(Moldova György: Magyar Atom. Magvető, 1978., Sebes Gusztáv: Örömök és csalódások. Gondolat, 1981., Végh Antal: Gyógyít6atlan?. Lapkiadó/Ország-Világ, 1986.)Nem különösebben rajongok a jelenkori Moldova György írásaiért, de az életművének korai szakaszát alkotó elbeszéléseken legalább annyit röhögtem, mint anno Vitár Robin, aki egy FTC-Haladás meccs végén jött csak rá, hogy sikerült összekevernie a két csapatot - valószínűleg ő lepődött meg leginkább, mikor a lefújás után rápillantott az eredményjelzőre. Moldova egyik kedvenc hőse H. Kovács, aki egyszer tankkal ment be munkahelyére, de éveken át töltött be ilyen-amolyan tisztségeket a Ferencváros labdarúgócsapatánál is. "Végy egy jó kapust!" - gondoltam, és elolvastam a Magyar Atom focis(-sportos) novellaciklusából a Baumgartner, az érzékeny kapus című darabot. H. Kovács meséje elég mulatságos, ironikus, és meglehetősen groteszk ahhoz, hogy elolvassuk korunk nagy megmondóemberének további hét focis szövegét.
„Már a második védése után őrjöngésben tört ki a lelátó, öreg szurkolók elkérték szomszédjuk szemüvegét, mert a kapus mozgásából azt hitték, hogy a feledhetetlen Ányos Fakír tért vissza az örök futballmezőkről. Különösen Borovácz VI lövéseire dobta magát önfeláldozóan, olyanokat esett, hogy behorpadt a föld alatta, és avar korabeli ezüsttallérok kerültek elő, mint téeszcsékben a mélyszántásnál.”
Bárcsak lenne most olyan focink, mint 1978-ban! Sajna megértünk már pár blamát azóta, és nem is tudom mi lenne most Sebes Guszti bácsival, aki visszaemlékezésében (Örömök és csalódások) beszámol arról is, milyen fogadtatásban részesült a Csapat a berni "kudarc" után. Minden idők legsikeresebb magyar szövetségi kapitánya a kötelező sallangok és bókok társaságában meséli el nekünk életét, és talán azért nem esik annyira nehezünkre köbgyököt vonni a szövegből, mert Guszti bá' nagyon érthetett valamit. Fényképek ugyanúgy találhatók a könyvben, mint taktikai rajzok. Ki tudja, talán megérné tanulmányozgatni az évszázad mérkőzésén az 1-3-1-2-3-es formációt. Az angolok a meccs után legalábbis dícsérték a taktikánkat.
„60. perc: Grosics kirúgja a labdát, Hidegkúti éri el, Bozsikhoz passzolja. Kombinációk alakulnak, amelyekben Bozsik után Kocsis, újra Bozsik, Hidegkúti vesz részt, helycserékkel zavarják meg az angolokat, akik egyszer sem érnek a labdához, végül Puskás hosszú keresztlabdája lövőhelyzetben találja Hidegkútit, aki hátulról robban be, és a jobbösszekötő helyéről, kapásból hatalmas gólt lő. 6:2.”
A taktikával 1986-ban sem volt gond egy ideig. Megdöbbentő belegondolni, hogy a Nyilasiékat fikázó öregek ("Bezzeg a Puskásék!") valójában a FIFA-világranglista első helyén tanyázó válogatottat cikizték. A szovjetek ellen sajna nagyot égtünk. Azonnal szárnyra kaptak az azóta is sokat citált pletykák, amiket Végh Antal annak rendje-módja szerint felsorol Gyógyít6atlan? című megmondókönyvében. A könyv fejezeteinek mottói híres-neves szépirodalmi szövegek. Végh nekiesik a magyar sportújságíróknak, Mezey Györgynek, és még sok más olyan arcnak, akik akkoriban élősködtek Kistelekiként a magyar futballon - jegyezzük meg, ők sokkal többet szakíthattak, és nem egy Huszti Szabit kellett ölelgetniük a tatai edzőtáborban a fotósok kérésére. A sportújságírás minősége, a sportújságírók köpönyegforgató attitűdje azóta sem változott sokat, de ez legyen az ő bajuk. Egyébként is, ha végre kijutnánk valahova, talán ők sem busonganának annyit, mint teszik azt manapság.„De hol vannak a gyilkosok? Akik még a krimi utolsó lapjain sem jelennek meg… akiket emberi jóérzésünk szerint mégsem leplezünk le. Mert nem tudjuk, mert nem merjük, mert nem lehet leleplezni őket! És ha mégis? Ugat a kutya, halad a karaván… Megint megbántottunk valakit… De változni nem változott semmi! Csak fő az ember a keserű levében. Mint amikor eljön a Mikulás, de nem hoz semmit. Hát akkor miért jött el?”
