B+
(John King: A futball faktor, Ford. Kovács Levente, Kalligram, 2005, Pozsony, 294 oldal, 1990 Ft)
A borítón látható kép és a hátoldalon virító jókora tizennyolcas karika határozottan azt sugallja, hogy nem a dél-dunántúli nőegylet ifi csapatának legfrissebb szabályzatát lapozgatja az ember. John King regénye ebből a szempontból nem is okoz csalódást, azt kapjuk, amit várunk. Meccsről-meccsre, hétvégéről-hétvégére tengődő angol huszonéveseket, sört hektószám, szexet, meg sok vért és alapos részletességgel ábrázolt utcai összetűzéseket.
King nem szívbajos: prózája nyers, faragatlan és szókimondó, viszont átgondolt és alaposan megformált. Nem ír nagy kerek történetet, nincs tanulság, inkább csak egy általános helyzetkép születik a végére. Az élőbeszéd stílusú szöveg a történet főszereplőjének és elmesélőjének monológja.
Egy huszonéves angol srácról van szó, aki a Chelsea csapatának szurkolója. Hétköznap egy raktári bedolgozómunkás, viszont hétvégente követi az ország legtávolabbi zugába is kedvenc csapatát és vívja a maga meccseit a futballmérkőzésekkel párhuzamosan.
King a szociográfia mélységével ábrázol egy sajátos életformát, aminek az erőszak természetes, de mégsem öncélú alkotója. A vágyat, hogy valakiből ki lehessen verni a szart szentesíti, hogy bármikor fordulhat a kocka és természetes, hogy a pakliban benne van egy jókora helybenhagyás. Működik ebben a közegben egyfajta becsületkódex. Eleve a gyűlölt ellentábor egyben szövetséges is, egy harmadik, közös ellenség, a hatalom kijátszásában, akiket a rendőrök testesítenek meg. A regény képes elérni, hogy az olvasó azonosuljon a főszereplő gondolkodásmódjával, és képes megfogalmazni e közeg romantikáját.
A foci valójában háttérbe szorul e közegben, leginkább az ellenségkép kialakításában játszik szerepet, hogy a résztvevők megvívhassák háborújukat önmagukkal egy olyan társadalmi rendszer ellen, melyben csak így juthatnak szóhoz.
(John King: A futball faktor, Ford. Kovács Levente, Kalligram, 2005, Pozsony, 294 oldal, 1990 Ft)A borítón látható kép és a hátoldalon virító jókora tizennyolcas karika határozottan azt sugallja, hogy nem a dél-dunántúli nőegylet ifi csapatának legfrissebb szabályzatát lapozgatja az ember. John King regénye ebből a szempontból nem is okoz csalódást, azt kapjuk, amit várunk. Meccsről-meccsre, hétvégéről-hétvégére tengődő angol huszonéveseket, sört hektószám, szexet, meg sok vért és alapos részletességgel ábrázolt utcai összetűzéseket.
King nem szívbajos: prózája nyers, faragatlan és szókimondó, viszont átgondolt és alaposan megformált. Nem ír nagy kerek történetet, nincs tanulság, inkább csak egy általános helyzetkép születik a végére. Az élőbeszéd stílusú szöveg a történet főszereplőjének és elmesélőjének monológja.
Egy huszonéves angol srácról van szó, aki a Chelsea csapatának szurkolója. Hétköznap egy raktári bedolgozómunkás, viszont hétvégente követi az ország legtávolabbi zugába is kedvenc csapatát és vívja a maga meccseit a futballmérkőzésekkel párhuzamosan.
King a szociográfia mélységével ábrázol egy sajátos életformát, aminek az erőszak természetes, de mégsem öncélú alkotója. A vágyat, hogy valakiből ki lehessen verni a szart szentesíti, hogy bármikor fordulhat a kocka és természetes, hogy a pakliban benne van egy jókora helybenhagyás. Működik ebben a közegben egyfajta becsületkódex. Eleve a gyűlölt ellentábor egyben szövetséges is, egy harmadik, közös ellenség, a hatalom kijátszásában, akiket a rendőrök testesítenek meg. A regény képes elérni, hogy az olvasó azonosuljon a főszereplő gondolkodásmódjával, és képes megfogalmazni e közeg romantikáját.
A foci valójában háttérbe szorul e közegben, leginkább az ellenségkép kialakításában játszik szerepet, hogy a résztvevők megvívhassák háborújukat önmagukkal egy olyan társadalmi rendszer ellen, melyben csak így juthatnak szóhoz.
