A Síp12 Galéria és közösségi tér valamint a Könyvesblog most induló sorozatában továbbra is a „saját szoba” lesz a téma, de pár napon keresztül egy kicsit másképp. Sorozatunkban különleges és fontos munkát végző nőket és alkotói terüket szeretnénk bemutatni. A Síp12 Galéria jelenlegi kiállítását, a Saját szoba, Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tereit Virginia Woolf azonos című esszéje inspirálta. Az angol írónő művében azt a kérdést teszi fel, hogy vajon milyen feltételekre van szükség az alkotáshoz, a kiteljesedéshez, és hogy mennyire adottak ezek a körülmények a nők számára. A következő napokban olvasható szövegek szerzőit azzal a kéréssel kerestük meg, írják le, van-e saját szobájuk, és ha igen, akkor milyen az – milyen benne lenni és alkotni. A szerzők írásain keresztül talán egy kicsit beleláthatunk majd abba is, milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy egy-egy fontos életmű létrejöhessen, vagy éppen milyen nehézségeken kell ennek érdekében felülemelkedni. Most tehát fogadják szeretettel hat különleges nő írását arról, mik azok a számunkra láthatatlan keretek, amelyek közt dolgoznak. Hiszen nincs életmű, amely a semmiből születik.
Kapronczay Stefánia, a TASZ ügyvezető igazgatója és jogvédője
Hét éves korom óta van saját szobám. A szoba falai olyan kékre voltak festve, amilyet én választottam. A tetőtéri ablakon keresztül, az ágyban fekve lehetett nézni a csillagokat, amiket a külvárosban nem homályosítottak el az utcai fények. A szobának volt ajtaja, amit magamra csukhattam. Ezen a helyen biztonságban érezhettem magam a kamaszkori érzelmi hullámok alatt, igazságtalan(nak vélt) szülői esetén és mindentől, ami nyugtalanító. Ebben a szobában volt helye a tanulásnak, az álmodozásnak, a sírásnak és szorongásnak, a nevetésnek és örömnek.
Ebben a szobában volt egy földgömb és egy természeti fotókkal teli album. Ezeket nézegetve sokat tervezgettem, milyen helyekre fogok eljutni és miket fogok ott csinálni. Kalandos utazások, állatmentő-expedíciók és izgalmas munkák. Olyan munkák, amikben nehézségek árán, de valami jót lehet majd létrehozni. A szobám biztos pont volt, ahonnan kilépve a hétévesek merészségével fedeztem fel a világot. Ahonnan kilépve ugyanazt csináltam, mint más hétévesek: iskolapadban ülve leckét írtam, lebetonozott udvaron lambadáztam, háromgombócos fagyiért könyörögtem hazafelé. De a szobámban tervezgettem, olyan országokat jártam be, amiknek csak nehezen olvastam ki a nevét. Ábrándoztam arról, hogy mi mindent fogok megtanulni. Elképzeltem, hogy felnőttként miket fogok csinálni: nekem olyan munkám lesz, aminek pozitív hatása lesz emberek életére.
A gyerekkori biztonság érzésben gyökerező merészség velem maradt azután is, amikor másik szobám lett. Életem során többször ugrottam úgy neki dolgoknak, hogy nem tudtam pontosan mi vár rám. Egy-egy külföldi tartózkodás, komolyabb feladat elvállalása előtt a merészségemből úgy tudtam meríteni, hogy közben a biztonságot is éreztem. Az álmodozás közben persze láttam a fővárosi külvárosban az osztálytársaim szobáját, amin hárman osztoztak, az utcát, ami nem volt leaszfaltozva, azt, hogy míg én a fölgömböt nézve ábrándozom, addig sokan kiabálás közben próbálnak leckét írni. Talán emiatt választottam olyan hivatást, amiben egy olyan világért dolgozom, ahol minden gyereknek van olyan biztonságos helye, ahol erőt meríthet a vágyai eléréséhez.
Fotó: Egyed Péter
Saját szoba. Sajó Edit és Schaár Erzsébet alkotói tere
Megtekinthető: 2018. július 4. – 2018. szeptember 20.
Helyszín: Síp12 Galéria és közösségi tér (1075, Bp. Síp u. 12.)
Nyitvatartás
K - Sze: 14:00 - 17:00
Cs: 14:00 - 18:00
P: 14:00 - 16:00
Hétfőn, szombaton és vasárnap zárva.