Mi a közös Don DeLilloban, Virginia Woolfban, és Abe Kóbóban? Hát az, hogy mindhárman írtak sci-fit. A hamarosan érkező Gigantic Worlds című sci-fi antológia szerkesztője, Lincoln Michel a Flavorwire kérésére összegyűjtött néhány olyan írót, akiről nem pont ez a műfaj jutna eszünkbe.
Valahol a borges-i példabeszéd és a posztmodern mesék között félúton helyezkedik el Italo Calvino The Complete Cosmicomics cím gyűjteménye, amelyben többek között 12 Cosmicomics, és 12 t zero történet került. A posztmodern olasz nagymestere részecskékkel, holdakkal, bolygókkal szórta tele science fiction meséinek kozmoszát. Hold-leányoknak kötelező olvasmány! A főleg piti kis bűnözőkkel operáló, drogokkal átitatott noirokról ismert Denis Johnson (magyarul a Mindenki marad! című krimije jelent meg 2010-ben) másodéves korában írt a nukleáris háború után játszódó posztapokaliptikus fejlődésregény, Fiskadoro címmel. Don DeLillo 1976-os Ratner’s Star című regényében pedig egy Billy Twillig nevű kiskorú matematikus zseni segít megfejteni az idegenek kommunikációját egy csapat bizarr tudósnak.
Virginia Woolf (vagy ahogy rajongói nevezik, az egyik legnagyobb modernista) az Erzsébet-kori Angliába helyezte Orlando című regényét. A könyv a nemváltás lehetségességét feszegeti, aminek ma már csak a kereskedelmi tévék szórakoztató félórájában van hírértéke, de 1928-ban még bőven belefért a fantasy műfajába. Shelley Jackson a Patchwork Girl című hipertext szövegében nem kisebb dologra vállalkozott, mint hogy újrameséli az egyik első sci-fit, Mary Shelley Frankensteinjét. Jackson szövegében nem Victor Frankenstein próbál női társat teremteni a szörnyének, hanem Mary Shelley, aki sikerrel is jár, majd beleszeret a teremtményébe, és beutazza vele Amerikát. A regény egyes szakaszai azoknak a nőknek az élettörténetét tárják fel, akiknek testrészeit Shelley felhasználta szörnye megteremtéséhez.
A Pisztrángfogás Amerikában szerzőjének, Richard Brautigannak legendásan besorolhatatlan művei közé is befért a tudományos-fantasztikum. Az 1968-as In Watermelon Sugarban egy iDEATH nevű kommuna életét kukkolhatjuk az apokalipszis után. Interperszonális kapcsolatok, és beszélő tigrisek bonyolítják a sztorit (és falják fel a narrátor szüleit), és különböző színű napok érlelik a különböző színű görögdinnyéket. Inter Ice Age 4. Ez nem egy zs-kategóriás katasztrófafilm címe, hanem a szürreálban utazó Abe Kóbó sci-fije. Az 1958-as regényben tudósok módosítják genetikailag a gyerekeket, hogy az új generáció jobban boldoguljon napjaik elmocsarasodott világában. Akik már a Lolitát olvasva is öklükkel verték az asztalt, azoknak az Ada vagy Ardor: Családkrónika vérfertőző szerelme sem fog tetszeni. Pedig végre egy könyv, ami eljutott a magyar fordításig. A könyv egy Antiterra nevű bolygón játszódik, a címszereplő pedig Nabokov kedvenc pillangójáról, egy sárga szárnyú, fekete testű pilléről kapta a nevét.
Forrás: Flavorwire
