1991-ben megjelent Miért olvassunk klasszikusokat? (Why Read The Classics?) című tanulmánykötetében Italo Calvino 14 módon definiálja a klasszikus mű fogalmát.
1. A klasszikusok azok a könyvek, amelyekre az ember azt mondja ’Újraolvasom…’, és soha nem azt, ’Olvasom...’
2. A klasszikusok azok a könyvek, amelyek féltve őrzött élményt jelentenek azoknak, akik olvasták és szerették őket, de pont ugyanolyan élményt tartogatnak azoknak is, akik fenntartják a lehetőséget, hogy akkor olvassák el, amikor legjobb állapotban vannak, hogy élvezzék őket
3. A klasszikusok olyan könyvek, amelyek különleges hatást váltanak ki, akkor is, amikor felejthetetlen művekként vésik bele magukat a képzeletünkbe, és akkor is, amikor az emlékezetünk rétegeiben személyes, vagy a kollektív tudatalatti részeként bújnak meg.
4. Klasszikus az a könyv, amelyik minden újraolvasáskor legalább annyi új felfedezést kínál, mint első olvasásra.
5. Klasszikus az a könyv, amelynek olvasása közben olyan érzésünk van, mintha újraolvasnánk, még akkor is, ha sosem olvastuk előtte.
6. A klasszikus az a könyv, amely sosem merül ki abban, amit mondani tud olvasójának.
7. Klasszikusok azok a könyvek, amelyeket körülleng a korábbi értelmezések aurája, mögöttük pedig a nyomok, amiket azokban a kultúrákban (vagy kultúrákban, vagy nyelvekben és szokásokban) hagytak maguk után, amelyeken áthaladtak.
8. A klasszikus olyan művek, amelyek porfelhőszerű kritikai vitákat kavarnak, de mégis mindig lerázzák magukról a szemcséket.
9. A klasszikusok olyan könyvek, amelyeket minél jobban ismerünk hallomásból annál eredetibbnek váratlanabbnak és ötletesnek találjuk, amikor végre el is olvassuk őket
10. Klasszikusnak nevezhetünk bármely könyvet, amely az egész univerzumot magában hordozza, épp úgy mint az ősi talizmánok.
11. A ’saját’ klasszikusod az a könyv, amelynek hatásától nem tudsz szabadulni, és amelyhez mérve, vagy amivel szemben meghatározhatod önmagad.
12. A klasszikus egy olyan munka, amely a többi klasszikus előtt létezett, de azok, akik a többi klasszikust olvasták előbb, azonnal felismerik ennek is az igazi helyét a klasszikusok valódi sorában.
13. A klasszikustól a jelen zaja halk háttérzúgássá enyhül, bár a klasszikus maga sem létezhet a jelen nélkül.
14. A klasszikus mű maga is megmarad a háttérben háttérzajként, akkor is, ha a jelen épp tökéletesen összeegyeztethetetlen vele.
