Az egész város róla beszél: van az egyik budai szórakozóhelyen egy WC-s néni, aki könyvet írt az életéről, a WC-jében mindent lehet kapni a hajzselétől a tiszta ruháig, mindenkihez van egy mosolya, egy kedves szava. Találkoznunk kellett Pivó Ágnessel, vagyis Ági Mamával, a könyvet író WC-s nénivel.
Miért döntött úgy, hogy könyvet ír WC-s néni pályafutásáról?
Rengeteg dolgot csináltam én már az életben, annyi szakmám van, hogy fel sem tudnám sorolni, de csak WC-s néniként döbbentem rá, hogy mennyi gond van a fiatalok és a szüleik közötti kapcsolattal, hogy mennyire nincsenek meg az alapvető illemtani és viselkedési ismereteik a fiataloknak, és ez jórészt a szüleik hibája. Úgy döntöttem, majd én megtanítom őket viselkedni, tőlem megkapják azt a szeretetet és figyelmet, amit otthon az állandóan rohanó szüleiktől nem kapnak meg. Én szeretettel, megértéssel közelítek hozzájuk, segíteni szeretnék és nem kioktatni, és láss csodát hallgatnak rám a gyerekek. Mindig is szerettem írni, úgy döntöttem, papírra vetem a tapasztalataimat, hátha ezzel segíteni tudok a szülőknek, hogy jobban megértsék a gyerekeiket, és a gyerekeknek, hogy tanuljanak a történeteimből.
Hogy fogadták a könyvét?
Két kritikus azt mondta, hogy „nincs írói vénám, de tudok fogalmazni”, és dicsérték a könyv nyelvezetét, mert nagyon jól átadja a mai fiatalok szóhasználatát. Ami igaz, az igaz, én mindig megtalálom mindenkivel a hangot, mindenkihez tisztelettel közelítek, cserébe én is csak egy kis tiszteletet várok. Ezért is írtam ki a WC ajtajára, hogy „Elnézést, de nem halottam, köszöntél?” A köszönés a legfontosabb, ha már azt el tudom érni, hogy a legneveletlenebb kamasz is köszönjön, akkor szép lassan nyert ügyem van minden téren.
Rengeteg dolgot csináltam én már az életben, annyi szakmám van, hogy fel sem tudnám sorolni, de csak WC-s néniként döbbentem rá, hogy mennyi gond van a fiatalok és a szüleik közötti kapcsolattal, hogy mennyire nincsenek meg az alapvető illemtani és viselkedési ismereteik a fiataloknak, és ez jórészt a szüleik hibája. Úgy döntöttem, majd én megtanítom őket viselkedni, tőlem megkapják azt a szeretetet és figyelmet, amit otthon az állandóan rohanó szüleiktől nem kapnak meg. Én szeretettel, megértéssel közelítek hozzájuk, segíteni szeretnék és nem kioktatni, és láss csodát hallgatnak rám a gyerekek. Mindig is szerettem írni, úgy döntöttem, papírra vetem a tapasztalataimat, hátha ezzel segíteni tudok a szülőknek, hogy jobban megértsék a gyerekeiket, és a gyerekeknek, hogy tanuljanak a történeteimből.
Kritikánkat olvassa el itt>> Mutatós, lefosott világ
Hogy fogadták a könyvét?
Két kritikus azt mondta, hogy „nincs írói vénám, de tudok fogalmazni”, és dicsérték a könyv nyelvezetét, mert nagyon jól átadja a mai fiatalok szóhasználatát. Ami igaz, az igaz, én mindig megtalálom mindenkivel a hangot, mindenkihez tisztelettel közelítek, cserébe én is csak egy kis tiszteletet várok. Ezért is írtam ki a WC ajtajára, hogy „Elnézést, de nem halottam, köszöntél?” A köszönés a legfontosabb, ha már azt el tudom érni, hogy a legneveletlenebb kamasz is köszönjön, akkor szép lassan nyert ügyem van minden téren.
És mi a titka, hogy az Ön WC-jében mindig rend és tisztaság van, hogy sosincs rendbontás még a legdurvább diszkóban sem?
Nem akartam hinni a szememnek, hogy milyen pusztítást visznek végbe egy este alatt ezek a gyerekek a WC-ben, hogy mennyire neveletlenek. Rájöttem csak szép szóval, de határozott fellépéssel lehet rájuk hatni. Így készültek el a kis feliratok a WC-k ajtajára, vicces üzenetek, kérések, mint az, hogy:
„Kérlek szépen! Ne dobd bele a csikket és a rágógumit. (Nagyon nehéz újra gyújtani, ha vizes, a rágó is rossz ízű lesz tőle, én meg kínlódhatok, ha eldugul. Ugye tisztelsz és szeretsz engem? Köszönöm, Ági mama”
Azt tapasztaltam, hogy elolvassák, nevetnek egy jót, és nem szemetelnek, nem vandálkodnak. Mikor láttam, hogy mennyi mindenre szüksége lehet egy este alatt a szórakozóknak, mert teszem azt leisszák, lehányják a ruhájukat, rosszul lesznek, úgy döntöttem beszerzek mindent, hogy teljes komfortjuk legyen. Ezért vannak szépen elrendezve a nőknél a sminklemosó szerek, a csattok, a mentolos cukorkák, a hajgumik, a hajlakk, a sminkszerek, a férfiaknál a hajzselé, az óvszer a dezodorok. Lehet tőlem kérni fogkefét, fogkrémet, a gyógyszerektől és kötszerektől kezdve tamponon át a pólóig bármit. (Ennek mi is tanúja voltunk, mikor egy kétségbeesett hölgy látva, hogy mennyi minden van a mosdóban, rákérdezett, hogy nincs-e esetleg tampon. Ági mama azonnal ugrott, és kedvesen átnyújtotta a hölgynek, aki nem akart hinni a fülének, hogy mindez ingyen van.)
Hogyan lett WC-s néni?
Hozzászoktam, hogy többféle dolgot csinálok, így örültem a lehetőségnek, amikor felajánlották, hogy legyek WC-s néni egy pesti diszkóban. Nem gondoltam arra, hogy megalázó lenne, a munka nem megalázó. Most úgy telnek a napjaim, hogy intézem az alapítvány ügyeit, ahol már több éve dolgozom marketing előadóként, ez egy rossz körülmények között élő fiatalokat, hajléktalanok gyerekeit, árvákat segítő alapítvány. Adományokat gyűjtünk és osztunk szét a rászorulók között, tanfolyamokat, kézműves foglalkozásokat szervezünk, táboroztatni visszük a gyerekeket. Ha kell pénzt, ha kell ennivalót adok annak az anyának, akinek nincs miből ellátni a hat gyerekét, segítünk neki megírni a különböző kérvényeket, amikkel segélyért folyamodhat.
Aztán délutánonként most egy kereskedelmi rádióban is dolgozom, napi fél órában életvezetési tanácsokat adok a betelefonálóknak, vannak köztük kétségbeesett szülők, figyelemre vágyó kamaszok, bajba jutott fiatalok. Rengetegen telefonálnak, sajnos sokszor idő hiányában nem is tudok teljes választ adni, ilyenkor azt szoktam mondani, hogy jöjjön el az illető hozzám ide a WC-be, majd kitalálunk valamit, meghallgatom, és tanácsokat adok, ha tudok. Most tervezem, hogy indítok egy blogot, ahol több problémával és mélyebben tudnék foglalkozni. Rengetegen vágynak ám a megértésre, és hogy meghallgassák őket.
Majd este jövök ide a diszkóba, hattól hajnali négyig tart a műszak. Utána megyek haza, alszom egy kicsit, aztán indul egy újabb nap. Persze közben ott vannak a gyerekeim és az unokáim is.
Nem akartam hinni a szememnek, hogy milyen pusztítást visznek végbe egy este alatt ezek a gyerekek a WC-ben, hogy mennyire neveletlenek. Rájöttem csak szép szóval, de határozott fellépéssel lehet rájuk hatni. Így készültek el a kis feliratok a WC-k ajtajára, vicces üzenetek, kérések, mint az, hogy:
„Kérlek szépen! Ne dobd bele a csikket és a rágógumit. (Nagyon nehéz újra gyújtani, ha vizes, a rágó is rossz ízű lesz tőle, én meg kínlódhatok, ha eldugul. Ugye tisztelsz és szeretsz engem? Köszönöm, Ági mama”
Azt tapasztaltam, hogy elolvassák, nevetnek egy jót, és nem szemetelnek, nem vandálkodnak. Mikor láttam, hogy mennyi mindenre szüksége lehet egy este alatt a szórakozóknak, mert teszem azt leisszák, lehányják a ruhájukat, rosszul lesznek, úgy döntöttem beszerzek mindent, hogy teljes komfortjuk legyen. Ezért vannak szépen elrendezve a nőknél a sminklemosó szerek, a csattok, a mentolos cukorkák, a hajgumik, a hajlakk, a sminkszerek, a férfiaknál a hajzselé, az óvszer a dezodorok. Lehet tőlem kérni fogkefét, fogkrémet, a gyógyszerektől és kötszerektől kezdve tamponon át a pólóig bármit. (Ennek mi is tanúja voltunk, mikor egy kétségbeesett hölgy látva, hogy mennyi minden van a mosdóban, rákérdezett, hogy nincs-e esetleg tampon. Ági mama azonnal ugrott, és kedvesen átnyújtotta a hölgynek, aki nem akart hinni a fülének, hogy mindez ingyen van.)
Hogyan lett WC-s néni?
Hozzászoktam, hogy többféle dolgot csinálok, így örültem a lehetőségnek, amikor felajánlották, hogy legyek WC-s néni egy pesti diszkóban. Nem gondoltam arra, hogy megalázó lenne, a munka nem megalázó. Most úgy telnek a napjaim, hogy intézem az alapítvány ügyeit, ahol már több éve dolgozom marketing előadóként, ez egy rossz körülmények között élő fiatalokat, hajléktalanok gyerekeit, árvákat segítő alapítvány. Adományokat gyűjtünk és osztunk szét a rászorulók között, tanfolyamokat, kézműves foglalkozásokat szervezünk, táboroztatni visszük a gyerekeket. Ha kell pénzt, ha kell ennivalót adok annak az anyának, akinek nincs miből ellátni a hat gyerekét, segítünk neki megírni a különböző kérvényeket, amikkel segélyért folyamodhat.
Aztán délutánonként most egy kereskedelmi rádióban is dolgozom, napi fél órában életvezetési tanácsokat adok a betelefonálóknak, vannak köztük kétségbeesett szülők, figyelemre vágyó kamaszok, bajba jutott fiatalok. Rengetegen telefonálnak, sajnos sokszor idő hiányában nem is tudok teljes választ adni, ilyenkor azt szoktam mondani, hogy jöjjön el az illető hozzám ide a WC-be, majd kitalálunk valamit, meghallgatom, és tanácsokat adok, ha tudok. Most tervezem, hogy indítok egy blogot, ahol több problémával és mélyebben tudnék foglalkozni. Rengetegen vágynak ám a megértésre, és hogy meghallgassák őket.
Majd este jövök ide a diszkóba, hattól hajnali négyig tart a műszak. Utána megyek haza, alszom egy kicsit, aztán indul egy újabb nap. Persze közben ott vannak a gyerekeim és az unokáim is.
Hány gyereke van?
Három saját gyerekem van, három kislányt pedig örökbe fogadtam. Mindegyik gyerekem mellé örökbe fogadtam egy másikat is, mikor megszülettek, így volt segítségem is, mert a lányok már nagyobbak voltak.
A gyerekei mit szóltak, hogy az édesanyjuk ennyit dolgozik?
Mindig is ezt a példát látták, nekik ez a természetes, Ó, rengeteg munkahelyen dolgoztam én már! Állami gondozott voltam, 18 évesen kétezer forinttal raktak ki az utcára, hogy éljek, boldoguljak, az állam megtette kötelességét. Éheztem, az utcán laktam, tetves voltam. Öngyilkos akartam lenni, de Isten segített, összeszedtem magam, munkához jutottam: minden hajnalban mentem szenet lapátolni a Nyugatihoz, aztán a gyárba, és este is dolgoztam. A három műszakkal ki tudtam fizetni a kis albérleti szobámat, és egy év múlva volt annyi pénzem, hogy vettem magamnak egy kis garzont. Ekkor tudtam, hogy engem már baj nem érhet, megvolt a saját váram, a magam erejéből. Megtanultam törökül, török tolmácsként dolgozom több évtizede, engem hívnak még most is, ha gond van egy elvámolni való kamionnal a határnál, vagy a rendőrségre tolmácsolni. Aztán dolgoztam húsgyárban, cukrászatban, konzervgyárban, voltam pincérnő, boltvezető, étteremvezető, mixer… Én minden lánynak, fiúnak azt tanítom, álljon a saját lábára, ne függjön huszonévesen a szüleitől, ne az ő pénzükön élősködjön. A lányoknak mindig azt mondom, tanuljanak, szerezzenek szakmát, aztán dolgozzanak, öt évig nincs bulizás, pasizás, csak a munka. Utána össze tudnak szedni annyi pénzt, hogy vegyenek egy kis lakást, amit már senki nem vehet el tőlük. Szuverén nők lesznek, nem függnek majd a férfiaktól, nem lesznek senkinek kiszolgáltatva, ők válogathatnak a jelentkezők közül. A gyerekeimnek is mindig azt mondom, nem az a lényeg, hogy hogyan és mennyit tanulsz, hanem, hogy a célodat elérd, amit kitűztél: ha tanulni akarsz, akkor tégy úgy, ha nem, szerezz jó szakmát, hogy aztán megélj belőle. Én egyik gyerekemtől se vártam el soha, hogy kitűnő tanuló legyen, sosem csináltam ebből nagy kérdést, pontosan látták ők is, mit kell elérniük a céljaikért, a lehetőséget megkapták, nekik kell élni vele.
És a férjének mi a munkája?
Nem voltam én sosem férjnél, aranyom! Még férfival sem éltem együtt soha, ugyanis nem tudom feladni a szabadságomat. Tudom, hogy minden férfi megcsalja egyszer a feleségét, olyan férfi nincs, aki nem teszi meg legalább egyszer. Én inkább nem mentem férjhez. A gyerekeim így nőttek fel, sosem hiányolták az apjukat, teljes gyerekkoruk volt így is. A férfiakra sosem tudtam számítani, ha együttélésről volt szó.
Tervezi, hogy ír még a jövőben?
Igen, most is készül két könyvem, az egyik a rengeteg munkahelyi tapasztalatomról szól majd, a jóról és a rosszról. Annyi helyen dolgoztam már, és annyi mindent láttam, hogy muszáj megírnom elsősorban a munkaadók okulására, hogy végre megtudja a világ, mi folyik egy üzemben, hogyan zsákmányolják ki a dolgozókat, és a dolgozók bosszúból mikre vetemednek. Lehet, ez majd elindít valamilyen változást. A másik könyvem az önéletrajzom lesz, de ez már nehezebben halad. Elkezdtem írni, de folyamatosan szakadnak fel a sebek, sokszor annyira sírok, hogy nem tudom folytatni az írást. Hosszú folyamat ez, és még mindig nem sikerült feldolgoznom azt például, hogy engem eldobott az anyám, hogy árvaként nevelkedtem, hogy alig pár évesen pedofil kezére jutottam, hogy engem plasztikázni kellett ott alul, és minden gyerekemet császárral kellett, hogy szüljem. Hogy nyolc évesen megerőszakolt a gazda, amikor nyárra nevelőszülőkhöz adott az árvaház. Szóval, sok bántás és csalódás ért, de persze sok jó is, ezt kell még megírjam.
Három saját gyerekem van, három kislányt pedig örökbe fogadtam. Mindegyik gyerekem mellé örökbe fogadtam egy másikat is, mikor megszülettek, így volt segítségem is, mert a lányok már nagyobbak voltak.
A gyerekei mit szóltak, hogy az édesanyjuk ennyit dolgozik?
Mindig is ezt a példát látták, nekik ez a természetes, Ó, rengeteg munkahelyen dolgoztam én már! Állami gondozott voltam, 18 évesen kétezer forinttal raktak ki az utcára, hogy éljek, boldoguljak, az állam megtette kötelességét. Éheztem, az utcán laktam, tetves voltam. Öngyilkos akartam lenni, de Isten segített, összeszedtem magam, munkához jutottam: minden hajnalban mentem szenet lapátolni a Nyugatihoz, aztán a gyárba, és este is dolgoztam. A három műszakkal ki tudtam fizetni a kis albérleti szobámat, és egy év múlva volt annyi pénzem, hogy vettem magamnak egy kis garzont. Ekkor tudtam, hogy engem már baj nem érhet, megvolt a saját váram, a magam erejéből. Megtanultam törökül, török tolmácsként dolgozom több évtizede, engem hívnak még most is, ha gond van egy elvámolni való kamionnal a határnál, vagy a rendőrségre tolmácsolni. Aztán dolgoztam húsgyárban, cukrászatban, konzervgyárban, voltam pincérnő, boltvezető, étteremvezető, mixer… Én minden lánynak, fiúnak azt tanítom, álljon a saját lábára, ne függjön huszonévesen a szüleitől, ne az ő pénzükön élősködjön. A lányoknak mindig azt mondom, tanuljanak, szerezzenek szakmát, aztán dolgozzanak, öt évig nincs bulizás, pasizás, csak a munka. Utána össze tudnak szedni annyi pénzt, hogy vegyenek egy kis lakást, amit már senki nem vehet el tőlük. Szuverén nők lesznek, nem függnek majd a férfiaktól, nem lesznek senkinek kiszolgáltatva, ők válogathatnak a jelentkezők közül. A gyerekeimnek is mindig azt mondom, nem az a lényeg, hogy hogyan és mennyit tanulsz, hanem, hogy a célodat elérd, amit kitűztél: ha tanulni akarsz, akkor tégy úgy, ha nem, szerezz jó szakmát, hogy aztán megélj belőle. Én egyik gyerekemtől se vártam el soha, hogy kitűnő tanuló legyen, sosem csináltam ebből nagy kérdést, pontosan látták ők is, mit kell elérniük a céljaikért, a lehetőséget megkapták, nekik kell élni vele.
És a férjének mi a munkája?
Nem voltam én sosem férjnél, aranyom! Még férfival sem éltem együtt soha, ugyanis nem tudom feladni a szabadságomat. Tudom, hogy minden férfi megcsalja egyszer a feleségét, olyan férfi nincs, aki nem teszi meg legalább egyszer. Én inkább nem mentem férjhez. A gyerekeim így nőttek fel, sosem hiányolták az apjukat, teljes gyerekkoruk volt így is. A férfiakra sosem tudtam számítani, ha együttélésről volt szó.
Tervezi, hogy ír még a jövőben?
Igen, most is készül két könyvem, az egyik a rengeteg munkahelyi tapasztalatomról szól majd, a jóról és a rosszról. Annyi helyen dolgoztam már, és annyi mindent láttam, hogy muszáj megírnom elsősorban a munkaadók okulására, hogy végre megtudja a világ, mi folyik egy üzemben, hogyan zsákmányolják ki a dolgozókat, és a dolgozók bosszúból mikre vetemednek. Lehet, ez majd elindít valamilyen változást. A másik könyvem az önéletrajzom lesz, de ez már nehezebben halad. Elkezdtem írni, de folyamatosan szakadnak fel a sebek, sokszor annyira sírok, hogy nem tudom folytatni az írást. Hosszú folyamat ez, és még mindig nem sikerült feldolgoznom azt például, hogy engem eldobott az anyám, hogy árvaként nevelkedtem, hogy alig pár évesen pedofil kezére jutottam, hogy engem plasztikázni kellett ott alul, és minden gyerekemet császárral kellett, hogy szüljem. Hogy nyolc évesen megerőszakolt a gazda, amikor nyárra nevelőszülőkhöz adott az árvaház. Szóval, sok bántás és csalódás ért, de persze sok jó is, ezt kell még megírjam.
Részletek Ági Mama WC Requiem című künyvéből:
„Tudni illik, hogy mi illik” A Diszkóba
- Nem teszünk hangosan senkire megjegyzést, így nem lesz vita, verekedés.
- Ha valaki belénk köt, azonnal szólunk a biztonságiaknak, nem pofonnal válaszolunk.
- Ha túlittuk magunkat, azonnal úriemberként távozunk. A további szórakozás már úgysem esik jól ha rosszul vagyok, csak a társaságunknak szerzünk egy rossz estét, nem beszélve arról, hogy így legalább kint az utcán hányunkk és nem mások ruhájára, asztalára, nyakába.
- Kilépve az utcára, ajánlatos minimum 3-4 buszmegállónyit sétálni, azért hogy a tüdőnkből a sok cigarettafüstöt kiszellőztessük. A rosszullétünknek is jót tesz egy kis séta. Az alkoholos leheletünk is jobb lesz egy kis séta és egy kis rágógumi használata után. Nem beszélve arról, hogy szüleinkhez, feleségükhöz, szeretőnkhöz való meg érkezésünk is úri emberként sikerül.
- Ahova a szeretőnkkel járunk, oda nem hozzuk az asszonyt, és fordítva is.
Jó tanácsaim Hölgyek részére.
- Akárhova belépsz, mosolyogva köszönj!
- Sört nyilvános helyen hölgynek nem illik inni.
- Semmi esetre ne igyál üvegből!
- Ne igyál annyit, hogy berúgj!
- Ne igyál annyit, hogy hányj!
- Öltözz az alakodhoz, az egyéniségedhez, a korodhoz megfelelően, nőiesen, szerényen.
- Viselkedj úgy, hogy ne mutogassanak rád, se ma, se holnap, se húsz év múlva!
- Az erotikus mozgású, „Bekeverek” című tánc az ágyba való, kettesben a szerelmeddel. Egy nyilvános helyen visszataszító és undorító látvány.
- Ne keféld meg a diszkó pálmafáit,
- Szerelmed nélkül ne menj egyedül diszkóba! (Hűséges vagy ugye??.
Zsongott a fejem hangos zenétől, az első napi megrázkódtatástól, a látottaktól, és a hallottaktól. De túléltem, és éreztem, hogy minden nehézségével együtt vállalom a munkát és felveszem a harcot a közönnyel, és megpróbálom ezeknek a pici lányoknak egyengetni a kis sivár életüket. Próbálok nekik jó tanácsokat adni. Szívemből egy kis szeretetet átadni. Megpróbálok sokat beszélgetni velük, mert a beszélgetés és a törődés nagyon fontos az ember életében. De egy biztos, a tervemet az alapoknál kell elkezdenem, mert az első napi tapasztalatom az volt, hogy már az alapok és az alapvető dolgok is hiányoznak például:
köszönés, köszönöm, kérem, sorban állás egyesével, nem pisilem le a WC-t. lehúzom a WC-t, kezet mosok, szemetet a szemétbe rakom. a kényes dolgokat becsomagolom, nem teszem tönkre a berendezést, elzárom a csapot, nem lökdösődöm, nagydolog után lekefélem a WC-ét. Szóval ezzel a szisztémával kezdem a nevelést… VISSZA AZ ALAPOKHOZ!
Pivó Ágnes. WC Requiem. Saját kiadás.
