Négy éve, a Budapest novemberben megjelenésekor Kondor Vilmos eléggé világossá tette, hogy 1956 után nem fogja folytatni Gordon Zsigmond kalandjait. Még ugyanabban az évben megjelent a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes című novelláskötet, amit, ha akarunk, tekinthetünk már egyfajta előzménykönyvnek, még ha az abban megjelent történetek eléggé ugrálnak is az időben. Az azóta eltelt években két második világháborús kalandregénnyel és egy kortárs krimivel jelentkezett Kondor (illetve egy e-könyvvel, melyet a migránsválság ihletett), ezeknek a hősei mégsem hagytak olyan mély nyomot, mint Az Est újságírójaként nyomozó Gordon. Utóbbi a kortárs magyar krimiirodalom ikonikus alakjává nőtte ki magát, aki személyében megtestesíti a noir-hősök minden kliséjét, Kondor mégis egy olyan alakká tudta gyúrni, aki minden porcikájában hihető és jellegzetesen magyar.
Kondor Vilmos: Szélhámos Budapest
Libri Könyvkiadó, 2016, 3999 HUF
A most megjelent Szélhámos Budapest a Budapest noir előzményregényeként hirdeti magát, és időben jóval az Ifjú Mariska hétköznapi halála (in: Magda, a Népszínház utcai mindenes) után veszi kezdetét. Abban a novellában Gordon még a Philadelphia Inquirer munkatársa, ám az új kötetben már hazatért Pestre, és éppen egy új élet kereteit próbálja megteremteni. Még nem az a Gordon, aki mindenkit, de tényleg mindenkit ismer a városban, nem az a dörzsölt alak, aki bármikor felhívhatja a titokzatos forrásait (egyelőre nincsenek is neki), hiszen még csak egy kezdő riporter Az Estnél, aki épp a nagy sztorira vár. Tíz év Amerika nemcsak őt változtatta meg, hanem a közeget is, amelyben most mozog. A város díszletei nem változtak, és igazán az emberek sem, a baj csak az, hogy a fiatal férfi alig ismer valakit közülük. A történet kezdetén is egy érdektelennek tűnő gyilkosság miatt kell ellátogatnia a Tabánba, ahol egy Szatmári nevű tőzsdealkuszt találnak holtan. Hamar kiderül azonban, hogy a férfi neve nem is Szatmári, és igazából nem is tőzsdeügynök; a gyilkosság révén Gordon egy sokkal összetettebb bűnügy nyomaira bukkan. Egy amerikai szélhámos és magyar cinkosai csalássorozatra készülnek, Gordonnak pedig nem marad más választása: be kell épülnie közéjük.
Kondor ezzel megint egy alternatív Budapestet tár olvasói elé, melynek változatos topográfiáját a sebtében felállított fogadóirodák, a lóversenypályák, a mulatók, kávéházak, titkos lebujok határozzák meg. Gordon a még lebontás előtt álló, a maga koszlottságában is megkapó Tabánba zavarja el hősét, de felbukkan a Tarján Vilmos vezette New York Kávéházban, valamint a Gellért-szállóban is. A férfi és a város kettőse megint nagyon jól működik, és a történet során Gordon többször is bevallja, hogy amerikai évei alatt mennyire hiányzott neki Budapest.
„… de állhatott akárhányszor a múzeum lépcsőjén, sétálhatott akárhányszor a Broad Streeten, sőt elvonatozhatott akárhányszor Mannhattanbe, bolyonghatott a Central Parkban, a Columbus Circle-ön, a Times Square-en, felmehetett a Chrysler Building tetejére, hogy onnan szemlélje a várost és a fél államot, akkor sem töltötte el az az érzés, amely ott, akkor, abban az ablakban, miközben a fejében egy rag dallamai kísérték a hőségben tikkadó Pest örökmozgó képeit.”
A Szélhámos Budapest Gordon személyiségrajzának és múltjának több olyan elemét is feltárja, melyek jelentőségét igazán csak a későbbi könyvek ismeretében lehet értékelni. Egyrészt olyan emberek bukkannak fel mellette, akik életének utóbb fontos szereplői lesznek (hogy csak egyetlen példát említsünk: Gellért Vladimir), másrészt amerikai és így családi életének is fontos mozzanatai villannak fel. Bár már érződik rajta az a sötét melankólia, amely a Budapest noirban szinte védjegyévé válik, Gordon itt még sok tekintetben naivabb (de nem naiv, ez fontos különbség) és könnyedebb is, nem tépázta meg az az élet, amelyet Kondor később neki szán. A lehetőségeihez képest élvezi az életet, legyen szó kávéról vagy nőkről (a komoly, megfontolt Krisztina helyett itt állandó partnere egy ledér, életvidám színésznő, Piri). Kondornak sok mondanivalója van a korról és a benne élőkről, emiatt pedig a nyomozás szálainak továbbszövését időről időre fel is áldozza a sztorizás oltárán. A leírások, a hangulatteremtés néha elviszi a hangsúlyt, de közben Kondor annyira plasztikusan mesél, hogy egy idő után már nem is maga a cselekmény lesz az érdekes, hanem az a háttér, és azok az alakok, akik a cselekmény kibontakozásához asszisztálnak.
Az igazán jó történelmi krimi mindig a jelenről állít valamit. Mert az lehet, hogy Budapesten ma már nem konflisok járnak meg, és senki sem botránkozik meg azon, ha egy nőnek kivillan a bokája, de vannak bizonyos dolgok, melyek az elmúlt száz évben sem változtak. A Szélhámos Budapestben a címével ellentétben nem azok a legnagyobb gazemberek, akik a legrázósabb svindliket csinálják, hiszen a főszereplő erkölcsi mércéje szerint náluk sokkal, de sokkal lejjebb helyezkednek el azok, akik rangjukkal, hatalmukkal visszaélve károsítanak meg másokat. A korrupt rendőr vagy a közpénzen meggazdagodott képviselő felbukkanásakor már szemünk se rebben, a közelmúlt politikai botrányai fényében ugyanakkor különösen aktuálisnak tűnik az alábbi részlet, holott megírásakor a helikopter-ügy még nem volt sehol:
„Megmutathatom a bizonyítékokat, ilyen papírt, olyan dokumentumot, ilyen interjút, olyan cikket, arra lehet legyinteni, hogy kitaláció. De ha eléje rakom a fényképet, amin éppen az ellenzéki párt egyik képviselőjétől vesz át pénzt, azzal nehéz vitatkozni. Azt nehéz a szőnyeg alá söpörni. Nehéz letagadni.”
Gordon Zsigmond és a Budapest noir visszatér – írtuk pár hete, amikor közzétettük a kötet előnovelláját. Az az igazság, hogy Kondornak nagyon jól áll ez a kor, és nem kellene ezt most így abbahagynia. Lehet, hogy nem folytatást fog írni, hanem spin-off-ot, novellát, bármit, de ha már egyszer van egy igazán szerethető, jól kidolgozott és szimpatikus noir-karakterünk, aki, még ha történelmi díszletek között is, de rólunk és nekünk mesél, akkor nem biztos, hogy véglegesen el kellene engedni a kezét.
