A-
Krúdy Gyula: Publicisztikai írások 2., Összegyűjtött művei 11., Kalligram, 2008. 280 oldal 2600 Ft.
Krúdy nem ismert mértéket, úgy általában is hadilábon állt vele, például, ha az alkoholról volt szó, de az írással kapcsolatban egyáltalán nem ismerte. Belegondolni is nehéz, de új életműsorozatának szerkesztői 3500 eddig kötetben nem közölt szövegének megjelenését ígérik, pedig az eddig ismert korpusz sem volt éppen vékonyka. Krúdy publicisztikai munkáiból válogató sorkötetek második része is ilyen, könyv alakban először itt hozzáférhető írásokat tartalmaz. Ez a majdnem 300 oldal mindössze 4 év termését mutatja be, a szerző 18 és 21 éves kora (!) között írott publicisztikai zsengéit. Krúdy ekkor költözött Budapestre, és szinte mindent elvállalt, hogy megkapaszkodhasson, így fordulhatott elő, hogy több, nemcsak fővárosi lapnál is próbálkozott (sikerrel) cikkek értékesítésével, néha az a bravúr is sikerült neki, hogy ugyanazt az írását egyszerre két helyre is el tudta passzolni. Munka terén nem lehetett válogatós ekkoriban (sem), ami abból sejthető, hogy jónéhány publicisztikai remeket szállított a Magyar Csendőr című újságnak is.
Ebből a kötetből jól látszik, hogy Krúdy számára nem létezett megoldhatatlan írói feladat, temetés, bál, évszakváltás, magyar címer, csendőr, könyv, neki bármi jöhetett, néhány flekket bármiről tudott írni. Ami pedig egészen meglepő, az, az, hogy a felháborítóan fiatal író munkáin érződik, hogy nem kellett keresnie a hangját, nem volt rá szüksége, ő készen érkezett, minden mondata krúdyul van, és ezer közül is fel lehet ismerni. A későbbi jelentős novelláiban, regényeiben használt nyelv talán annyival kiérleltebb, hogy a szecessziósan buja, kissé mélabús hanggal szétszálazhatatlanul keveredik az irónia, az ebben a kötetben szereplő írások e tekintetben még egyneműbbek, hol az ironikus hangvétel erőteljesebb, hol pedig, a szakirodalomban meggyökeresedett terminus technicus-szal élve, a gordonkahang.
A kötetet olvasva nehezen állíthatnánk, hogy a fiatal Krúdynak túlságosan kiérlelt világnézete lett volna, hol társadalomkritikus, és szociálisan érzékeny oldala villan fel (pl. A morfium és a tankötelesek; Itthon), hol pedig a millenniumi lázban égő ország emelkedett hangulatát visszhangozza (Korona az oltáron). Nem annyira elvei, mint inkább az írói feladat vezette ekkoriban a tollát, ami azért annyira talán nem meglepő egy épphogy felnőtt fiatal írónál. Az viszont biztos, hogy ekkoriban irodalmi értékítéletei mai szemmel nézve vetekszenek az általa epésen emlegetett Rákosi Jenőével, aki rendre olyan új, meg új kirobbanó tehetségeket fedezett fel, akik aztán szinte észrevétlenül azon nyomban el is tűntek. Krúdy ekkori felfedezettjeit is hiába keresnénk; nemhogy a tankönyvekben, de még a nagyobb szabású irodalomtörténeti munkákban sem találkozhatunk velük.
Ez a kötet hiánypótló, nemcsak Krúdy életművének szempontjából, hanem a századforduló jobbára jóval a mai színvonal felett teljesítő újságírásának története felől szemlélve is, hány meg hány író publicisztikai életműve merült feledésbe érdemtelenül, hogy csak a sportügyekben mindig naprakész, és szellemes Lovik Károlyt említsem. Pedig Krúdy példája is bizonyítja, hogy ezek a szövegek sem évülnek el, a jó írás bő száz év múlva is jó írás marad.
A Kalligram nagyszabású vállalkozása valószínűleg tartogat még meglepetéseket, érdemes figyelni rá, mert ha van fontos ügy a mai magyar könyvkiadásban, akkor az 50 kötetesre tervezett Krúdy életműsorozat biztosan a legfontosabbak közül való.
