C+Frank Schirrmacher: A matuzsálem-összeesküvés, Budapest, 2007, Scolar Kiadó, 208 oldal, 2495 Ft
Nem tudom, más hogy van vele, de engem ettől a címtől kirázott a hideg és rögtön egy jó kis horror-ponyvára asszociáltam róla. A könyv bizonyára egy titkos szektáról szól, akik nappal közmegbecsülésnek örvendő, tisztességes polgárok, nyugalmazott bírók, tanárok, temető gondnokok, mind egytől-egyig tündibündi nagypapák, éjjel viszont katakombák sötétjében fáklyafénynél szűz lányokat feláldozó sátánimádó csuklyás vénemberek, akik minimum világuralomra törnek, de legalábbis a Gonosz manifesztálásán munkálkodnak feszt.
Ezzel szemben ez a hátsó borítón ránk tekintő úr (a szeméből az olvasható ki: nem én tettem, ártatlan vagyok), aki mellesleg irodalomtörténész, a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója/szerkesztője, egy olyan szociológiai esszékönyvet jelentetett meg, amely az európai (s főként a német) társadalom elöregedéséről, illetve a megnövekedett öregpopulációról szól. Mégpedig azzal a nem titkolt szándékkal ír erről a jelenségről, hogy ezáltal a várható élettartam és az egyre kevesebb bébi miatt megszaporodó idős európaiak öntudatát felébressze, a matuzsálemkorúak önbecsülését visszaszerezze. Mert a csúnya fiatalok folytonosan megalázzák a szegény nyolcvanéveseket, sőt az egész társadalom megalázza szegény nyolcvanéveseket, még a szegény nyolcvanévesek is megalázzák önmagukat (ld. „Az önállóságunk elvesztése a nyelv segítségével” című fejezetet).
Mindezzel nem is lenne gond (már úgy értem, hogy erről írni kell), persze felmerül az emberben egy-két kérdés például arról, hogy a világ 10 legvagyonosabb embere biztos nem tini, meg hogy azért létezik olyan, hogy öregkori depresszió, meg elbutulás, meg hogy például miért retteg a szerző a sok közel-, illetve távol-keleti csecsemőtől. (Mert retteg.)
De a komolyabb gond inkább az, hogy a könyv irtózatosan idegesítő stílusban íródott. Mintha egy német propaganda kiadványt olvasnánk 1938-ból, vagy egy szovjetet ’89 előttről, tökmindegy. Össze kellene számolni, hányszor írja le Schirrmacher például a háború szót. Laponként vagy negyvenszer biztos.
Amiért mégis el lehet olvasni a könyvet, az az, hogy rengeteg valóban meghökkentő adatot tartalmaz. Például olyat, hogy a nők várható élettartama az elmúlt 160 évben évente három hónappal nőtt. 1840-ben a legtovább a svéd nők éltek (átlagban 45 évig), de a könyv megírásának idején (2004) viszont már a japán nők várható élettartama a legmagasabb: 85 év.
Aki szeret hasonló tényeken hüledezni, az öregkori megkülönböztetés különféle rafinált módozatain borzongani, illetve pattogó, rövid mondatokban megírt toborzó szövegeken elmélázva nosztalgiázni a háborúról, annak ez a könyv lesz az új Bibliája. És The Zimmers rajongóknak is kötelező.
Toroczkay András
