Fotó: Gálos Viktor
Szatíra, disztópia, pikareszk – különös műfaji egyveleg Spiró György legújabb regénye, melynek hősét, Kálmánkát ide-oda sodorja az élet meg az idő, útja az indiai társadalom legaljától az ENSZ-en át a háború utáni Lipótmezőig cikkcakkozik.
Tízek. 2018-ban harmadszorra adták át a Libri irodalmi díjat és a Libri irodalmi közönségdíjat. A Könyves Magazin idei első számában mind a tíz jelöltet kifaggattuk, a következő napokban ezeket a mini-interjúkat tesszük közzé. A Libri irodalmi díjat végül Tompa Andrea, a Libri irodalmi közönségdíjat pedig Bödőcs Tibor nyerte - a díjazottakkal készült riportunkat keressétek a Könyves Magazin friss számában!
A Kőbéka műfaji öndefiníciója a mesély, ami már a kezdet kezdetén elbizonytalanítja az olvasót. Mit jelent ez pontosan, és mi köze van a meséhez, ha van egyáltalán?
A mese a gyerekmesét jelenti, ez nem olyan. De nem is normális regény. Azt kellett volna írnom a cím alá, hogy „humorérzékkel megáldott felnőtteknek szóló szatirikus antiutópia, amelyben történelmi betét is van”, de ezt kicsit hosszúnak találtam. Ezért kellett kifundálnom a „mesélyt”.
Spiró György: Kőbéka
Magvető, 2017, 248 oldal, 3499 HUF
„A tudatlanságból következik a kitaláció” – írja a könyvben, melynek fordulatai ugyanakkor a maguk szürrealitásában akár még ismerősnek is tűnhetnek, nem feltétlenül kellett kitalálni őket. Az egyes rétegek felfejtése természetesen mindig az olvasó feladata, rajta áll, hogy olvasás közben nevet, dühöng vagy elkeseredik – önben milyen érzések kavarogtak, amikor belevágott a történetbe?
Semmi sem az én személyes véleményem, amit prózában vagy darabban írok, minden az egész mű része, és a műveim szereplői közül egyetlenegy sem az én nézeteimet mondta fel. Az idézett mondat egy „marhatolvaj képű filozófus, El-Murilmad-Bannagutta-Shelmowitsch-Bzdura” eszmefuttatásából való. A nevének összetevői közül az utolsó lengyelül azt jelenti, hogy hülyeség. Ezt nem kell tudni, mint ahogy az utolsó előttiben sem mindenki ismeri fel, hogy „selyma”, vagyis csaló, de hogy a fejtegetése paródia, azt lehet érzékelni.
Európa lágy altestében az emberek unalmukban gyűlölik egymást
A tudatlanságból következik a kitaláció. A téves eszmék sokasága rendszerré összeállva hozza létre a kollektív tudatot, magát a társadalmiságot. Történelmi tudata csak az embernek van, és a történelemről kialakított képzeteink nemzettől, kultúrától függetlenül a tudatlanság pazar virágai. Mennél kevesebbet tudunk, annál színesebb, bűzösebb a hazugságrendszer, amelyet magunk, eleink és utódaink köré növesztünk.
Főhőse, Kálmánka rengeteget bolyong térben és időben, és gyakran csak sodródik az eseményekkel. A kálmánkáknak mi nyújthat fogódzót abban a sarkaiban kifordult világban, amelyben mozogni kénytelenek?
Kálmánka mesealak, ilyen a valóságban nincs. Szegénynek emiatt fogódzkodója sem lehet – nem úgy, mint az eleven embereknek, akik közül páran az irodalomban keresnek, és olykor találnak is fogódzót.
