Általános cikkek szöveg 2007 kalligram

Bán Zsófia: Holvan Anya (Esti iskola, részlet)

Valuska László | 2007. szeptember 22. |
Az egész falu felbolydult. Holvan Anya eltűnt. Tűvé tették érte az egész környéket, átkutatták a pincéket, padlásokat, ellenőrizték a szénakazlakat, a méhkaptárakat, a disznóólakat, a kacsaúsztatókat, keresték a nemzetközileg is híres pávatollgyűjteményben, a vulkánfíberben, a koránkeltetőben (nem vált be), a kísérleti drogfűszerveteményben (bevált), az elvonóban, a felvonóban, a fészkes fene fekete tojásai közt, a piacon, a piackutatóban, a búr alatt, a búr felett, a búrkalapok közt és mellett, a sutban és a sufnikban, a lápon és a lufikban. Nem volt sehol. A falu csüggedten nézett egymásra. Mindig ezt csinálja. Csakhogy eddig mindig meglett. Hagyta, hogy órákig keressék, élvezte hogy mindenkit miatta tör a frász, hogy izgulnak, hogy aggódnak, hogy szoronganak, hogy veszekednek, hogy váraltlanul kitárulkoznak és a maguk számára is megdöbbentő dolgokat mondanak, hogy lökdösődnek, hogy szitkozódnak, hogy kegyetlenül berúgnak, hogy elmondják egymást mindennek, hogy tánc közben lekérnek és a padlóra köpnek, hogy nem várják ki a sorukat – és mindezt miatta. Ezt nagyon élvezte. De aztán, miután a kocsmában fenékig itta az élvezet émelyítő, édeskés poharát, és kísérőnek még két konyakot, mindig előkerült. Arcán szégyenlős mosollyal fogadta az üdvrivalgásokat, a határidőborulásokat, a mikroklimatikus napfogyatkozásokat.
Kurz und gut, Holvan Anya erről a szokásáról kapta a nevét, valamint arról, hogy kiugrott rendházfőnöknő volt, a szebbik fajtából (vagy talán éppen azért), valamint arról, hogy mindenkinek az anyja lehetett volna, pedig nem nézett ki annyinak, és csak egy valakinek volt az anyja. [Szerinted kinek az anyja volt Holvan Anya? Érvelj mellette vagy ellene!] ĺme hát, megleltem anyámat, gondolta a falu valahányszor meglelte Holvan Anyát, és mohón nyúlt a csecse felé szopni, de Holvan Anya ezt következetesen elhárította mert nem szeretett szoptatni, erről szerzett egy fal igazolást “lányom gyengélkedik, ezért kérem a mai szoptatás alól felmenteni” szöveggel, és erre a célra maga helyett egy terebélyes cigányasszonyt állított be cserejátékosnak. Emiatt aztán az egész falu istenien táncolt, de társadalmilag el volt nyomva. Holvan Anya rejtélyes okokból, egy nagy skarlát betűt hordott a ruháján, szombatonként pedig egy sárga csillagot, mert az jobban passzolt a kisbundájához. “A színek diszharmóniája az elegancia halála,” szokta volt mondogatni Holvan Anya, így ezt a falu idejekorán megtanulta. Soha de soha nem fordulhatott elő, hogy mondjuk valaki pirosat vett fel narancssárgával, vagy makkos cipőt fehér frottírzoknival. Amikor bejöttek a németek, a faluból induló transzport kifogástalan eleganciával öltözött szállítmánnyal volt megrakva. “Szívesen meghalok,” mondta a falu, “de ízléstelen nem leszek soha.” Holvan Anyának ilyenkor dagadt a keble a büszkeségtől, örült, hogy a falu nem hoz rá szégyent. Meg kell hagyni, a németek értékelték a falu ezirányú erőfeszítéseit, elismerően csettintettek valahányszor megpillantottak egy jól megválasztott accessoire-t, különösen buktak a kalaptűkre, az aranyfogakra és a finom, hasított bőr cipőkre. Az oroszok már kevésbé voltak erre fogékonyak, s mikor Holvan Anya egy ízben tiltakozott, mert hirtelenzöld buklészoknyát akartak felvetetni vele pink kardigánnal, és ezzel úgymond, erőszak tevődne a jóízlésen, a jóízlés mellé prompt ő is felkerült a listára. Ám mindez nem fogott Holvan Anyán, szép volt mint mindig, titokzatos volt, mint mindig, jószagú volt, mint mindig, rosszul főzött, mint mindig, eljárt szülői értekezletre, mint mindig, és idegesítően dobolt az ujjával ha nem kapott vonalat, mint mindig. Persze azért néha kiborult, dehát ki nem, és olyankor irdatlan pofonokat kevert le a falunak, hogy utána napokig látszottak a falu bőrén Holvan Anya kecses, hosszú ujjainak nyoma, amiért is aztán sietett bocsánatot kérni, a falu pedig nagyvonalúan megbocsátott, ez volt köztük a szokásos game, amit Holvan Anya általában 6:2, 5:6, 6:1 arányban nyert, a tenyeresét pedig csak ájultan emlegette a sajtó, mert néha ők is kaptak egyet a pofájukra. Holvan Anya pukkancs volt, mint McEnroe, üvöltözött a bíróval, földhöz vagdosta az ütőjét és seggberúgta a labdaszedőket, ha nem voltak elég gyorsak. De ezért nem haragudott rá senki, mert senki (de senki) nem tudott olyan elbűvölően mosolyogni, mint Holvan Anya, olyan kecsesen ringatni a csípőjét, kivillantani vállát, bokáját, kacéran kacsintani és időpontot kérni a fogorvostól. Nem, mindezekért cserébe, a falu megbocsátott azért, hogy bocsánatot kellett kérnie valahányszor rossz fát tette a tűzre, amiért is aztán Holvan Anya rendre, kegyesen megbocsátott, de azért valahol mégiscsak idegesítő volt, hogy mindenért bocsánatot kellett kérni, még a legpiszlicsárébb dolgokért is, mert Holvan Anyának “gyengék voltak az idegei”, noha látszólag nem fogott rajta semmi.
ĺgy esett, hogy a falu viszonya Holvan Anyával eléggé hogyismondjamcsak volt, ám semmiért de semmiért nem adta volna a falu ezt a jó kis hogyismondjamcsak viszonyt, mondjuk nem cserélte volna fel egy lelkesen szoptató, szelíd anyára, egy kötényben szaladgáló, édes kis transzvesztitára, egy bullaelmára, egy oroszországanyácskára, egy háromnővérre, egy mariecurie-re, egy terhes nőstényelefántra (noha ez utóbbi kifejezetten a falu gyengéje volt). Minden úgy volt jó, ahogy volt. A falu szemében Holvan Anya volt a Holvan Anyák legholvanabbika. Persze mit tudta a falu, elvégre Holvan Anya volt az egyetlen ilyesmi a környéken. Másutt tán akadtak nála különbek, ám erről a falu édesdeden semmit sem tudott. És most nem volt meg. Holvan Anya, aki eddig kivétel nélkül mindig meglett, akkor is, amikor a falu elveszett a Gum áruházban, vagy amikor eltévedt a cochabambai tengerparton, vagy amikor fejjel beleállt egy hóbuckába, vagy amikor azt hitte, felcsinálták (és úgy is volt), vagy amikor úgy döntött, gazember lesz, vagy amikor úgy döntött, irgalmas nővér lesz (ekkor Holvan Anya azonnal előkerült), vagy amikor apjával incesztuózus viszonyt kezdett (ekkor a kelleténél egy kicsit lassabban), vagy amikor deportálásra kellett jelentkezni, vagy amikor hóhérnak kellett jelentkezni, vagy amikor a nürnbergi pernél szinkrontolmácsnak kellett jelentkezni (hét nyelven beszélt), vagy amikor egyszerűen csak jelentkezni kellett, mert már rég nem beszéltek és azért azt mégse lehet, hogy egy Holvan Anya hétszámra ne beszéljen a falujával (olyan is volt). Egyszóval, eddig mindig meglett. Most meg nem volt sehol.
A falu nagyon megijedt. Lett is rögtön hetedhétországra szóló karnevál, mert a falu úgy tanulta Holvan Anyatól, hogy ha nagyon be vagyunk kákenolva, rendezzünk estélyt, hívjunk meg egy csomó embert, akit egy csomó más ember ki nem állhat, azokat is hívjuk meg, majd adjuk föl a szupét, és hagyjuk, hogy tombolni kezdjen az általános pikírtség. Ettől, ideális esetben, rögtön elfelejtjük, hogy mennyire meg vagyunk ijedve, mert folyamatosan avval kell foglalkozni, hogy a hajbakapott vendégeket csitítsuk, valamint avval, hogy ellenőrizzük hánytak-e már, és volt-e kinn az URH, mert onnan lehet tudni, hogy jó a buli. Holvan Anya nagyon otthon volt az ilyesmiben, reprezentálásban pedig egyenesen verhetetlen volt. Pontosan tudta, hogy milyen ételhez milyen kés dukál, hogy a nagykövet rendre megissza a kézmosó citromlét, ezért az ő terítéke mellé kettőt kell tenni, hogy a kabócák korán halnak, és egyenesen bele a levesbe, hogy nyalásra szopás, napra pedig éj következik, s így ál máshoz se léssz. Egyszóval, mondta mindig Holvan Anya, ne vonogasd a vállad, mer úgy maradsz. ĺgy is lett. De Holvan Anya most nem volt sehol, hogy szólhatott volna. A falu vonogathatta a vállát, amennyi jólesett, túrhatta az orrát, ahogy csak belefért, bátran mutogathatta pucér seggét a Körmendi Palkónak, vájkálhatott kedvére a mások privát dolgaiban, rémhíreket terjeszthetett, ujjal mutogathatott, kárörvendezhetett, maszturbálhatott (akár két kézzel is), és kimutathatta tagadhatatlan homoszexuális hajlamait, amit pedig végképp nem illik. [Mondd el saját szavaiddal, mi az a hajlam. Érvelj ellene vagy mellette!] A karnevál ürügyén, a falu mindezt meg is tette, ám nem érzett kielégülést, nem érzett felszabadulást, nem okozott örömet mindaz, ami máskor boldogsággal töltötte el. Ettől a falu csak még inkább megijedt. Mert miben leli majd most örömét, ugyan mitől jön majd az a csillámló, nedves érzés?
A falu tanácstalanul nézett egymásra, majd hosszas tanakodás után, felfogadott egy detektívet. A detektívet Pinkertonnak hívták akinek, mint kiderült, volt egy távolkeleti nője távolkeleten, nevezett Pillogó kisasszony. Ám a falu már ebben sem lelte örömét, nem csámcsogott ezen, nem tett rosszindulatú, rasszista megjegyzéseket, komoran nézett maga elé, és azt sem bánta volna, ha Pinkertonnak történetesen Josephine Baker a nője, pedig az még néger is volt. ĺgy esett, hogy a falu egyik napról a másikra liberális demokrata lett, pedig a politika aztán végképp nem érdekelte. Holvan Anya ugyanis arra tanította a falut, hogy az ember ne nyúljon szarba mert úgymond, „szaros lesz a keze”. Ez persze csak amolyan képes beszéd volt - Holvan Anya ebben is brillírozott -, de mint azt a falu később megtanulta, bizony van olyan, hogy az embernek szarba kell nyúlnia (összegtől függően), és akkor, richtig, szaros lesz az ember keze, de ezt is meg lehet szokni, mert úgymond elválik a szar a májtól, ha ugyan már töltöttél hurkát. Pinkerton lázasan dolgozott, mindent és mindenkit megfigyelt, jegyzetelt, majd akkurátusan leadta a jelentést a megbízóinak, mert mint utóbb kiderült (naná), Pinkerton ügynök volt, de a falu hiába kérte ki évekkel később az aktáját a történeti hivataltól, Pinkerton neve mindenhol ki volt húzva, így aztán nehéz volt megállapítani, hogy ki is volt a tégla. A falu egymásra gyanakodott, mert Pinkertont apjaként tisztelte, holott akkor Pinkerton már árkon-bokron túl volt, később úgy hallották, miniszterelnök lett. Holvan Anyának tetszett volna Pinkerton, kedvelte a magas, fess, fekete férfiakat, és nyilván megpróbálta volna rábeszélni a falut, hogy vetesse el magát Pinkertonnal, aki egy nagyszerű, de komolyan mondom, nagyszerű párti, és tessék, ha hamarabb észbekap a falu, akkor most lehetne försztlédi ezen a bájos kis szemétdombon. Csak hát, ugye, Holvan Anya nem volt sehol, amit máskor a falu cseppet sem bánt volna, mert így nem kellett végighallgatnia, hogy a falu egy mafla, egy kis élhetetlen, és Holvan Anya az ő korában, hajjaj, és egy ilyen édes pofát, akinek a nagyapja ráadásul rabbi volt Sátoraljaújhelyen, egy ilyen tehetséget, azzal a gyerekcsináló, huncut pónemmel, hogy ezt hogy lehet kihagyni. És a falu hiába mondta volna, ha mert volna ilyesmit egyáltalán, hogy de Holvan Anya értse már meg, a falunak nem annyira a férfiak ( najó, a Brando igen), hanem éppen ellenkezőleg, Holvan Anya elegánsan eleresztette volna a füle mellett, vagy a mi családunkban ilyesmi nem fordul elő, mondta volna toppantva és performatívan, a speech act elmélet betűjéhez híven - de ez sajna nem volt igaz.
Holvan Anyát a falu még napokig kereste - aztán feladta. Be kellett látnia, Holvan Anya végleg eltűnt. Bekövetkezett az, amivel Holvan Anya szerette riogatni a falut, de a falu nem hitt neki, mert Holvan Anya szerette a legelképesztőbb dolgokkal riogatni a falut, példaul avval, hogy jön a farkas vagy hogy kötelezővé teszik a cellulitiszt. A falu általában semmit sem hitt el Holvan Anyának, miért pont ezt hitte volna el. De ha elhitte volna, akkor sem hitte volna el. Ilyen bonyolult volt minden, ha Holvan Anyáról volt szó. Telt, múlt az idő. Egy napon aztán ismét felbolydult a falu. Az a hír járta, hogy közeledik a vándormozis, aki azt állította, hogy olyan film van a birtokában, amelyben Holvan Anya játssza a főszerepet. Meg még azt is állította, hogy tudomása szerint Holvan Anya egy távoli, pálmafákkal övezett országban filmdíva lett, és éppen ezzel a filmmel nyerte el a legjobb női alakítás díját. Nosza, felkerekedett a falu, hogy megnézze a filmet. Tiszta forrásban megmosakodott, felvette legszebb ünneplő ruháját mi csak volt néki, volt néki, vízes fésűvel lenyomkodta rakoncátlan fürtjeit, majd sietve feldobta a sminkjét, és uzsgyi, elindult a moziba. A falu elsőnek érkezett, beült a legjobb helyre, hogy jól lásson és várta, hogy kezdődjék a vetítés. A film elég nehezen indult, lassú felvezető résszel, hangalámondással, amit a falu kifejezetten ki nem állhatott. Hosszú snittekben nagytotálos képeket mutattak, sivatagos táj, kaktuszok. A falu el nem tudta képzelni, hogy egy ilyen filmbe hol lép be egy díva. Egyszercsak emberek jelentek meg a láthatáron, apró hangyáknak látszottak csupán, de egyre közelebb és közelebb jöttek, és már ki lehetett venni, hogy az egyikük egy nő, aki segélykérőn integet. A falu majd kiesett a fapadból, hogy jobban lássa a nő vonásait, de sajnos még túl messze volt. S amikor az emberek már majdnem olyan közel jöttek, hogy látni lehetett volna az arcukat, akkor... akkor a legszörnyűbb dolog történt, amit a falu csak el tudott képzelni. Elszakadt a film. Hallani lehetett a szabadon pörgő tekercs halk kattogását a feszült csendben. A vándormozis elnézést és kis türelmet kért (türelmet!), amíg megragasztja a filmet. Egy darabig küszködött vele, aztán feladta. Nem ragad, mondta bocsánatkérően, ilyet még nem is láttam. A falu meg tudta volna fojtani ezt az embert. Fenyegetőn elindult felé, mire a vándormozis, rosszat sejtve, elszaladt. Soha többet nem jött a faluba. A falu pedig dühében palánkokra bontotta a mozit, és disznóólat épített belőle. ĺgy esett, hogy a falu egy életre megutálta a filmművészetet, s mikor később a városba költözött, akkor sem ment moziba soha. Nem élt volna túl egy újabb filmszakadást. S noha minden évben megnézte az Oscar-díj kiosztást, Holvan Anyáról nem hallott többé. Hol van, hol nem van.

Írjatok fogalmazást „Egy hónap falun” címmel! Ügyeljetek arra, hogy ne keltsetek vele megbotránkozást otthon vagy az iskolában.
TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Mikor hasznos az AI az irodalomban, és miért nem cseréli le soha az embert?

A japán Rie Kudan megkapta hazája legjelentősebb irodalmi díját, majd elárulta, hogy a szöveg egy kis részét a ChatGPT nevű chatbottal generálta. Az eset nyomát áttekintjük, hogyan alakult az elmúlt két évben nagy nyelvi modellek és az irodalom viszonya, hogyan látják ezt az írók, valamint hogy mikor lehet hasznos eszköz az AI az írás során.

...
Zöld

Összekapaszkodva zuhanni – Így alakíthatod a klímagyászt felszabadulássá

Jem Bendell Mélyalkalmazkodás című, nagy port kavaró tanulmánya után új könyvében azt ígéri, hogy nemcsak segít szembenézni a klíma, és így a mai társadalom elkerülhetetlen összeomlásával, hanem a szorongás és a gyász megélése után segít új, szilárdabb alapokon újraépíteni az optimizmusunkat, életkedvünket. 

...
Zöld

Hányszor kell kórházba kerülni ahhoz, hogy komolyan vegyék egy nő panaszait?

Elinor Cleghorn bátran, olykor brutálisan meséli el a nők gyógyításának történetet az ókortól egészen napjainkig, miközben esettanulmányokon keresztül igencsak szomorú kép rajzolódik ki arról, hogyan hagyták a férfiak évszázadokon keresztül szenvedni a nőket.