M. Nagy Miklós: A Vak Zongorista - Foci vb a Literán

Nem elég, hogy elveszi a bíró és a partjelző szeme világát az angolok góljánál, de aztán tíz másodpercre az angol jobb-bekket Vanczák Vilivé változtatja, csak hogy „kiegyenesítse a vonalat” Hurst negyvennégy évvel ezelőtti kapufás nem-gólja után: tiszta Szentivánéji álom! - M. Nagy Miklós a foci VB-ről.

I.

Most akkor az lesz, hogy Lionel Messi fülében egyszer csak elhallgat a vuvuzelazsongás, és mennyei zongoraszót hall: az „I Just Called to Say I Love You” dallama az, s valami földöntúli gyönyörűséggel szól – vagy csak minden gyönyörűnek tűnik a vuvuzelák után?
Álombarna bőr, sötét szemüveg, magas homlok, az arcon a zene extatikus öröme, és a zongorista megszólal:
– Tudod, ki vagyok, ugye?
– Csoda! – szól Lionel.
– Hát, igen – feleli a Vak Zongorista –, ez csak az egyik hiposztázisom: most épp Wonder vagyok. Szólíthatsz Stevie-nek. Beszélgessünk egy kicsit! Mi a helyzet?
– Hát jó… Stevie. Mondd, mit kell tennem, hogy végre gólt tudjak rúgni a VB-n?
– Lássuk csak. Mondd, eddig ki rúgta a góljaidat? Te… egyedül?
S amikor ezt mondja, Stevie hirtelen átváltozik: szakáll, bajusz, komoran felszegett fej, mérgesen felvont szemöldök – s most tépi, cibálja a fekete zongorát. Fusson, akinek nincs gólja!
De Lionel csak riadtan nézi:
– Hát, nem is tudom… A bal lábam… Azt mondják, „isteni”… De tudod, nélküled semmiképp…
– Na azér’!...

II.

– Hát jó, ezzel megvolnánk – szól imigyen a szerző –: a Vak Zaratusztra kicsinykét megharagudott Lionelre, aztán megbocsátott neki, magához hívta, hogy megmondja neki: szereti – és jön majd a gól a németek ellen, és az az Assisi–Messisi-mosoly: az angyali „összemosolygás” Stevie-vel – ezt megcsináltuk. Egy fénylő bokamozdulat: és galambok ülnek vérebekhez.

A szerző mégis még mindig nyugtalan: talán igaz, hogy a Vak Zongorista görbe vonalakkal ír egyenesen – de mostanában mintha még a szokásosnál is szokatlanabbul lenne kifürkészhetetlen. Sőt: pajkos! Nem elég, hogy elveszi a bíró és a partjelző szeme világát az angolok góljánál, de aztán tíz másodpercre az angol jobb-bekket Vanczák Vilivé változtatja, csak hogy „kiegyenesítse a vonalat” Hurst negyvennégy évvel ezelőtti kapufás nem-gólja után: tiszta Szentivánéji álom! Ó, Vili, Vili, miattad lógott a bilibe Fucking Fabio keze.

– Hé, Gott mit uns… vagyis… mit ihnen? – kérdezi a szerző rémülten.
S a Vak Zongorista, villanó topázzal rizsporos parókáján, így válaszol:
– Bocs, a vuvuzela miatt nem jól hallok…. Hogy mit unok? A Lady Karnevált meg a németeket.

Hála Istennek!

III.

– Stevie, Bandi, Karel, Zaratusztra, vagy hívjanak bárhogyan is… ez megint durva volt. De hát miért?
– Mit miért?
– Minden rendben ment, angyali volt a gól, és angyali volt a mosoly Kaká arcán, amikor majdnem bepödörte a jobb fölsőbe... Csak húsz centivel kellett volna arrább mennie, és vége, győz a szamba, a Copacabana, Lady Karnevál… Lehet, hogy nem is vagy mindenható, csak a történelemnek vagy ura, nem a futballnak, és azt más forrásokból kell megértenünk... Evolúció, pszichoanalízis, stilizált vadászat, a háború szimulakruma, szublimált kufirc és a többi…
– Nono! Vigyázz, hogy mit beszélsz!
– Hát jó, akkor áruld el, miért kellett elmezavart bocsátanod Julio Cesarra és szegény Felipe Melóra, aki már azt hitte, hogy most az egyszer ő lesz a sztár?
– De jó meccs volt, nem?
– Hát… jónak jó volt.
– És Dunga megérdemelte?
– Meg. De… ööö… Diegóra ugye nem haragszol. Tudod, Isten keze… meg az istentelen Fidel…
– Diego jó srác.
– Na azér’.
– Csak… tudod, vak vagyok.