Ismét itt a forradalom évfordulója, megint előtérbe kerülnek a mártírok, akik a szent ügy nevében, tűntek el (haltak vértanúhalált) majd kerültek meg egy barguzini női csontváz formájában. Mi viszont már nagyon unjuk, hogy a forradalom egyetlen költője Petőfi Sándor, ezért kutakodni kezdtünk, hogy a világon hány irodalmár halt meg hányféle módon a forradalom nevében vagy következtében. A lista korántsem teljes, annyit azonban elmondhatunk, hogy a forradalom soha sem tesz jót egy irodalmár egészségének, ha leverik azért, ha nem, azért. Következzen tehát a nagy forradalmak néhány áldozata, országonkénti bontásban. Az oroszok itt vannak.
Itt vannak a mindig lelkes franciák!
Sorozatunk második részében a forradalmak "feltalálói", minden forradalmár példaképei, a franciák kerülnek sorra. Pontosabban azok az irodalmárok, akikre közvetve vagy közvetlenül hatással volt a forradalom. Mivel a franciák néplázadásokban sosem szűkölködtek, mi msot csak a nagy francia forradalom korából szemezgettünk, épp ezért várjuk a későbbi példákat is.
A nem éppen feddhetetlen - Fabre d’Églantine (1750 - 1794)
Elismert színész, költő és színpadi szerző volt, amikor kitört a forradalom, és hamarosan csatlakozott Dantonhoz és Marat-hoz, belépett a jakobinus klubba, később Danton személyi titkára lett. Nagyban kivette részét a francia forradalmi naptár szerkesztéséből: ő alkotta meg a hónapok és a napok neveit. Amint a tűz közelébe került, rögtön kétes ügyletekbe keveredett, Robespierre azzal vádolta meg, hogy 40 000 font tiszta haszonnal adott el olyan lábbeliket a hadseregnek, melyek tizenkét óra használat után szétfeslettek. Zavaros ügyletei nyomán Robespierre-nek lehetősége volt vele együtt Dantont is eltakarítani az útból. 1794. április 5-én Dantonnak együtt nyaktilón végezte. A legenda szerint a vérpadra menet elsírta magát a kordén, mert nem tudta befejezni egyik versét. A szarkazmusáról híres Danton állítólag azt mondta neki: „Ne nyugtalankodj már, egy hét múlva férgek ezreit fogod költeni…”
A lelkes újságíró - Lucie Simplice Camille Benoist Desmoulins (1760 - 1794)
Jogi tanulmányainak elvégzése után ügyvéd lett s rajongó lelkesedése a szabadság és egyenlőség iránt korán belesodorta a nagy forradalom árjába, újságíróként kezdett dolgozni. Ő izgatta a népet felkelésre, a Palais Royal kertjében falevelet tüzvén kalapjára, megadta a jelt a kokárdák viselésére. Lapszerkesztőként (Révolutions de France et du Brabant) Rousseau politikai elveit hirdette. Ám a folytonos kivégzések utálattal töltötték el, ezért adta ki 1794 januárában a Vieux cordelier c. lapot, melyben a maró gúny fegyverével támadta a rémuralmat.Ám ez már nem tetszett Robespierre-nek és Dantonnal, valamint Fabre d’Églantine-nal együtt kivégezték. Két héttel később fiatal neje is követte a halálba.
A nagy francia forradalom örök mártír költője - André Chénier
A francia forradalom legnagyobb költője, akinek nagyságát a forradalom lázában égő Franciaország mégsem ismerte fel. „A leggörögebb francia költő”, és ez azért is igaz volt rá, mert anyja révén félig görög származású volt.
„A forradalomnak nincs szüksége költőkre!” – állítólag ez volt az utolsó mondata Fouquier-Tinville közvádlónak, a mikor halálra ítéltette Chénier-t. Valószínűleg sem ez a mondat, sem az a történet sem igaz, hogy költőt az Óda Marie-Anne-Charlotte Corday-hoz című verse miatt tartóztatták volna le. Az igazság annyi, hogy Chénier a király kivégzése után visszavonult a politikától, és kiköltözött Versailles-ba. Letartóztatásában a véletlenek játszottak közre, minden valószínűség szerint nem is őt keresték, hanem a házigazdát, Pastoret márkit, Chénier-t, aki csak vendégségben volt ott, tévedésből tartóztatták le.
A legendárium a halálba induló költő utolsó szavait is feljegyezte, miszerint útban a guillotine felé ezt mondta: „Nem hagyok semmit az utókorra! – aztán a fejére mutatott – Azért itt még volna valami.” 1794. július 25-én végzett vele a guillotine, két nappal Robespierre bukása előtt.
„Alszom, s szívem virraszt, mindig tehozzád vágyom.
S mellémvarázsol egy aranyló szárnyú álom.
A szívem szíveden. Kezemmel reszketeg
érintem bőrödet, feszes lesz és remeg.
S egy indulat riaszt, az álomképi béke
széthull, és zaklatott, rossz ébredés a vége;
magamban fekszem itt, felgyúlva azt hívém,
szép szádat csókolom, s párnát csókoltam én;
és álomban karom ölelni vágyva tested
a párna pelyheit ölelte csak helyetted.”
(fordította: Radnóti Miklós)
Akinek a szex miatt kellett bűnhődnie - Donatien Alphonse François de Sade márki (1740 - 1814)
Sade márki nem volt forradalmár, már ami a politikát illeti, nem is halt bele a francia forradalomba, az ok amiért felkerült a listára az, hogy élete alatt egymást követő öt rezsim zárta börtönbe. XV. Lajos, XVI. Lajos, a jakobinus diktatúra, Napóleon, majd végül XVIII. Lajosnak is szúrta a szemét a márki szabados életmódja.
Sade márki a szexuális szabadság és szabadosság úttörője volt, nevéből ered a szadizmus szavunk, de arról kevesen tudnak, hogy korának kiemelkedő filozófusa volt. Ellenzett minden olyan társadalmi rendszert, emely korlátozza az egyént.
Kétszer ítélték halálra, életének nagy részét börtönben vagy elmegyógyintézetbe zárva élte le. Első kivégzése elől elmenekült, de az ítéletet távollétében jelképesen bábukkal végrehajtották. A francia forradalom során 1794 júliusában másodszorra ítélték halálra, szintén szodómia vádjával, a lefejezés azonban Robespierre kivégzése miatt elmaradt, végül október 15-én elengedték.
1801-ben Napóleon rendőrminisztere letartóztatta, éppen amikor a Nouvelle Justine (Justine regénye) kefelevonatait ellenőrizte kiadójánál. Fouché bíró elmegyógyintézetbe záratta, ahol 1814-ben bekövetkezett haláláig élt.
Hopp egy magyar - Fazekas Mihály (1765 - 1828)
Ki gondolta volna, hogy a magyarok sem csak itthonról figyelték és üdvözölték a franciaországi eseményeket és változásokat, hanem tevékenyen részt is vettek bennük. Főleg nem gondolnánk ezt Fazekas Mihályról, akire csak és kizárólag a Lúdas Matyi szerzőjeként szokás gondolni. Pedig Fazekas 1793-1796 között részt vett a francia forradalmi háborúkban Franciaországban, Németalföldön és Németországban. Majd egyre jobban kiábrándulva a katonai hivatásból, meggyűlölte a háborúkat, háborúellenes verseket kezdett el írni. A forradalom még szerelmet is hozott neki, ekkor ismerkedett meg a francia vagy németalföldi Ámelivel. A hagyomány szerint mivel a háború véget vetett a románcnak, Fazekas Mihály e szerelem fájó emléke miatt nem szánta rá magát soha a házasságra. 1796-ban nem sokkal azután, hogy megérkezett főhadnagyi előléptetése, lemondott tiszti rangjáról, s hazatért Debrecenbe.
Aki itthonról figyelt - Batsányi János (1763 - 1845)
A francia forradalom legnagyobb hazai követője nagy irodalomszervezőnk is megszenvendte a francia forradalmat. Batsányi volt 1887-ben az első irodalmi társaság, a Kassai MAgyar Társaság megalapítója Kazinczyval és Baróti Szabó Dáviddal, és persze ő volt az első irodalmi folyóirat, a Magyar Museum (1788–1792) elindítója is. 1792-ben jelent meg a lapban a forradalmat üdvözlő ismert verse A franciaországi változásokra, amelyért fel is jelentették. Nem ítélték el, de ettől kezdve szemmel tartották, és nézetei miatt 1793-ban elbocsátották az állásából. Ekkor Forgách Miklós gróf nyitrai főispán magántitkára lett. A Martinovics-mozgalomban való részvétellel is megvádolták, majd 1794 novemberében le is tartóztatták. A perben tisztázódott ugyan, hogy a szervezkedésben nem vett részt, mégis egy évi börtönre ítélték a törvényellenes mozgalom feljelentésének elmulasztása és a védbeszédében is hangoztatott „veszedelmes elvek” miatt. Előbb a budai, majd a kufsteini börtönbe került.
Nemzetek, országok! kik rút kelepcépen
Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,
S gyászos koporsóba döntõ vas-igátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;
Ti is, kiknek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok elõre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
(Wendy)
