataki bort. Amikor a Dobók zálogba vették Patakot, Balassi János 12000 forintot kölcsönzött nekik, ennek fejében ő és utódai, mintegy kamatként, évi 1000 forint értékű bort kaptak. Hát ennek a megküldését várja olyannyira Balassi.
