D
Pivó Ágnes: WC Requiem 112 oldal Magánkiadás, 1500.-
Riasztó társadalomkritika Magyarország kitűnő vécéfelügyelőjének leírása. „Gyászos a mi viselkedésünk és kultúránk a WC-ben”, írja a WC Requiem bevezetőjében, és már a fekete borító is riasztó világot mutat: a lefosott, hányással és használt tamponnal körülvett vécében, ahová szarni járnak az emberek, mi lakozhat még? Megdöbbentő, de csakis a szeretet.
Pivó Ágnes, ahogyan saját magát szólítja, Ági mama a Komjádi uszoda tetején található Fecske vécésnénije, a WC Requiem című könyv szerzője hat éve űzi a foglalkozások presztízs szerinti besorolása alapján a BKV-ellenőrével és az autópálya kalickában üldögélő pénzbeszedőével versengő hivatást. Másképp, mint mások: Ági mama vécéjében ugyanis cukrot kap a büdös szájú delikvens, intim betétet a havibaját váratlanul köszöntő nőnemű és hajzselét is bárki, feltéve, ha még létezik olyan, aki zselézi a haját.
A 112 oldalas, 1500 forintért a Fecske vécéjében árusított kötet felépítése logikusan strukturált: nem, életkor és szexuális orientáció szerinti bontásban összeszedett, komolyan vett viselkedéskritika. Célja, hogy kielégítse az emberi természet egyik legfőbb sajátját, a voyeurizmust: olyan világba kukkantunk általa, amiről eddig még halovány víziónk sem volt. Gondolta például, hogy a nők is szoktak fingani?
A tini lányok például. A tini lányokkal nem foglalkozik senki, mert a szüleik alkoholisták és/vagy gyerekmolesztálók, ezért a tini lányok nem szeretnek senkit, továbbá azt hiszik, terhesek lesznek, ha egy fiú ráélvez a combjukra. Íme egy rövid történet, Ági mama tolmácsolásában: „Kislány hófehér, testhez álló kezeslábas ruhában bejön. Látom a lába között csupa vér, szólok neki:
- Picikém, gyere gyorsan, mosd ki a nadrágodat, mert tiszta véres a lábad között. Adok tampont is, ha nincs nálad. Elveszi a tampont. Bemegy a WC-be. Két perc múlva kijön és megy ki táncolni. Utána szólok:
- Nem mosod ki?
- Á, reggelig kibírja! És tényleg, reggel ötkor még javában táncolt.”
Akad köztük viszont rendes is, aki hozza a kötést és amíg kis barátnői táncolnak, a klotyóban kötni tanul a vécésnénitől. Másokat Ági mama szoktat le a drogról: „A drog nem oldja meg helyetted a problémát. Drága, és vagy bele halsz – ez a jobbik eset -, vagy olyan károsodást visz végbe a szervezetedben, hogy egy beteg emberi roncs leszel tőle” – tanácsolta egy speedtől üveges tekintetű bakfisnak, aki azóta boldog, érettségizett, jegygyűrűs menyasszony.
Aztán ha az ember képbe került a tini lányokkal, jönnek a tini fiúk („Ági néni, ha én csak fenékbe kefélem a csajt, akkor lehet terhes?”), a felnőtt nők (Tízből kilenc lepisili a WC-t és úgy hagyja. Lehányt pulóver a WC mögé dugva. „Ági mama, ez a WC szuper felszerelt! Kokaint nem tetszik árulni?”), a felnőtt férfiak („Mamikám, tele van a tököm a csajokkal! Az első kérdésük az, hogy milyen kocsim van. Hiába mondom nekik, hogy teljesen mindegy a kocsi márkája, mert szopás közben úgyis csak a gázpedált látják.”) és a meleg férfiak („Irtó édes pofák, aranyosak, udvariasak. Mikor a poharat fogják, a kis ujjuk külön életet él. Jár a fenekük a „lányoknak”, szebben meg jobban, mint az igazi lányoknak”). Végül a kötet végén a WC falára illesztett életmódtanácsok következnek: „Ne csak megvesd a bűnt, hanem helyettesítsd az erénnyel!”, „KÉT EMBER KÖZÖTT A LEGRÖVIDEBB ÚT A MOSOLY”.
A WC Requiem éppen annyira zavarbaejtő, amennyire egy vécésnéni könyvétől az előzetesen várható. Épp annyira irritáló, amit még megbocsátunk a szeretetközvetítés földöntúli képességétől túlcsorduló szerzőnek. Nem is a történetek, Ági mama és életvezetési tanácsai állnak a középpontban. Ő egyszerre pszichológus, szociológus, vagyis leginkább a résztvevő megfigyelést évekig alaposan alkalmazó kulturális antropológus. A WC Requiem antropológiai terepmunka pedig a torz, szeretetlen, lekakilt világ metaforája, amiben a jól irányzott szeretet mégis értő szívekre talál.
